Olvasmány: Jer 38,4–6.8–10; Szentlecke: Zsid 12,1–4; Evangélium: Lk 12,49–53
Jézus szavai a mai
evangéliumban talán sokunkat meghökkentettek: „Azért jöttem, hogy tüzet
hozzak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! Nem azért jöttem, hogy
békét hozzak, hanem megosztást.”
Egészen szokatlan
számunkra ez a kép Jézussal kapcsolatosan. Mi, emberek inkább
úgy szeretjük látni Őt, mint a béke fejedelmét, aki kibékít, aki összekapcsol,
aki minden vihart lecsendesít. És valóban az is.
De most egészen
más arcát mutatja nekünk: a követelményes, radikális Jézust, aki nem engedi,
hogy langyosan, kényelmesen éljük meg a hitünket, kereszténységünket.
A mai három szentírási
olvasmány egy irányba mutat: a hit sosem pusztán magánügy, hanem döntés
és küzdelem. A hitélet nem mindig kényelmes, hanem gyakran
konfliktusokkal jár. Jézus tüzet hozott, és ez a tűz tisztít, fényt ad, de
olykor meg is oszt.
1. Az első olvasmányban
Jeremiás prófétát látjuk, aki hűségesen hirdeti Isten szavát, még akkor is, ha
emiatt börtönbe vetik, sőt halálra akarják adni. A vezetők és a nép nagy
része nem akarta hallani az igazságot, mert az kényelmetlen volt számukra. Inkább
elhallgattatták a prófétát, semmint, hogy szembenézzenek a Jeremiás által
hirdetett isteni üzenettel.
Jeremiás sorsa ma is nagyon
ismerős lehet. Amikor valaki kiáll az igazság mellett, amikor fel meri
emelni szavát a hamisság, a kétszínűség, a tudathasadásos keresztény életvitel
ellen, akkor könnyen kirekesztik, támadják, sőt üldözik. A világ nem
kedveli azokat, akik bátorítják az embereket a megtérésre, az őszinte
keresztény életvitelre. Az igazság gyakran fájdalmas, mert szembesít a
bűnnel, a tévedéssel, az önzéssel.
Jeremiás példája
emlékeztet bennünket arra, hogy a hívő embernek olykor vállalnia kell az
üldöztetést, a félreértést, sőt a magányt is – de nem szabad elárulnia az Úr
szavát, nem szabad meghamisítani Isten üzenetét, csak azért, hogy megnyerje
mások tetszését.
2. A szentlecke
a zsidókhoz írt levélből folytatja a gondolatot: „Mi, akiket a tanúknak
koszorúja övez…” Az apostol úgy beszél a keresztény életről, mint
egy futópályáról. Mi is egy versenyen vagyunk, ahol csak az győz, aki
kitartással fut.
És miért járhatjuk
végig az élet göröngyös útját? Azért, mert nem vagyunk egyedül. Ott
vannak előttünk a hit hősei – Ábrahám, Mózes, a próféták, az apostolok, a
szentek. És ott van minden egyszerű hívő, aki életét Istenhez hűségesen
élte. Ők mind arra buzdítanak: ne adjátok fel!
A hit
nem kényelmes út. Fáradtság, áldozat, kísértés és harc kíséri. De Jézus
is szenvedett, Ő lett a hitünk szerzője és beteljesítője. Ahogy a
sportoló a cél felé fut, úgy kell nekünk is szemünket Jézusra szegezve,
állhatatosan előre haladni.
3. Az evangéliumban
Jézus nagyon erőteljes szavakat használ: „Nem békét, hanem megosztást
hoztam” – mit jelent ez nekünk?
Jézus evangéliumi
szavai első hallásra valóban szokatlanok. Hogyan mondhatja azt a Békesség
Fejedelme, hogy nem békét, hanem megosztást hozott? Hiszen mi úgy gondoljuk
– jogosan –, hogy Ő azért jött, hogy minden ember között béke legyen.
Itt azonban
Jézus nem a szándékáról beszél, hanem a következményről. Ő maga a világ
világossága, és ahol fény gyullad, ott nyilvánvalóvá válik, mi van a sötétben. Aki
a fényt választja, az elkerülhetetlenül szembe kerül azokkal, akik inkább a
sötétségben maradnának. Nem Jézus akar megosztást, hanem az emberek
reagálnak különféleképpen az Ő jelenlétére.
Ez a megoszlás
sokszor a legszemélyesebb körökben is megjelenik: a családban, a baráti körben,
a munkahelyen, de olykor még a templomi közösségben is. Amikor valaki
hűségesen kitart a hitben, előfordul, hogy emiatt távolságot érez a saját
szeretteitől. Ez nem könnyű kereszt, de Jézus már előre figyelmeztetett: aki Őt
követi, annak ezzel is számolnia kell.
Ismerek egy asszonyt,
aki fiatal korában nagyon messze élt az Egyháztól. Amikor azonban gyermekei
megszülettek, és eljutott oda, hogy keresztény értékek szerint szeretné őket
nevelni, fokozatosan közel került a hithez. Először csak titokban imádkozott,
majd templomba kezdett járni, később pedig bekapcsolódott a plébánia
közösségébe.
A férje viszont
ezt nem nézte jó szemmel. Ő inkább a szórakozás, a világ zaját választotta, és
csúfolódott a feleségén: „Te csak imádkozz, én majd élem az életet.” Ez a
feszültség sok vitát szült a családban. Az asszonynak gyakran meg kellett
harcolnia, hogy a gyermekeit elvihesse a vasárnapi misére, vagy együtt
imádkozhassanak.
Sokan
azt mondták neki: „Jobb lenne békén hagyni a férjedet, nem kell ennyire
komolyan venni.” Ő azonban így válaszolt: „Ha feladnám a hitemet a béke
kedvéért, akkor valójában se béke, se szeretet nem maradna köztünk. Inkább
csendben imádkozom érte, és hiszem, hogy egyszer majd ő is meglátja, mennyire
fontos az Úr.”
Évek teltek el így,
de egyszer csak megtörtént a fordulat: a férfi egy nehéz betegség idején,
amikor már semmibe sem tudott kapaszkodni, odafordult a feleségéhez: „Taníts
meg engem is imádkozni.” Az asszony kitartása, hűsége és a belőle sugárzó belső
erő végül a férj szívét is megérintette.
Ez a történet jól
mutatja, hogy Jézus követése valóban néha megosztást,
feszültséget szül – de nem végső célként, hanem a megtérés, a változás
útjaként. A hívő ember hűsége olyan tűz, amely előbb talán fájdalmat
okoz másoknak, de idővel fényt és meleget adhat azoknak is, akik először
elfordultak tőle.
Ezért mondja Jézus:
nem lehet félig-meddig kereszténynek lenni. Nem lehet egyszerre Istennek és a
világnak tetszeni. Választanunk kell. A választás sokszor áldozatot
kíván, de végső soron életet szül – magunknak és szeretteinknek is.
4. Testvéreim,
a mai világban nagyon is tapasztaljuk, hogy a hit vállalása nem mindig könnyű.
Sokszor halljuk: „A vallás magánügy.” De Jézus szerint a hit soha
nem lehet pusztán magánügy, mert az élet minden területét áthatja, át kell,
hogy hassa. Gondoljunk bele:
- Ha a munkahelyen kiállunk az igazság
mellett, lehet, hogy nem mindenki ért velünk egyet.
- Ha a családban ragaszkodunk az
imádsághoz, a vasárnapi szentmiséhez, lehet, hogy gúny ér minket.
- Ha a közéletben felemeljük szavunkat
a tisztesség, az élet védelme, a szeretet mellett, akkor biztosan lesznek,
akik kinevetnek.
És mégis:
Jézus ezt a tüzet akarja lángra gyújtani bennünk. Nem a kényelmes,
megalkuvó, kétszínű, tudathasadásos kereszténységet, hanem a lángoló,
tisztító, bátor hitet.
5. Néhány kérdés, amin
érdemes elgondolkodnunk a hallottak kapcsán:
·
Ég-e még
bennünk Krisztus tüze, vagy csak pislákol valahol mélyen a hamu alatt?
·
Van-e bátorságunk
kiállni az igazság, a krisztusi értékrend mellett akkor is, ha az kényelmetlen,
ha miatta elveszítjük mások tetszését?
- Ki tudunk-e tartani a hit útján,
amikor szenvedést, magányt vagy félreértést hoz?
- Meg tudjuk-e vallani: „Jézus az én
Uram”, akkor is, ha mások kinevetnek érte?
6. A szentlecke azzal
bátorít bennünket, hogy a hit útján járva nem vagyunk egyedül. Hiszen „a
tanúknak koszorúja övez, váljunk szabaddá minden tehertől, különösen a
bűntől, amely behálóz minket, és fussuk meg kitartással az előttünk lévő
pályát. Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra,
aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a kereszthalált, nem törődött a
gyalázattal, és most az Isten trónjának jobbján ül.”
Amikor
fáradtnak érezzük magunkat, gondoljunk szentjeinkre, elődeinkre,
nagyszüleinkre, akik hűségesek maradtak Istenhez.
És legfőképpen
gondoljunk Krisztusra, aki szenvedett értünk. Ő nem hagy magunkra. Az
Eucharisztiában jelen van, hogy erőt adjon, és újra fellobbantsa bennünk a
tüzet.
Kedves testvérek! Jeremiás,
a hit hősei és maga Jézus példája nyomán tudnunk kell, hogy az igazsághoz való
hűség mindig áldozattal jár. A tűz, amelyet Jézus hozott, nem
félelmetes, hanem életadó. Ez a Szentlélek tüze, amely tisztít, fényt ad és
erőt önt belénk.
Kérjük ma
a szentmisében: Urunk, lobbanjon lángra szívünkben a Te tüzed! Ne engedd, hogy
langyos keresztények legyünk, hanem adj nekünk bátorságot, hogy megvalljunk
Téged, és a hit útján állhatatosan megmaradjunk mindhalálig. Ámen.
+++
„Ne hagyd kihűlni a szívedben a tüzet – engedd, hogy Jézus lángra gyújtsa az életedet!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése