Szentírás: Lk 6,36–38
„Legyetek
irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.” Jézus nem tanácsot ad, hanem kinyit egy
ajtót. De ez az ajtó egyszerre hív és zavarba is hoz. Mert könnyebb ítélkezni,
mint irgalmazni. Könnyebb számontartani a sérelmeket, mint elengedni azokat.
Könnyebb kimondani: „minden mindegy”, mint felelősen dönteni a jó mellett.
A mai evangélium
belső feszültsége éppen itt van: olyan mértékről beszél, amelyet mi választunk
– és amely szerint minket is mérnek. Ha szűkmarkúan mérünk másoknak, magunknak
is szűk világot építünk. Ha bőkezűek vagyunk az irgalomban, a szívünk tágul, és
Isten irgalmának tere nyílik meg bennünk.
A közömbös ember
talán azt mondja: „Én nem ártok senkinek.” De Jézus többre hív: nem elég nem
ártani – jót kell tenni. A felületesen élő talán úgy gondolja: „Nem az én
dolgom.” De Krisztus követése mindig személyes ügy. Az iskolásnak az őszinte
készülésben, a fiatalnak a tiszta döntésekben, a dolgozónak a becsületes
munkában, a családosnak a türelmes szeretetben, az idősnek a megbékélt szívben
kell megélnie az irgalmat.
Az ítélkezés
mögött gyakran félelem van: félünk, hogy kihasználnak, hogy gyengének látszunk.
De az evangélium nem naivitásra tanít, hanem Isten bizalmára. Az Atya irgalma
nem gyengeség, hanem teremtő erő. A kereszten nem az ítélet győzött, hanem az
irgalom.
Nagyböjtben
nemcsak lemondunk valamiről, hanem tanulunk másként mérni. Amikor nem vágunk
vissza egy bántó szóra. Amikor nem terjesztünk tovább egy rosszindulatú hírt.
Amikor adunk az időnkből annak, aki terhünkre van. Amikor új esélyt adunk –
talán önmagunknak is.
A mai világ zajos
és siet. De az irgalom lelassít. Megállít az ítélet pillanatában, és
emlékeztet: te is kegyelemből élsz. És ha kegyelemből élsz, kegyelemből is
adhatsz.
Ne félj a
nagylelkű mértéktől. Isten nem marad adós. Aki irgalmat ad, az irgalomban fog
élni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése