📖 Olvasmány: Szám12,1–13
A
pusztában nem csak a test fárad el, hanem a lélek is. Amikor Mirjám és Áron
Mózes ellen fordulnak, nem a tett mögött húzódó hitetlenség a legfélelmetesebb,
hanem az a tény, hogy elfelejtik: nem ők választották Mózest maguknak, hanem
Isten küldte őt.
És
ez ma sincs másként.
Valahányszor
egy lelkipásztorra gyanakvó szemmel néznek, valahányszor a személye ellen
irányul a kritika, a megvetés vagy a rágalom, ott nem csupán emberi ellentét
zajlik, hanem szent dolgok kerülnek veszélybe. Mert a pap – bármilyen törékeny,
bármilyen esendő – nem önmagát hirdeti, hanem azt, Aki őt küldte.
Igen,
tudjuk: vannak sebek, csalódások, árnyékok is az Egyházban. De ezek gyógyulása
nem a rágalmakban, hanem az őszinte bűnbánatban és az egymásért mondott imában
rejlik.
Áron
megrendítő szava: „Ne ródd fel nekünk ezt a bűnt, melyet esztelenül
elkövettünk!” – lehetne ma sok közösség bocsánatkérő imája is. Mert esztelenség
az, amikor valaki úgy gondolja, „jogos” elkeseredése, „igaza” feljogosítja őt
arra, hogy eltapossa a másikat – még akkor is, ha pap az illető.
És
talán ez az a hang, amire ma mindannyian szomjazunk ebben a kiabáló, bántó,
vádaskodó világban. Egy hang, amely a sebekre nem sót szór, hanem gyógyító
olajat önt. Egy hang, amely nem a másik hibáját teszi közszemlére, hanem az
irgalmat kéri helyette.
Imádság
Útravaló egy mondat:

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése