A nap végén gyakran kiderül, hogy nem ugyanazt látjuk,
mint reggel. Ami hajnalban még nyugtalan keresés volt, estére csendes
tapasztalattá szelídül. Saul története arra tanít, hogy Isten nem csak a nagy
fordulópontok Istene, hanem a látszólag jelentéktelen utaké is: akkor is
formál, amikor mi csak tesszük a dolgunkat, tanulunk, dolgozunk, kérdezünk,
kételkedünk. Sokszor azt hisszük, akkor haladunk, ha mindent értünk – pedig
gyakran épp akkor vagyunk úton, amikor még nem látjuk a célt.
Lehet, hogy ma sem kaptunk minden kérdésünkre választ.
Lehet, hogy maradt bennünk feszültség, hiányérzet vagy bizonytalanság. De az is
lehet, hogy közben a szívünk finoman elmozdult: kevésbé akar mindent
irányítani, és egy kicsit jobban mer bízni. Isten nem siettet bennünket, nem
sürget döntésekbe, és nem méri az értékünket a teljesítményünkkel. Ő kísér:
csendesen, hűségesen, akkor is, amikor mi ezt alig vesszük észre.
Az este most arra hív, hogy tegyük le a kontrollt,
amely egész nap bennünk dolgozott. Nem kell mindent összefoglalni, megoldani
vagy lezárni. Elég megengedni, hogy Isten kezében folytatódjon az, amit ma nem
tudtunk befejezni. A sötétség nem hiány, hanem bizalom: annak jele, hogy merjük
elengedni a napot. Elég tudni, hogy Isten ma is előttünk járt – és holnap is
ott lesz.
Esti ima
Urunk, Istenünk,
a nap végén megállok Előtted,
és csendben elengedem mindazt,
amit ma kézben akartam tartani.
Köszönöm az utakat, amelyeken vezettél,
még akkor is, ha nem értettem őket.
Eléd hozom a kérdéseimet, a bizonytalanságaimat,
és mindazt, ami ma nyugtalanította a szívemet.
Taníts bízni Benned ott,
ahol az értelmem elfárad,
és taníts meg pihenni abban a tudatban,
hogy nem nekem kell mindent megoldanom.
Őrizd az éjszakámat,
adj békét a gondolataimnak,
és formálj bennem mély, csendes ráhagyatkozást.
A holnapot is Neked adom,
mert tudom: Te már előttem jársz.
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése