Van egy kérdés, amelyet
előbb-utóbb minden embernek fel kell tennie önmagának: Ki vagy mi az első
az életemben?
Sokan azt mondják: a
család. Mások: a munka, az egészség, a megélhetés, a gyermekeim, a jövőm. Ezek
mind nagy értékek, Isten ajándékai. Jézus azonban a mai evangéliumban
meglepően radikális szavakat mond: „Aki jobban szereti apját vagy anyját,
mint engem, nem méltó hozzám.”
Első hallásra keménynek
tűnik ez a kijelentés. Mintha Jézus a család ellen beszélne. Pedig éppen az ellenkezőjéről
van szó.
Jézus nem azt kéri, hogy szorítsuk
háttérbe szeretteinket, hanem azt, hogy Ő legyen minden
szeretetünk forrása.
Mert ha Krisztus kerül életünkben
az első helyre, csak akkor tudjuk igazán szeretni házastársunkat,
gyermekeinket, szüleinket, barátainkat.
Ha viszont Istent kiszorítjuk
a szívünkből, előbb-utóbb minden emberi szeretetünk önzővé, birtoklóvá
vagy feltételekhez kötötté válik.
Az ember szíve olyan, mint
egy szekérkerék. A kerék közepén ott van az agy. Ha az agy
eltörik, hiába erősek a küllők, a kerék szétesik. Krisztus az életünk
közepe. Ha Ő a helyén van, minden más is megtalálja a maga helyét.
Az első olvasmányban egy
egyszerű asszonyt látunk. A sunemi asszony nem palotát épít a prófétának. Mindössze
készített egy kis szobát: egy ágyat, egy asztalt, egy széket és egy mécsest
tesz bele. Apróságok. Mégis Isten ezeknek az apróságoknak köszönhetően
csodát művel. A gyermektelen asszonyhoz Elizeus próféta így szólt: „Egy
esztendő elteltével ilyen idő tájt fiút dajkálsz”.
Milyen szép üzenet ez
nekünk! Sokszor azt gondoljuk, hogy csak a nagy tettek számítanak. Pedig
Isten gyakran a kis dolgokon keresztül lép be az életünkbe.
Egy pohár víz. - Egy
jó szó. - Egy meglátogatott beteg. - Egy telefonhívás. - Egy
megbocsátás. - Egy csendes esti ima. - Egy vasárnapi szentmise,
amelyre fáradtan is elindulunk.
Isten ezekből
építi országát.
Jézus ezért mondja a mai
evangéliumban: „Aki csak egy pohár friss vizet ad… nem marad jutalom
nélkül.”
Milyen más ez a
világ logikájától! A világ azt kérdezi: mennyit értél el? Mennyi pénzed
van? Milyen befolyásos vagy?
Jézus azt kérdezi: Szerettél-e?
A ferences atyák sokszor
mesélték Assisi Szent Ferencről, hogy amikor már sok testvér követte, ő ugyanazzal
az örömmel ölelte meg a koldust, mint amilyen tisztelettel fogadta a püspököt. Mert
ő már nem rangot látott az emberben, hanem Krisztus arcát.
Ez a keresztény
élet titka.
Nem azt nézem, hogy ki áll előttem. Hanem azt keresem, hogy hol van benne Krisztus.
Most különösen szeretnék szólni
a fiataljainkhoz.
Sokan ezekben a napokban
érettségi vizsgák előtt állnak. Mások még nem tudják, merre vezet majd
az útjuk. Lesz, aki egyetemre megy, lesz, aki munkát keres, lesz, aki
messzire kerül szülőföldjétől.
Talán féltek.
Talán bizonytalanok
vagytok.
Talán azt
kérdezitek: Mi lesz velem?
A mai evangélium erre
is választ ad.
Ne azt kérdezd
először, hogy hová vezet az utad.
Hanem azt,
hogy kivel jársz rajta.
Ha Krisztus veled van, a
bizonytalan út is biztonságossá válik.
Ha Krisztus nincs veled, a
legbiztosabbnak látszó út is könnyen zsákutcává válhat.
Szent Ferenc sem tudta
huszonévesen, hová vezet majd az élete. Csak egyet tudott: napról napra
igent mondott Krisztusnak. És ez az egyetlen igen megváltoztatta
nemcsak az ő életét, hanem emberek millióinak életét nyolcszáz éven át.
Isten ma sem
kér tőlünk többet.
Nem azt várja, hogy ismerjük a jövőt. Hanem csak azt, hogy bízzunk Benne a következő lépésnél.
És szeretnék szólni
azokhoz is, akik nehéz terhet hordoznak. Akik minden reggel
korán kelnek, hogy kenyeret tegyenek a családi asztalra. Akik aggódnak a
gyermekeikért, unokáikért. Akik beteg hozzátartozót ápolnak. Akiknek
a hónap végére elfogy az erejük és sokszor a pénzük is.
Lehet, hogy úgy érzitek:
én csak robotolok. Jézus azt mondja: egyetlen szeretetből végzett
cselekedet sem vész el.
Lehet, hogy senki nem
mondja, hogy köszönöm. Lehet, hogy senki sem veszi észre, vagy azt
gondolják, hogy ez nekik kijár. De a Mennyeiatya látja. És amit az Atya
lát, annak örök értéke van.
A hét elején sokan újra
munkába indulnak. Vannak, akik irodába, gyárba vagy műhelybe mennek, mások
a kórházban szolgálnak vagy otthon beteget ápolnak, a turizmusban, a
vendéglátásban vagy a személyszállításban dolgoznak. Vannak, akik a
földeken végzik munkájukat, és vannak, akik ezekben a napokban
szabadságra indulnak, vagy a vakáció idejét töltik. Vigyünk magunkkal
egyetlen képet.
Képzeljük el, hogy Krisztus
előttünk megy az úton. Nem messze. Nem elérhetetlen. Hanem úgy, mint
az emmauszi tanítványok történetében.
Néha nem ismerjük fel. De
ott van.
Amikor elfáradunk, Ő
hordoz. Amikor elbizonytalanodunk, Ő világít. Amikor elesünk, Ő az,
aki felemel.
Amikor félünk, Ő azt
mondja: „Ne félj! Veled vagyok.”
Ez legyen a jövő
hét programja.
Ne a félelmeink
vezessenek. Ne a kétségbe ejtő hírek. Ne a rossz akaratú emberek
véleménye. Hanem Krisztus.
Mert aki életében Krisztust
teszi az első helyre, az nem veszít el semmit, ami igazán fontos. Ellenkezőleg:
mindent a helyén talál meg. A családját, a munkáját, a hivatását, a
békéjét és végül az örök életet is.
Bízzuk hát magunkat a
Szentháromságos egy Istenre!
Az Atyára, aki
gondviselő szeretettel vezet.
A Fiúra, aki
előttünk jár és megváltott bennünket.
A Szentlélekre, aki napról napra erőt ad, hogy hűségesen követhessük Krisztust.
Urunk Jézus Krisztus!
Köszönjük, hogy
ma újra magadhoz hívtál bennünket. Add, hogy mindig Téged tegyünk
életünk első helyére.
Erősítsd meg a
fáradtakat, vigasztald a szomorkodókat, adj bátorságot fiataljainknak az
előttük álló döntésekhez és vizsgákhoz, áldd meg a dolgozó családokat, a
betegeket és az időseket.
A Szentháromságos egy
Isten szeretete vezesse lépteinket ezen az előttünk álló új héten, hogy
életünkkel Téged dicsőítsünk, és mások számára is a reménység hordozói
lehessünk. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése