Szentírás: 1Kir 21,1–16
Vannak történetek a Szentírásban, amelyek első hallásra
távolinak tűnnek, mégis nagyon közel vannak hozzánk. A mai olvasmányban Nábot
szőlőjéről hallunk. Ácháb király meg akarja szerezni a szőlőt, mert az a
palotája mellett fekszik. Nábot azonban nem adja el, mert az ősei öröksége.
Ekkor a kapzsiság, a sértett önzés és a hatalomvágy tragédiához vezet.
Talán azt gondoljuk: mi közünk ehhez?
Pedig mindannyiunknak van egy „szőlője”. Van valami, amit
Isten ránk bízott: a hitünk, a lelkiismeretünk, a családunk, a becsületünk, a
Krisztussal való kapcsolatunk. És nap mint nap akadnak hangok, amelyek azt
suttogják: „Add fel egy kicsit! Engedj belőle! Nem olyan fontos az!”
Képzelj el egy kertet egy ház mögött. A gazda minden reggel
kimegy, megöntözi, kigyomlálja, vigyáz rá. Ha egyetlen napra elhanyagolja, még
nem történik nagy baj. De ha heteken át nem törődik vele, lassan benövi a gaz,
és elveszíti szépségét.
Ilyen a lélek kertje is.
A mai nap egyik fontos kérdése lehet: mi történik a szívem
kertjében? Mit engedek be oda? Haragot? Irigységet? Keserűséget? Vagy Krisztus
világosságát?
Jézus nem elvesz tőlünk, hanem megőriz bennünket. Nem azért
hív követésére, hogy szegényebbek legyünk, hanem hogy megmentsük azt, ami a
legértékesebb bennünk. A világ sokszor azt mondja: alkalmazkodj mindenhez!
Krisztus azonban azt mondja: maradj hűséges!
Ezért fontos az is, hogy ne magányos keresztények legyünk.
Az Úr Egyházat alapított, amelynek egységében, a Szentatyával és püspökeinkkel
való közösségben őrizzük hitünk örökségét. A szőlő akkor marad termékeny, ha
kapcsolódik a szőlőtőhöz. Mi pedig akkor maradunk erősek, ha Krisztushoz és az
ő Egyházához kapcsolódunk.
Ma ne add el a szíved szőlőjét sem félelemért, sem
kényelemért, sem emberi elismerésért. Amit Isten rád bízott, azt hűséggel őrizd
meg.
Ima
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése