Amikor elcsendesedik a nap - Nagyböjt 1. hete, szerda este

Szentírási alap: Lk 11,29–32

A nap végén már nem kérünk látványos jeleket. Estére elfárad a zaj, csendesedik a ház, lassulnak a gondolatok. Ilyenkor őszintébbek vagyunk. Ilyenkor nem a tömeg beszél belőlünk, hanem a szív.

Reggel azt hallottuk: „jelet kíván ez a nemzedék.” Most este érdemes megkérdezni: én ma milyen jelet vártam? Talán azt, hogy könnyebb legyen a munkám. Hogy jobban értsenek a családban. Hogy ne legyen konfliktus. Hogy sikerüljön, amit elterveztem. És ha nem így történt, talán csalódott lettem.

De Krisztus jele nem a problémamentes nap. Az ő jele a jelenlét. Ott volt a türelmedben, amikor visszafogtad magad. Ott volt a bocsánatkérésben. Ott volt abban, hogy nem adtad fel. Ott volt a csendes imában, még ha száraznak is tűnt.

A kereszt jele nem harsány. Nem old meg mindent azonnal. De biztos talajt ad. A Feltámadott nem azt ígéri, hogy nem lesz küzdelem, hanem azt, hogy nem maradsz egyedül.

Most, lefekvés előtt, nem új jelet kell kérned. Inkább felismerni a mai apró kegyelmeket. Hálát adni azért, ami sikerült. Irgalmat kérni azért, ami nem. És rábízni a holnapot arra, aki már odaadta érted az életét.

A jel elég volt ma is. Talán csendesebb volt, mint vártad – de valóságos.

Esti ima:

Uram Jézus Krisztus, köszönöm, hogy ma is jelen voltál az életemben, még akkor is, amikor nem vettem észre. Bocsásd meg hitetlenségemet, türelmetlenségemet, keménységemet. Taníts hinni jelek nélkül is, mert a legnagyobb Jelet már megadtad a kereszten. Rád bízom az éjszakát, a szeretteimet és a holnapomat. Adj békés pihenést és tiszta szívet. Ámen.

Lefekvés előtti útravaló:

Nem több jelre van szükséged, hanem mélyebb bizalomra.