Kedves Olvasók!
Az este mindig
csendesebb. A nap zaja lassan elül, a feladatok mögöttünk vannak, és ilyenkor
könnyebb szembenézni önmagunkkal. Talán most, a nap végén jobban érezzük,
mennyi minden történt bennünk és körülöttünk.
Nagyböjt második
vasárnapján a Tábor-hegyre tekintettünk. Jézus arca felragyogott a tanítványok
előtt. Egy pillanatra megmutatta, ki Ő valójában. Nem azért, hogy elkápráztassa
őket, hanem hogy erőt adjon a közelgő kereszt idejére.
Az életünk is ilyen:
vannak világos pillanatok, amikor minden érthetőnek tűnik. És vannak nehezebb
szakaszok, amikor inkább a kereszt árnyékát érezzük. Este gyakran a súlyok
kerülnek előtérbe: a kimondatlan szavak, az elmaradt gesztusok, a hibák, a
fáradtság.
De fontos tudnunk: a
Tábor-hegy fénye nem tűnt el a Golgotán sem. Csak rejtve maradt.
Ábrahám meghívása – „Menj
ki földedről!” – ma este is érvényes. Lehet, hogy nem földrajzi értelemben kell
elindulnunk, hanem belül. Kilépni a sértettségből. Kilépni a közönyből. Kilépni
abból a gondolatból, hogy „már úgysem változik semmi”.
A hit nem hangos
teljesítmény. Sokszor inkább csendes kitartás. Mint amikor egy ember sötétben
megy, de tudja, hogy nincs egyedül. Nem a sötétség szűnik meg azonnal – hanem a
magány.
Ha ma volt kereszted, ne
feledd: Krisztus nem kívülről nézi. Ő már hordozta. És ha ma volt egy
pillanatnyi fényed – egy mosoly, egy békesség, egy jó döntés –, az nem véletlen
volt. Az Isten jelenlétének jele.
A nagyböjt nem
szomorúság, hanem átalakulás. A mag csendben reped meg a földben, és mégis
abból lesz az aratás.
Nyugodj meg ma este abban
a bizonyosságban: ahol Krisztus van, ott a kereszt sem végállomás. Az út a fény
felé tart.
Áldott estét kívánok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése