Szilveszter archívum
Szentírás:
Jn 5,1–16
A mai
evangéliumban egy különös jelenetet látunk. Jeruzsálemben, a Beteszda gyógyfürdő
mellett ott fekszik egy ember, aki harmincnyolc éve beteg. Majdnem egy
emberöltő. Szinte egy egész élet. Ott fekszik a víz mellett, várva, hogy
történjen valami. Hogy valaki segítsen. Hogy egyszer végre ő kerüljön elsőként
a vízbe és meggyógyuljon.
És amikor Jézus
megszólítja, egy kérdést tesz fel neki: „Akarsz-e meggyógyulni?”
Első hallásra furcsa
kérdés. Hát ki ne akarna meggyógyulni? Ki ne akarna felállni? Ki ne
akarna új életet kezdeni?
Jézus
kérdése nagyon komoly kérdés és nemcsak annak az embernek szólt. Nekünk is
szól.
Mert sokszor mi is úgy
élünk, mint ez a beteg ember: fekszünk az életünk Beteszdája mellett.
Nem feltétlenül testileg vagyunk betegek, hanem belül fáradtak, beletörődöttek,
megszokott sebeket hordozók.
Valaki
évek óta haragot hordoz a szívében.
Valaki régóta nem tud megbocsátani.
Valaki már megszokta, hogy a hite csak vasárnapi szokás.
Valaki azt mondja: „mindegy… így alakult az élet”.
A mai ember
egyik nagy betegsége éppen ez: a közöny. A „minden mindegy” érzése. A kényelmes
beletörődés.
És Jézus ma is odalép
mellénk, és megkérdezi:
Akarsz-e
meggyógyulni?
Akarsz-e másként élni?
Akarsz-e felállni?
A beteg ember
válasza nagyon emberi: „Uram, nincs emberem…”
Nincs,
aki segítsen. Nincs, aki felemeljen.
Milyen
sok ember mondhatná ma ugyanezt!
Fiatalok, akik elveszettnek érzik magukat.
Szülők, akik fáradtan küzdenek a mindennapokkal.
Idősek, akik magányban élnek.
Gyerekek, akik útkeresésben vannak.
Sokan érzik: nincs
emberem.
És itt történik
az evangélium legszebb fordulata. Mert Jézus nem azt mondja: „Majd
segítek a vízhez jutni.”
Hanem ezt mondja: „Kelj
fel, vedd ágyadat és járj!”
Ez a mondat nemcsak
gyógyítás. Ez teremtő szó. Jézus nemcsak a testet emeli fel, hanem
az egész embert.
Azt mondja: ne feküdj
tovább ott, ahol eddig feküdtél. Ne maradj abban az élethelyzetben, amely
megkötöz.
Ez a nagyböjt
egyik legfontosabb üzenete.
Nagyböjt
nem csupán arról szól, hogy kevesebbet eszünk vagy lemondunk valamiről. A
nagyböjt arról szól, hogy felállunk.
Felállunk
a megszokott bűnből.
Felállunk a közönyből.
Felállunk a reménytelenségből.
És elindulunk Krisztussal.
Ez a történet
minden kor emberét megszólítja.
Az iskolásoknak
azt mondja: az életed nem sodródás. Istennek terve van veled. Tanulj, fejlődj,
keresd az igazságot.
A fiataloknak azt
mondja: ne elégedjetek meg felszínes élettel. A világ sokszor azt mondja:
élvezd, ami van. Krisztus viszont azt mondja: keresd azt, ami örök.
A dolgozó embereknek,
a családanyáknak és családapáknak: a mindennapi küzdelmetek nem hiábavaló. Amikor
családot tartotok össze, amikor hűségesek vagytok, amikor újra és újra
megbocsátotok – akkor Krisztus útján jártok.
Az időseknek pedig
különösen szól ez az evangélium. Az élet végén nem a kudarcok számítanak, hanem
az, hogy Krisztus felemelt bennünket, és mi rá bíztuk az életünket.
De a történet
egy figyelmeztetést is hordoz.
Amikor
a meggyógyult ember később találkozik Jézussal a templomban, Jézus ezt mondja
neki:
„Íme,
meggyógyultál. Többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled.”
Ez azt jelenti: a
gyógyulás nem csak ajándék, hanem felelősség is.
Ha Krisztus felemelt,
akkor nem térhetünk vissza a régi élethez.
A hit
nem puszta érzés. A hit döntés.
Döntés
a családban – amikor szeretünk akkor is, amikor nehéz.
Döntés a munkahelyen – amikor becsületesek maradunk.
Döntés konfliktusokban – amikor nem a bosszút választjuk.
Döntés kudarcok idején – amikor nem adjuk fel a reményt.
Kedves Testvérek!
A mai világ gyors,
zajos és sokszor Isten nélküli. Könnyű elveszni benne. Könnyű azt
mondani: mindenki így él.
De
Krisztus ma is ugyanazt mondja:
Kelj
fel.
Kelj
fel a közönyből. Kelj fel a félelemből.
Kelj fel a reménytelenségből.
És
járj.
Járj Krisztus útján. Nem
mindig könnyű út, de életre vezető út.
A nagyböjt közepe felé
járunk. Ez jó alkalom arra, hogy őszintén feltegyük magunknak a kérdést:
Hol
fekszem én az élet Beteszdája mellett?
Miben kellene felállnom?
Mert Krisztus nem
hagy ott bennünket. Ő odalép hozzánk, nevünkön szólít, és felemel.
És aki engedi,
hogy Krisztus felemelje, az megtapasztalja: az élet nem a
megszokott sebekről szól, nem a kudarcokról, nem a
tehetetlenségről.
Hanem arról, hogy Isten
képes új életet adni.
Ezért kérjük
ma alázattal: Urunk, Jézus Krisztus, szólíts meg bennünket is, adj bátorságot
felállni, és vezess minket azon az úton, amely az élet teljességéhez vezet. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése