péntek, augusztus 13, 2021

Emlékeztető az évközi 19. vasárnap hirdetéséből - imavirrasztás Nagyboldogasszony előestéjén

Szombaton, az előző évek gyakorlatához híven, ebben az évben is ima és engesztelő ájtatosságot tartanak Budapesten, a Szent István Bazilikában, Nagyboldogasszony ünnepére virradóan nemzetünk lelki és erkölcsi megújulásáért. Ebbe az imádságos virrasztásba szeretnénk mi is bekapcsolódni az Esztelnek-i ferences templomban.

Délután 6 órától mutatunk be szentmisét és azt követően szentségimádást végzünk: „Nagyboldogasszonnyal az Úr előtt”.
A szentmise előtt egy fél órával szentgyónási lehetőség lesz.

Kérjük a kedves testvéreket, hogy akik tenni akarnak nemzetünk és helyi közösségeink erkölcsi és lelki megújulásáért, keresztény jövőnkért, azok vegyenek részt a közös imavirrasztáson és engesztelésen.

Jövő vasárnap, Nagyboldogasszony főünnepén vasárnapi program szerint lesznek a szentmisék és ezek keretében megáldjuk a gyógynövényeket, amiket a kedves testvérek hoznak magukkal.

Augusztus 28-án lesz Csíkszentdomokoson a megemlékezés és egyházmegyei zarándoknap Márton Áron püspök születésének 125. évfordulója kapcsán. Az egyházmegyei zarándoknapra autóbuszt szeretnénk indítani Esztelnekről is, ha lesz elegendő jelentkező. Iratkozni a Keresztes üzletbe lehet, augusztus 18, szerda estig. Bővebb információval majd a jövő vasárnap jelentkezünk.

Nincsenek megjegyzések:

Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok - Húsvét 5. vasárnapja

Kép forrás helye itt érhető el Az imént felolvasott evangéliumi szakaszban mondja Jézus: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves...