Szentírás: Iz 48,17–19; Mt 11,16–19
A mai nap hajnalban kezdődött, a rorátés szentmise
csendjében. Abban az órában, amikor még nem követelt semmit a világ, csak Isten
szava szólt: „Én tanítalak arra, ami a javadra válik.” Ez a mondat végig kísérte a napot, akkor is, amikor dolgoztunk, tanultunk, döntéseket
hoztunk, vagy éppen elfáradtunk. Este visszatekintve látjuk: nem volt tökéletes
nap. De volt benne törekvés. És ez számít.
Izajás emlékeztetett rá, hogy a béke nem magától értetődő
állapot, hanem gyümölcs: annak a gyümölcse, hogy figyelünk Isten útjára.
Jézus pedig szembesített bennünket saját belső
ellenállásunkkal: milyen könnyen válunk olyanokká, akik sem az intésre, sem a
hívásra nem mozdulnak. Ma talán volt bennünk makacsság, közöny, fáradtság – de
volt felismerés is. És ahol felismerés van, ott már működik a kegyelem.
Ez az este nem az elszámoltatás ideje, hanem az igazságé.
Elismerjük: a jót tudjuk jobbra formálni, de a tökéletesség nem a miénk. Az
Istené. Mi nem elérni akarjuk Őt, hanem felé haladni. Elesni lehet, sőt:
emberi. De felállni – ez a hit egyik legmélyebb mozdulata. Advent erre tanít:
nem sietni, hanem irányban maradni.
Ha ma csak egy kicsit figyelmesebbek lettünk, egy pillanatra megálltunk, vagy őszintébben kimondtuk a „bocsáss meg”-et, akkor ez a nap nem volt hiábavaló. Így készül bennünk az igaz karácsony: csendben, törekvéssel, bizalommal.
Esti ima
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése