szombat, június 11, 2016

Csodákat kik látni vágytok, Ó, jöjjetek Szent Antalhoz…

Hála Istennek egyszerű, szép és bensőséges volt az Esztelneki Ferences templomban a Szent Antal nagy kilenced, amin a hívek is aránylag szép számban vettek részt mind a kilenc kedden, ahhoz képest, hogy ilyen formában most először tartottuk meg…

Hálás köszönet a paptestvéreknek, akik vállaltak egy-egy elmélkedést és a szentmise bemutatását, meg a gyóntatást. Isten fizesse!

Szent Antal napján, június 13-án, hétfőn is lesz egy ünnepélyes szentmisénk, délután 6 órától, amit Sánta Pál atya tart, liliomszenteléssel és a kisgyerekek megáldásával összekötve… Hozzunk magunkkal liliomot…

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

Nincsenek megjegyzések:

„Aki engem látott, az Atyát is látta” – Krisztus, az út az Atyához - húsvét 5. vasárnapja - előesti beszéd

Szentírási rész: Jn 14,1–12 Minden korban milliók vágytak arra, hogy Istent megismerjék. Ne csak halljanak róla, ne csak parancsait ismer...