Szentírás: Jn 20,24–29
Vannak reggelek, amikor nemcsak a testünk fáradt, hanem a
hitünk is.
Imádkozunk, mégis úgy érezzük, mintha Isten hallgatna.
Tesszük a dolgunkat, de a szívünk mélyén ott motoszkál a kérdés: „Uram, valóban
itt vagy? Valóban vezeted az életemet?”
Tamás apostol is ismerte ezt az érzést. Nem volt rosszabb a
többi apostolnál. Egyszerűen csak őszinte volt. Nem akarta eljátszani azt, hogy
minden rendben van. Kimondta, ami a szívében volt.
És Jézus ezért nem szégyenítette meg, hanem megkereste.
Milyen vigasztaló ez! Krisztus nem csak azokhoz lép oda,
akiknek erős a hitük, hanem azokhoz is, akik küzdenek vele. Nem a tökéleteseket
keresi, hanem azokat, akik nyitva hagyják előtte a szívük ajtaját.
Képzeljünk el egy sűrű ködbe burkolózott hegyi utat. A
zarándok nem látja a csúcsot, még a következő kanyart sem. Mégsem ül le az út
szélére. Megteszi a következő lépést, aztán még egyet. A köd nem tűnik el
azonnal, de minden megtett lépéssel közelebb kerül a célhoz.
A hit is ilyen. Nem mindig mindent látunk világosan. Nem
minden kérdésünkre kapunk azonnal választ. De ha Krisztus kezét nem engedjük
el, akkor a köd egyszer csak feloszlik, és felismerjük: Ő végig velünk volt.
Talán ma sem lesz könnyebb minden. Lehetnek nehéz
beszélgetések, fárasztó feladatok, csalódások vagy bizonytalanságok. De, amikor
a kétely kopogtat a szíved ajtaján, ne a kételynek adj hitelt, hanem annak, aki
legyőzte a halált.
Szent Tamás végül nemcsak hitt, hanem kimondta az egyik
legszebb hitvallást: „Én Uram, én Istenem!”
Legyen ez a mi rövid imánk is a mai napon. Minden örömben,
minden munkában, minden nehézségben ismételjük csendesen: „Én Uram, én
Istenem!” Ez az egyszerű fohász képes újra Krisztusra emelni a
tekintetünket, és békét adni a szívünknek.
Imádság:
Uram Jézus Krisztus! Amikor gyenge a hitem, ne távolodj el
tőlem, hanem lépj még közelebb hozzám. Add, hogy ne a félelmeimnek higgyek,
hanem Neked. Taníts úgy járni Veled, hogy akkor is bízzam Benned, amikor még
nem látok mindent világosan. Erősítsd meg a szívemet, hogy Szent Tamással
együtt ma is őszintén mondhassam: „Én Uram, én Istenem!” Ámen.
Útravaló gondolat:
A hit nem azt jelenti, hogy mindent látok, hanem azt,
hogy Krisztussal akkor is továbbmegyek, amikor még köd borítja az utat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése