„Közelebb az éghez” – Lelki és közösségi élmények Jendemből, Norvégia szívéből

Atlanti-óceáni út

Szilveszter Barát Blog – élménybeszámoló

Amikor egy utazás több lesz, mint csupán tájak, városok, élmények megismerése, akkor zárul le igazi zsarándoklattá. Norvégiai utunk ilyen volt. Egy belső ébredés, egy lelki út is, amelynek mélységeit nemcsak az óceán hullámai, hanem az emberi kapcsolatok szeretete és a Teremtő jelenlétének csendes tapasztalata is formálta.

1. Vendégszeretet a Jendemi tengerparton

Jendem, ez az északi kis település az Atlanti-óceán partján, nemcsak gyönyörű fekvésével, hanem az ott élő emberek szívével is lenyűgözött minket. Vendéglátóink, fiatalok és idősebbek egyaránt, olyan odaadással fogadtak minket, amelyről a Bibliában olvasható vendégszeretet példái jutottak eszünkbe. Nemcsak otthont adtak nekünk, hanem otthonná váltunk számukra. Az asztal melletti beszélgetések, a közös étkezések, imák utáni csendek mind azt mutatták: testvérekké lettünk.

2. A közösség ereje

A csapattal való együttlét igazi lelki ajándékká lett. Együtt kirándultunk, csodáltuk a fjordokat, megmásztuk a szél-járta magaslatokat, és olykor csak csendben szemléltük a naplementét a parton. Ezekben a pillanatokban nem volt köztünk idegen: összekötött bennünket a hit, a közös öröm és az egymás iránti figyelmesség. Főleg az idősebb testvéreink szeretete, gondoskodása volt megható: a törődés minden gesztusukban jelen volt.

3. Isten szava a teremtett világon keresztül

A norvég táj nemcsak látvány, hanem üzenet is volt. A hófödte csúcsok, az élénken zöldellő erdők, a felhők közül kibukkanó napfény, a fenyők susogása, az óceán hullámainak ritmusa mind arról beszélt, hogy a Teremtő jelen van. Akinek van szeme látni, annak ez a természeti csoda egyben az Isten művét is hirdette.

4. Reggeli üzenetek – Napindító gondolatok

Az internet jóvoltából minden reggel egy-egy gondolat, egy szentírási ige segített abban, hogy ne csak testben induljunk útra, hanem lélekben is. Ezek az üzenetek, amelyeket megosztottunk a Szilveszter Barát Blogon és a Facebook-közösségünkkel, az otthon maradottakat is bekapcsolták ebbe a kalandos, izgalmas utazásba. Ilyen volt például: „Aki Isten Lelkére figyel, sosem téved el – még ha az út ismeretlen is.” Ezek a mondatok sokszor visszhangoztak nap közben is.

5. Esti gondolatok és imák

Az esték mindig hálával zárultak mindenkinek szíve, lelke mélyén. Megemlékeztünk aznapi élményeinkről, megköszöntük az embereket, akik gazdagították napunkat, és imádkoztunk a folytatásért. Az esti elmélkedések nemcsak lecsendesítettek, hanem építettek is. Rámutattak: Isten nemcsak a templomban van jelen, hanem a fjordok peremén is éppúgy érezteti szerető közelségét.

6. Képek, amelyek beszélnek

A kirándulás során készült fotók szinte lelki naplóvá álltak össze. Egyes képeken a zord tengerparti sziklák, másokon a mosolygó csapattagok, a pihenés, az imádság vagy a természet egy-egy apró csodája látható. Mindegyiknek van üzenete, lelke, tanítása. Ezeket megosztva nemcsak emlékezünk, hanem tanúságot is teszünk arról, hogy milyen gazdag és értelmes időt tölthettünk együtt.

7. Összegzés – A szívbe írt izgalmas utazás

Ez az út nem csupán egy norvégiai kirándulás volt. Ez az út lelki ébredés, megerősítés, emberi kapcsolatokban és isteni jelenlétben gazdagodás volt. Hazatérve nemcsak fényképeket hoztunk, hanem hálával teli szíveket, megerősödött barátságokat és elég sok mosolyt ahhoz, hogy másokat is felmelegítsen.

Különös hálával gondolunk jendemi vendéglátóinkra, akik fiatalos lendülettel vagy érett bölcsességgel, de mindenekelőtt szívből jövő szeretettel fogadtak minket. Szolgálatuk, odafigyelésük, apró figyelmességeik, a közösen eltöltött percek tanúsítják: vendégként érkeztünk, de barátként tértünk haza.

Hálás köszönet illeti a szervezőket is, akik sokrétű előkészítő munkájukkal lehetővé tették ezt a lélekemelő és emlékezetes utazást. Minden részlet, minden gondoskodás azt sugallta: szeretettel és felelősséggel szerettek volna nekünk örömet szerezni.

És végül, de nem utolsósorban köszönet illeti a csoport minden tagját: a figyelmes pillantásokat, az önkéntes segítségnyújtásokat, a közösen mondott imákat, a nevetéseket és a csendes együttléteket. Ez a testvéri közösség tette ezt az utat nemcsak emlékezetessé, hanem lélekformálóvá.

A lelki csúcspontot különösen a húsvét 6. vasárnapi szentmise jelentette, amelyet a templom hiányában háznál mutattunk be. Meghitt, mégis ünnepélyes alkalom volt ez, amelyben a Szentlélek egyesítő ereje különösen érezhetővé vált. A szentmise fő gondolata így szólt: „Ahol Krisztus lakozik, ott otthon vagyunk, éljünk Erdélyben, Norvégiában vagy bárhol a világon.” Ez a mondat nemcsak homíliaként hangzott el, hanem életigeként is megerősített minket abban, hogy Krisztus jelenléte az igazi otthonunk.

A szentmise különlegessége volt, hogy jelen voltak a helyi római katolikus testvérek is, akik közül többen vendéglátóink voltak, valamint mi, erdélyi zarándokok, kicsik és nagyok egyaránt. Megható volt látni, hogy minden korosztály képviseltette magát: a fiatal édesanya méhében rejtőző életcsírától kezdve a játszadozó kisgyermekeken át egészen a legidősebbekig. Együtt, egy szívvel és egy lélekkel dicsőítettük az Urat – valóban katolikus, azaz egyetemes közösségben.

„Az Úr velünk volt az úton, és mi felismertük Őt a természet csendjében, az emberi jóságban és a Lélek vezetésében.”