vasárnap, szeptember 10, 2017

Templomi hirdetés: Évközi 23. vasárnap

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy:

1.    Hétfőn a szentmise délelőtt 9 órakor kezdődik. Ez lesz az iskolások évkezdő szentmiséje. Minden gyereket, szülőt, nagyszülőt és pedagógust szeretettel hívunk erre az alkalomra, hogy közösen imádkozhassunk iskolát, óvodát kezdő gyerekeinkért.
2.    Kedden, Szűz Mária Szent neve napján délután 6 órától lesz szentmise, szerdán reggel ½ 8-tól, csütörtökön, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén ismét délután 6 órától lesz a szentmise, pénteket és szombatot pedig reggel ½ 8-tól lesz szentmise.
3.    Amint láthatják a kedves testvérek elkezdtük templomunk külsejének: tornyának és környezetének a felújítását, a feljáró lépcsők, járdák, kerítés rendbetételét, mivel a szép belsővel nem talál, a megfakult, megrongyosodott külső.     Hála Istennek sikerült megnyerni egy pályázatot a KOVÁSZNA MEGYEI TANÁCSTÓL és már alá is írtuk a támogatási szerződést a felújítási munkálatokkal kapcsolatban, de sajnos ez még nem fedezi a teljes költségvetést. Ezért arra kérem a kedves testvéreket, hogy ahogy a múltban, az ablakok cseréjénél és a belső felújítási munkálatoknál, illetve a liturgikus bútorok beszerzésénél is szépen segítettek, amiért ismételten hálás köszönet, úgy a külső munkálatok fedezésére is támogassanak bennünket pénzbeli adományukkal.

Nincsenek megjegyzések:

Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok - Húsvét 5. vasárnapja

Kép forrás helye itt érhető el Az imént felolvasott evangéliumi szakaszban mondja Jézus: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves...