Szent Ágnes szűz és vértanú
Szentírási
alap: 1Sám 17,32–33.37.40–51; Mk 3,1–6
Kedves
Testvérek!
A
mai reggeli szentmise igéi a bátorság és a bizalom csendes, mégis
erőteljes útjára hívnak bennünket.
Az
első olvasmányban Dávid szinte védtelenül áll Góliáttal
szemben. Minden emberi érv ellene szól: fiatal, tapasztalatlan,
fegyvertelen. Mégis elindul. Miért? Mert nem önmagában bízik,
hanem az élő Istenben. „Az Úr megszabadított eddig, ezután is
megszabadít” – vallja. Ezáltal Dávid nem lett nagyobb, mint az
óriás, hanem az Istenbe vetet hite és bizalma volt óriási.
Az evangéliumban
Jézus a zsinagógában egy sorvadt kezű emberrel találkozik. A kéz, amely
nem működik, sokszor az életünket jelképezi: amit nem merünk
megtenni, amitől félünk, amit szégyellünk, amit elrejtünk.
Jézus középre
hívja az embert, és ezt mondja: „Nyújtsd ki a kezed!”
Ez a
felszólítás nemcsak gyógyítás, hanem döntésre
hívás. A bénultság gyakran nemcsak testi, hanem lelki is:
megszokások, félelmek, megfelelési kényszerek kötnek meg. Bár a zsidó előírások
értelmében a gyógyítás a szombati nap megszegését jelenti Jézus mégis meggyógyítja
a beteget, mert számára az ember fontosabb a szabálynál, az
irgalom fontosabb a merevségnél.
Szent
Ágnes élete is erről tanúskodik. Fiatalon, törékenyen, mégis
rendíthetetlenül állt ki Krisztus mellett. Nem volt „erős” a világ
szemében, de kinyújtotta a kezét Isten felé, és ez az odaadás
vértanúságig vitte. Benne is Dávid bátorsága és a meggyógyított ember
engedelmessége találkozik.
Mit
viszünk magunkkal a mai napra? Talán azt, hogy Isten nem
vár tökéletességet, csak bizalmat. Nem azt kéri, hogy győzzük le az
összes óriást, hanem hogy merjük kinyújtani a „bénult kezünket”: egy
megbocsátást, egy jó szót, egy újrakezdést, egy csendes imát. Ott kezdődik
a gyógyulás, ahol engedjük, hogy Jézus középre állítson minket.
Kérjük
ma Szent Ágnes közbenjárását, hogy legyen bátorságunk
Istenre hagyatkozni, és békével, reménnyel induljunk tovább ezen a napon. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése