Morfondírozom: Tükröződés – Látni és Láttatni

fr. Szilveszter archívuma

Néha egy egyszerű üvegfelület is mélyebb valóságokat tárhat fel előttünk. Egy tiszta ablak, amelyen keresztül nézünk a világra, egyben visszatükrözi azt is, aki néz. Egyetlen mozdulatban benne van a kint és a bent, a látható és a rejtett, a világ és önmagunk.

Ez a fénykép az Esztelneki Ferences Kolostor konyhaajtajának ablakáról készült, de valójában sokkal többről szól, mint egy egyszerű tükörképről. Meghívás arra, hogy elgondolkodjunk: mit látunk a világban és mit láttatunk magunkból mások számára?

Mit látunk a világban?

A kolostor gazdasági udvara, a kopár fa, a fehér falú régi épület egy csendes, vidéki valóságot tár elénk. Aki csak futólag nézi, talán nem is figyel fel rá. De, aki megáll, az észreveszi a csendet, nyugalmat, a múlt és jelen találkozását, az idő lenyomatát.

Mi hogyan nézünk a minket körülvevő világra? Csak elsuhanunk mellette? Vagy meglátjuk benne a teremtés szépségét, az élet és a mulandóság összefonódását, a mindennapok egyszerű csodáit?

Mit láttatunk magunkból?

A fotós – aki éppen rögzíteni akarja a látványt – maga is a kép része lett. Az üveg nem csak átlátszó, hanem visszatükrözi az embert is. Vajon ez nem így van az életben is?

Mindannyian tükröződünk a világban. Ahogy beszélünk, cselekszünk, ahogyan jelen vagyunk mások életében – mindez képpé válik mások szemében. Milyen ez a kép? Vajon, ha az emberek ránk néznek, a jóság, a hiteles élet, az irgalom, a remény visszatükröződik belőlünk?

Látni és láttatni

A szemlélődés nem csupán azt jelenti, hogy nézünk, hanem azt is, hogy észreveszünk. És az sem mindegy, hogy mit mutatunk másoknak önmagunkból. A mai világ gyakran a tökéletes képek és gondosan szerkesztett valóságok világa. De vajon vállaljuk-e önmagunkat úgy, ahogyan vagyunk?

A keresztény ember számára a legnagyobb tükör Krisztus maga. Ő az, akiben valódi önmagunkat láthatjuk – nem csupán hibáinkkal és esendőségeinkkel, hanem azzal a szeretetteljes tekintettel, amelyet Isten vet ránk.

A kép tehát nemcsak fizikai látásra hív, hanem belső, lelki látásra is. Arra, hogy szemléljük a világot figyelemmel, szeretettel, megértéssel – és hogy merjük önmagunkat is úgy látni, ahogyan Isten lát bennünket.

Mert a végső kérdés nem az, hogy mit látunk egy üvegen keresztül – hanem hogy mit látunk a szívünk-lelkünk tükrében, a Háromszemélyű Egy Isten jelenlétében.