A
karácsonyi idő arra
emlékeztet bennünket, hogy Isten nemcsak közénk jött egyszer, hanem ma
is közel akar lenni hozzánk. Szent János levelében ezt nagyon egyszerűen
mondja ki: a hitünk akkor igazi, ha szeretetben élünk. Nem elég csak
szépen beszélni a szeretetről, azt tettekben is kifejezésre kell juttatni. Ugyan
is a szeretet akkor válik valódivá, amikor odafigyelünk egymásra, segítünk,
megbocsátunk, vagy egyszerűen jelen vagyunk a másik számára.
Ez a
cselekvő szeretet
megnyugtatja a szívünket. Akkor is, ha érezzük a hibáinkat, ha tudjuk,
hogy nem vagyunk tökéletesek. Isten emiatt nem utasít el, hanem
bátorít, tudomásunkra adja, hogy a szeretet útján járva újra és újra lehet
kezdeni.
Mint
hallottuk az evangéliumban
Jézus embereket szólít meg: „Kövess engem!” – mondja. Fülöp és Nátánael
története nagyon emberi. Nátánael először kételkedik, kérdez, nem
biztos benne, hogy Jézus az, akit keres. Jézus mégis ismeri őt, látja a
szívét, és elfogadja olyannak, amilyen. Így van ez velünk is: Jézus nem
kész, tökéletes embereket hív, hanem minket, a kérdéseinkkel és
bizonytalanságainkkal együtt.
Ez a
reggel arra hív, hogy
kicsiben kezdjük el élni a szeretetet. Egy jó szóval, egy türelmes
válasszal, egy bocsánatkéréssel vagy egy apró segítséggel. És arra is,
hogy merjük meghallani Jézus hívását a mai napban: ott, ahol élünk,
dolgozunk, ahol kapcsolatban vagyunk másokkal.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése