Vannak napok, amikor a szív már hajnalban nehéznek érzi
magát. Az ember csendben készülődik, mégis ott motoszkálnak benne a kimondatlan
félelmek, a félbehagyott harcok és a ránehezedő terhek. Néha úgy tűnik, mintha
minden erőnk kevés lenne ahhoz, hogy változtassunk, és ugyanazokkal a
gyengeségekkel térnénk vissza újra meg újra Isten elé.
A mai szentírás azonban hatalmas reményt ad: Krisztus nem
félmegoldást hozott. Nem ideiglenesen segített rajtunk. Ő az örök Főpap, aki
egyszer s mindenkorra felajánlotta önmagát értünk. Nem bikák vagy bakok vére
ment meg bennünket – ahogy a Zsidókhoz írt levél mondja –, hanem Jézus Krisztus
szeretete és engedelmessége az Atya felé.
Gondolj egy vihartépte hajóra. A hullámok csapkodnak, a
fedélzet recseg, az ember kapaszkodik, nehogy elsodorja a víz. Sok mai ember
ilyen belső viharral él. De Krisztus nem a távolból figyel. Ő ott áll a hajó
közepén. Sebzett kezével tartja az árbócot, és azt mondja: „Ne félj! Nem
engedlek elsüllyedni.”
Ez a mai nap egyik legmélyebb örömhíre: nem vagy egyedül a
harcaidban. Krisztus ma is közbenjár érted az Atyánál. Nem azért szeret, mert
tökéletes vagy, hanem azért, mert az övé vagy.
És ebből fakad az Egyház egységének fontossága is. Jézus nem
szétszórt, magányos tanítványokat akart, hanem egyetlen nyájat. A Péter
utódával, a Szentatyával való közösség nem emberi politika, hanem Krisztus
akaratának jele: együtt maradni az igazságban, szeretetben és hitben. A világ
széthúzása közepette az Egyház egysége világító torony.
Ma ne csak túlélni akarj. Engedd, hogy Krisztus vezessen.
Mielőtt munkába indulsz, mielőtt beleveted magad a napi rohanásba, mondd ki
csendben: „Jézus, ma Veled akarok járni.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése