Szentírás: Jak1,12–18
Kedves Blogolvasók!
A mai prédikációban arról
elmélkedtünk, hogy Isten nem kísért. A kísértés nem az ő csapdája, hanem a mi
szabadságunk tere. Ő nem taszít le – ő mindig emelni akar.
Most, a nap végén, érdemes
csendben visszanézni.
Nem vádló szívvel.
Nem szorongva.
Hanem az Atya szeretetében bízva.
Ma milyen döntések születtek
bennem?
Volt-e pillanat, amikor a
könnyebb utat választottam?
Amikor inkább magyarázkodtam, mint felelősséget vállaltam?
Amikor a vágy fontosabb lett, mint az igazság?
Nem kell dramatizálni. A bűn
legtöbbször nem hangos.
Apró engedményekben jelenik meg.
Egy elhallgatott igazságban.
Egy kemény, indulatos szóban.
Egy halogatott jócselekedetben.
De ma is volt kegyelem.
Talán észre sem vettük, de
ott volt:
– amikor türelmesebbek voltunk, mint tegnap,
– amikor visszafogtuk a haragot,
– amikor valakihez jó szóval fordultunk,
– amikor csendben hordoztunk egy nehézséget.
Isten ma is dolgozott
bennünk.
Az esti
lelkiismeretvizsgálat nem önostorozás.
Hanem hazatérés.
A kérdés nem az, hogy
tökéletes volt-e a nap.
Hanem az, hogy most, este, visszafordulok-e hozzá.
Mert Isten nem ír listát a
hibáinkról.
Ő kapcsolatot akar.
Nem eltaszít, hanem vár.
Ezért ma este három mozdulat
legyen bennünk:
Aki így fekszik le, az
békében alszik.
🌿 Esti ima
Mennyei Atyám,
Köszönöm, hogy ma sem
hagytál magamra.
Nem mentegetőzni akarok,
hanem visszatérni hozzád.
Ámen.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése