Ha még visszaemlékszünk a múlt vasárnapi Evangéliumi szakaszból hallottakra, akkor a sátán vitte föl Jézust egy magas hegyre, most Jézus viszi oda tanítványait. A sátán a hegyről lefelé mutatott, és arra akarta csábítani Jézust, hogy a birtoklás és a hatalom szintjén valósítsa meg önmagát, Jézus viszont fölfelé, a hegynél is magasabbra irányítja a tanítványok tekintetét, és az isteni létezés világába helyezi őket. A sátán azt kívánta Jézustól, hogy leborulva őt imádja, Jézus pedig Pétert, Jánost és Jakabot az Atya imádására tanítja.
Az Atya imádásának lényege a feltétlen bizalomban való teljes önátadás. Ezt a bizalmat törte meg bennünk az ősbűn, ezért újra kell tanulnunk. Tanulhatunk Ábrahámtól, aki hitt az Úrnak, Isten pedig beszámította ezt az ő megigazulására. Tanulhatunk Mózestől, aki a törvényt képviseli, és Illéstől, aki pedig a prófétákat. Mind személyes életüknek, mind az általuk képviselt szentírási könyveknek az az üzenete, hogy Isten mindenhatóságában lehet megbízni egyedül, de ez a mindenhatóság a szeretet mindenhatósága. És tanulhatunk Jézustól, aki akár a pusztában, akár fönn a hegyen, akár a Getszemáni kertben az Atyára figyelt és belé kapaszkodott, és tökéletesen átadta magát neki. A keresztségben mi is azért kaptuk a Szentlelket, hogy képesek legyünk hasonló önátadásra.
A színeváltozásban azt nyilvánítja ki az Atya, hogy milyen dicsőségben lesz részük azoknak, akik őt Lélekben és igazságban imádják, azaz teljes bizalommal átadják magukat neki. Valójában a színeváltozás hegye nem hely, hanem állapot. Lehet, hogy ebben a pillanatban éppen pusztaságban van a lelkem, magányban és megkísértettségben, lehet, hogy a színeváltozás ragyogó villámfényében, lehet, hogy hamarosan agóniám, a halállal való küzdelmem kezdődik. Mindegy: itt és most átélhetem a színeváltozás lényegét, a teljes ráhagyatkozást az Atya szeretetére, ha az ő kezébe helyezem életemet, földi és örök sorsomat.
Ezért Szent Lukács evangélista külön kiemeli azt a tényt, hogy Jézus arcának színe imádság közben változott el. Ez az Atyával való mély kapcsolat közben következik be, amikor Jézus egyfajta lelkigyakorlatot végez a hegyre visszavonulva csendben, Péter, Jakab és János társaságában. A három tanítvány mindig jelen van a Mester isteni megnyilatkozásának pillanataiban. Az Úr, aki nem sokkal korábban megjövendölte halálát és feltámadását, a tábor hegyén elővételezi megdicsőülését tanítványai számára.
A tanítványokat az itt kapott élmény igen megerősítette Jézus isteni származásában. Segítséget kaptak általa, hogy megértsék: Mesterük isteni dicsősége és áldozati halála nincs ellentétben egymással.
Az apostolok döbbenten állnak: félnek, de boldogok is. Félnek, mert még nem értik, hogy az isteni vonásokat hordozó Jézusnak miért kell szenvednie. De a boldogság is szívükbe költözik, mert elmondhatatlanul jó dolog az Isten közelében lenni. A félelem és a boldogság összekavarja gondolataikat. Még sokat kell érlelődniük ahhoz, hogy belássák: az Isten teljes dicsőségének megnyilvánulásához a szenvedés útja vezet.
Péter apostol még sok év múlva is a táborhegyi események a jelentőségéről ír az ő levelében. Arról, hogy nem "meséket követve" ismerték meg Jézust és ismertették meg másokkal, hanem "szemlélői voltak" az ő nagyságának. Az Atya szózata is ehhez társult: „Ez az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm, s ezt az égből jövő szózatot mi hallhattuk, mikor együtt voltunk vele a szent hegyen” (2. Pét. 1:16-18), írja Péter apostol.
A nagyböjt előkészület a keresztségre, vagy annak megújítására. Ekkor különösképpen eleget kell tennünk az Atya felszólításának: „Őt hallgassátok!”– Urunk színeváltozásánál – hasonlóan, mint Jézus megkeresztelkedésénél, a Mennyei Atya Jézust szeretett Fiának nyilvánítja. A keresztségben bennünket is gyermekeivé fogadott. Ez azt jelenti, hogy közösséget kell vállalnunk Jézus Krisztussal: nem csak a dicsőségben, hanem a szenvedésben is.
A mi hazánk a mennyben van – olvastuk a Szentleckében (Fil 3,17-4,1). Itt a földön nem verhetünk sátrat, nem táborozhatunk le a színeváltozás hegyén. De a bizalom kötelékeivel már most kezdhetjük kifeszíteni mennyei sátrunkat, ahol örökké az Úrral és az ő választottaival leszünk, már nem csupán szemlélőjeként, hanem részeseként annak a végső színeváltozásnak, melyben Urunk, Jézus átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez.
Péter szavai: „Mester, jó nekünk itt lennünk” azt a lehetetlen kísérletet képviselik, amely ennek a misztikus tapasztalatnak a megállítására irányul. Szent Ágoston írta: „A hegyen ott volt Péter számára Krisztus, mint lelki táplálék. Miért jött volna le a hegyről, hogy visszatérjen a fáradalmakhoz és fájdalmakhoz, miközben ott fönt telve volt az Isten iránti szent szeretet érzelmeivel, amelyek szent magatartásra ösztönözték?”.
Jézus, Péter ajánlatára sem maradt a színeváltozás hegyén. Lejött, hogy folytassa útját, ami a Golgotán át, nagypéntek történésein keresztül vezetett a feltámadás dicsőségébe.
Igazából a vasárnapi szentmise lehetővé teszi számunkra, hogy a megígért dicsőségből mi magunk is valamit megtapasztaljunk. Ám nem maradhatunk itt: a hétköznapok elfoglaltságának útján kell haladnunk az örök élet magaslatai felé.
Ezért mondja Benedek pápa egyik nagyböjti üzenetében, hogy: „keresztény létünk abban áll, hogy folyamatosan felmegyünk az Istennel való találkozás hegyére, majd onnan leereszkedünk, és magunkkal hozzuk az onnan fakadó szeretetet és erőt, hogy magának Istennek a szeretetével szolgáljuk testvéreinket”.
A mai evangéliumi szakaszról elmélkedve fontos következtetést vonhatunk le a magunk számára. Mindenekelőtt meg kell értenünk és élnünk az ima elsőbbségét életünkben, amely nélkül az apostoli és a karitatív tevékenység puszta aktivizmussá fokozódik le.
Nagyböjtben meg kell tanulnunk, megfelelő időt biztosítani életünkben az egyéni és a közösségi imának, amely lélegzetet ad vallásos életünknek. Továbbá az ima nem azt jelenti, hogy elszigeteljük magunkat a világtól és ellentmondásaitól, mint ahogy ezt szerette volna tenni Péter a Tábor-hegyen maradva, sátrat építve, hanem az ima visszavezet bennünket a hit útjához, a cselekvéshez.
Fohászkodjunk Szűz Mária, az Esztelneki Madonna közbenjárásáért: segítsen mindnyájunkat, hogy kövessük az Úr Jézust az imában és a tevékeny szeretetben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése