„Szólj, Uram, a csendben is” - I. évközi hét, szerda este - lefekvés előtti gondolatok és ima

Szentírás: 1Sám 3,1–10.19–20

A nap végén, amikor elcsendesedik körülöttünk a világ, gyakran éppen akkor szólal meg bennünk mindaz, amit napközben elnyomtunk. Gondolatok, kérdések, emlékek, félelmek vagy remények jönnek elő – ahogy Sámuel szívében is megszólalt az Úr az éjszaka csendjében. Ő sem értette elsőre, mi történik vele, mégis nyitott maradt, és volt mellette valaki, aki segített felismerni Isten hangját.

Ez a történet megnyugtat: nem baj, ha nem értünk mindent azonnal. Isten nem siettet, hanem kitartó szeretettel szólít, újra és újra. Nem az tesz alkalmassá, hogy mindent átlátunk, hanem az, hogy este is készek vagyunk kimondani: itt vagyok.

A mai nap végén nem kell lezárni minden kérdést – elég, ha rábízzuk magunkat arra, aki már előbb hívott bennünket.

Esti ima

Uram,

köszönöm a mai napot minden örömével és fáradtságával együtt.

Köszönöm, hogy akkor is jelen voltál, amikor nem figyeltem Rád,

és akkor is szóltál, amikor nem értettem.

Taníts meg hallgatni a csendben,

elfogadni, hogy nem kell mindent tudnom és irányítanom.

Ha hívsz, adj nyitott szívet,

ha bizonytalan vagyok, adj türelmet és békét.

Áldd meg mindazokat, akiket ma mellém rendeltél,

és mindazokat is, akik segítenek felismerni a Te akaratodat.

Őrizz meg az éjszaka csendjében,

és formálj tovább holnap is a tenyereden.

Szólj, Uram – hallja a szolgád. Ámen.