A szeretet igazságpróbája - Esti Naplójegyzet a hit hitelességéről

Amikor az este kérdez

Az este mindig őszintébb, mint a nappal. Amikor elcsendesednek a zajok, és nem kell már szerepeket játszani, előkerülnek a valódi kérdések. Ilyenkor nem azt kérdezzük, mit mondunk magunkról, hanem azt: igaz-e, amit élünk.

Szent János apostol ma nem simogat, hanem mércét ad a kezünkbe. Egyetlen mondatba sűríti a keresztény hit egyik legkeményebb igazságát:

„Ha valaki azt állítja: »Szeretem az Istent«, de testvérét gyűlöli, az hazug.” (vö. 1Jn 4,19-5,4)

Ez nem érzelmi túlzás, nem lelki költészet. Ez ítélet – de gyógyító ítélet. Olyan, amely rendet akar tenni bennünk.

Ezen az estén erre a mondatra támaszkodva nézünk szembe önmagunkkal: mit ér az Isten-szeretetünk az emberi kapcsolataink tükrében? 

I. rész – A láthatatlan Isten és a látható testvér

Szent János gondolatmenete kíméletlenül világos. Nem elméleti vitát folytat Istenről, hanem az élethez köt mindent. Azt mondja: aki nem tud szeretni egy embert, akit lát, az nem szereti Istent sem, akit nem lát.

Ez a mondat leleplez. Mert könnyebb Istenről beszélni, mint elviselni a másikat. Könnyebb imádkozni, mint megbocsátani. Könnyebb templomba járni, mint kiengesztelődni. De János nem engedi meg ezt a kettéválasztást.

Eszembe jut egy régi beszélgetés egy keresztségre készülő hölggyel. Ő kérdezett rá arra az ellentmondásra, amely sokakat zavar, de kevesen merik kimondani:

lehet-e Istent szeretni, miközben megvetjük az embert?

Lehet-e hiteles a vallásosság, ha közben romboljuk mások jó hírét, kemény szívvel ítélünk, és mégis „rendben lévőnek” tartjuk magunkat?

János válasza egyértelmű: nem. Nem azért, mert az ember mindig szerethető, hanem mert Isten szeretete nem marad elmélet. Ha valódi, akkor át akar folyni rajtunk.

Kérdés:

Ma este gondold végig: kivel szemben nem tudsz szeretettel lenni? Ki az, akit látsz, de mégsem tudsz testvéredként elfogadni, vele egy asztalhoz leülni? 

II. rész – A szeretet nem érzés, hanem döntés

Fontos tisztázni: amikor János szeretetről és gyűlöletről szól, nem hangulatokról beszél. A „gyűlölet” nem pillanatnyi indulat, hanem tartós elutasítás, bezárkózás, megbocsátásra való képtelenség. A „szeretet” pedig nem szimpátia, hanem tudatos döntés.

A keresztény élet nem erkölcsi verseny, nem teljesítménylista. Hanem válasz. Válasz arra a szeretetre, amely megelőzött minket. „Nem mi szerettük Istent, hanem ő szeretett minket.” Innen indul minden.

Ez a felismerés felszabadító – és felelősségteljes. Mert amikor a másik embert testvéremnek látom, akkor nem azt mondom: „megérdemli”, hanem azt: Isten engem is így hordoz. A szeretet tehát nem azt jelenti, hogy minden rendben van, hanem azt, hogy nem engedem, hogy a sértettség irányítson.

János realistán látja ezt a küzdelmet. Tudja, hogy a szeretet parancsa nehéz. Ezért teszi hozzá:

„Aki Istentől született, legyőzi a világot.”

A győzelem nem a konfliktusok hiánya, hanem az, hogy a szeretet erősebb marad, mint a bezárkózás.

Összegzés – esti tanulság:

Ma nem azt kérdezem: mit érdemel a másik. Hanem azt: hogyan szeretett engem Isten akkor, amikor én sem voltam szerethető? 

III. rész – A szentségek igazságpróbája

Szent János szavai különösen élesen érintik a szentségi életet. Mert itt dől el, hogy a vallásosságunk formális vagy átalakító.

A katolikus hit tanítása világos: a szentségek valódi kegyelmet közvetítenek – de nem mechanikusan. Nem varázslatok. Ha valaki rendszeresen imádkozik, gyón, áldozik, miközben tudatosan és tartósan gyűlöletet hordoz a szívében, akkor belső ellentmondásban él. János ezt nevezi nevén: hazugság.

Nem a szentségek ereje kérdéses, hanem az ember belső igazsága. A testvérgyűlölet lelki akadály. Elzárja a kegyelem útját. 

Ezért az Eucharisztia, a szentáldozás mindig önvizsgálatra hív:

nem azt kérdezi, hiszek-e,

hanem azt: kivel nem vagyok hajlandó kiengesztelődni?

Ugyanez igaz a gyónásra is. Nem lelki „tisztálkodás”, hanem szembenézés az igazsággal. Ha a gyónás nem érinti az emberi kapcsolatokat a maga lelki mélységében, akkor Isten szeretetéről beszélünk – de nem abban járunk.

János nem a szentségek ellen beszél. Éppen ellenkezőleg: megvédi őket a képmutatástól.

Záró összegzés – esti döntés:

A szentségekhez járulás hitvallás.

A testvér szeretete ennek igazolása.

Ha a kettő elválik, a hit nem gyenge – hanem NEM igaz.

Ma este csendben kérdezem meg magamtól:

hol hív Isten arra, hogy ne csak emlegessem, hanem éljem is a szeretetet?