III.
RÉSZ
A JÓ
PÁSZTOR NEM ÜLDÖZI, HANEM HAZAHÍVJA AZ ELTÉVEDTET
„Örüljetek
velem, mert megtaláltam elveszett bárányomat!” (vö Lk 15,6)
Az
igazság és a szeretet találkozásánál
Elmélkedéssorozatunk
első részében egy személyes beszélgetés és egy később megjelent, fájdalmas
minősítés indított arra, hogy megvizsgáljam: üldözésnek nevezhető-e a
szeretetből fakadó lelkipásztori figyelmeztetés?
A második
részben a hit tiszta forrásához fordultunk. Megvizsgáltuk, miért nem állítható
egy szintre az Egyház apostoli hite egy állítólagos magánkinyilatkoztatással,
és miért szükséges a lelki megkülönböztetés.
Most a
legszemélyesebb és talán legnehezebb kérdéshez érkezünk:
Hogyan
képviselhetjük az igazságot úgy, hogy közben egyetlen embert se veszítsünk szem
elől, akiért Krisztus meghalt?
Mert nem
elég felismernünk az igazságot.
Meg is
kell tanulnunk Krisztus lelkületével szolgálni azt.
Üldözés
vagy lelkipásztori figyelmeztetés?
Az üldözés
súlyos kifejezés.
Olyan
magatartásra utal,
amelyben valakit vallása, meggyőződése vagy közösséghez tartozása miatt
ellenségesen zaklatnak, fenyegetnek, jogtalan hátránnyal sújtanak vagy
elnyomnak.
Ezzel
szemben egy tanítás teológiai bírálata, egy tévedésre való figyelmeztetés, az Egyház hitének
ismertetése vagy a katolikus közösséghez tartozás követelményeinek tisztázása
önmagában nem üldözés.
A
lelkiismereti szabadság nem jelenti azt, hogy minden vallási állítás egyformán
igaz.
És nem
jelenti azt sem, hogy egy katolikus lelkipásztornak hallgatnia kellene, amikor
a rábízott hívek olyan tanításokhoz kötődnek, amelyek ellentétesek az Egyház
hitével.
De a
lelkipásztori felelősség sem ad felhatalmazást a másik ember megszégyenítésére,
lelkiismeretének erőszakos megtörésére vagy személyes méltóságának
megsértésére.
A II.
Vatikáni Zsinat Dignitatis humanae kezdetű nyilatkozata emlékeztet arra,
hogy az igazságot az emberi személy méltóságának és szabadságának tiszteletben
tartásával kell keresni és elfogadni.
A hitet
nem lehet kikényszeríteni. De a hit igazságáról mindig hallgatni sem szabad.
Ezért egy
konkrét helyzet megítélésekor nem elég azt kérdezni, hogy valaki kellemetlennek
érezte-e a figyelmeztetést.
Azt is meg
kell vizsgálni: mi hangzott el, milyen szándékkal, milyen módon, és történt-e
valódi jogsérelem vagy méltatlan bánásmód.
A
figyelmeztetés lehet jogos, miközben a módja javításra szorulhat. És az is
előfordulhat, hogy valaki egy tiszteletteljes, igazságos figyelmeztetést is
támadásként él meg.
Éppen
ezért a szavainkkal felelősen kell bánnunk.
Az
„üldöző” minősítés nem könnyelműen használható bélyeg.
A jó
pásztor nem üldözi, hanem keresi az elveszettet
Jézus
egyik legszebb példabeszéde az elveszett bárányról szól (vö. Lk 15,3–7).
A pásztor
észreveszi, hogy egy bárány hiányzik.
Nem
mondja: „Biztosan így érzi jól magát. Tiszteletben tartom a döntését, nem
törődöm vele.”
Elindul
utána. Keresi. Nem nyugszik, amíg meg nem találja.
De vajon
miért indul utána? Azért, hogy üldözze? Nem.
Azért
keresi, mert fontos neki. Azért megy utána, mert nem akarja elveszíteni.
Milyen
különös: ugyanazt a mozdulatot az elveszett bárány akár fenyegetésként is
megélhetné, amely a pásztor szívében a féltő szeretet mozdulata.
Persze a
példabeszédnek is van egy fontos üzenete számunkra, lelkipásztorok számára.
A jó
pásztor nem azért találja meg a bárányt, hogy megszégyenítse.
Nem azért
veszi vállára, hogy megbüntesse.
Hanem
azért, hogy hazavigye. És amikor megtalálja, örvendezik.
Ez a
különbség a krisztusi lelkipásztorkodás és a pusztán emberi igazságharc között.
A
lelkipásztor célja nem az, hogy bebizonyítsa: neki volt igaza, hanem hogy a
rábízott ember közelebb kerüljön Krisztushoz.
Ferencesként:
az igazságot békességgel szolgálni
Szent
Ferenc lelkisége különösen érzékennyé tesz erre a kérdésre. Ferenc nem az
igazság feladásával teremtett békét. De nem is az emberek legyőzésével akarta
Krisztushoz vezetni őket.
Az
evangéliumot akarta élni.
A békesség
számára nem pusztán konfliktusmentességet jelentett, hanem olyan szívbeli
magatartást, amelyben az ember nem engedi, hogy a harag, a hiúság vagy a
sértettség irányítsa.
Ez
számomra is komoly lelkiismereti kérdés.
Amikor egy
téves tanítással szemben fellépek, valóban Krisztus igazságát szolgálom-e, vagy
észrevétlenül saját igazam védelme kerül előtérbe?
Amikor
figyelmeztetek, megmarad-e bennem a szeretet az iránt, aki nem ért velem egyet?
Amikor
igazságtalanul ítélnek meg, tudok-e úgy válaszolni, hogy ne ugyanazzal a
megbélyegző magatartással viszonozzam?
És amikor
a másik ember nem fogadja el a figyelmeztetésemet, tudok-e továbbra is
imádkozni érte?
Mert az
igazság, szeretet nélkül könnyen keménnyé válik. A szeretet pedig igazság
nélkül könnyen puszta engedékenységgé silányul.
Szent Pál
arra hív, hogy az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk a szeretetben (vö. Ef
4,15).
Ez a
keresztény út.
Nem az
igazság helyett a szeretet.
Nem a
szeretet helyett az igazság.
Hanem az
igazság a szeretetben, és a szeretet az igazság szolgálatában.
Nem
ellenségeket keresek, hanem testvéreket szeretnék hazahívni
Visszatérve
ahhoz a mondathoz, amely ezt az elmélkedéssorozatot elindította, szeretnék
valamit egészen világosan megfogalmazni.
Nem
tekintek ellenségként azokra, akik a Nagyfigyelmeztetés üzeneteit követik.
Nem vonom
kétségbe, hogy sokan közülük őszintén keresik Istent, szeretnek imádkozni, és
komolyan veszik lelki életüket.
Éppen
ezért fontos számomra, hogy felismerjék: nem minden vallásosnak látszó tanítás
vezet Krisztushoz.
Nem az
imádságukat szeretném elvenni tőlük, hanem segíteni szeretnék abban, hogy
imádságuk és hitük az Egyház biztos, tiszta forrásából táplálkozzon.
Nem a
lelkiismeretük fölött akarok uralkodni, hanem szeretném, hogy lelkiismeretüket
az evangélium és az Egyház hiteles tanítása világosítsa meg.
Nem
eltaszítani szeretném őket a szentségektől, hanem segíteni abban, hogy azokat
az Egyházzal való őszinte közösségben, megfelelő lelki felkészültséggel
fogadhassák.
És nem egy
vitát szeretnék megnyerni.
Embereket
szeretnék megőrizni Krisztusnak.
Ha pedig
valamelyik szavam keményebben hangzott, mint szerettem volna, kész vagyok azt
is megvizsgálni.
Mert a
lelkipásztor nem tévedhetetlen ember.
De a saját
tökéletlenségem tudata nem ment fel az igazság hirdetésének kötelessége alól.
Sőt, arra
kötelez, hogy még alázatosabban, még türelmesebben, még nagyobb szeretettel
szolgáljam.
Amikor
a szeretet nem hallgathat
Van a
szeretetnek egy könnyen felismerhető arca: amikor vigasztal, megbocsát, átölel,
bátorít.
De van egy
nehezebben elfogadható arca is.
Amikor
figyelmeztet.
Amikor
nemet mond.
Amikor
megállít egy veszélyes úton.
Amikor nem
hajlandó igaznak nevezni azt, amiről meggyőződött, hogy tévedés.
Az ilyen
szeretet nem mindig kap hálát.
Néha
félreértik.
Néha
elutasítják.
Néha még
üldözésnek is nevezik.
De a
keresztény szeretet értékét kizárólag nem az dönti el, hogy a másik ember
pillanatnyilag kellemesnek érzi-e.
Hanem az,
hogy valóban az ő javát keresi-e, tiszteletben tartja-e méltóságát, és
összhangban áll-e Krisztus igazságával.
Ezért
számomra a történtek után nem az a legfontosabb kérdés, hogyan védhetem meg
magamat egy igazságtalannak érzett minősítéssel szemben.
Sokkal
inkább ez:
Hogyan
tudok úgy hűséges maradni az Egyház tanításához, hogy közben azok is
megérezhessék Krisztus szeretetét, akik ma talán ellenségüknek tekintenek?
És hogyan
tudok úgy figyelmeztetni, hogy a szavaim mögött ne a haragomat, hanem a féltő
szeretetemet ismerjék fel?
Ez a
lelkipásztori szolgálat egyik legnehezebb feladata.
De talán
az egyik legszebb is.
Mert
Krisztus nem arra hívott, hogy mindenkinek megfeleljünk.
Arra
hívott, hogy szeressünk.
És néha a
szeretet azt jelenti: nem hallgathatok.
Máskor
pedig azt: türelmesen hallgatok, meghallgatom a másikat, és továbbra is nyitva
tartom előtte az ajtót.
A jó
pásztor nem mond le az igazságról, de a bárányról sem mond le.
Befejezés
– Ima a tiszta szívért és a hűséges szeretetért
Uram Jézus
Krisztus!
Te, akit
az Atya házáért való buzgóság emésztett, taníts engem is úgy szeretni
Egyházadat, ahogyan Te szereted!
Ne engedd,
hogy az igazság védelmében elveszítsem a szeretetet, de azt se, hogy a
szeretetre hivatkozva elhallgassam az igazságot.
Adj
világosságot, hogy felismerjem a tévedést, alázatot, hogy belássam saját
hibáimat, és bátorságot, hogy akkor is hűséges maradjak Hozzád, amikor ezért
félreértenek.
Őrizd meg
szívemet a sértettségtől, az ítélkezéstől és a keserűségtől.
Áldd meg
azokat is, akik nem értenek velem egyet, akik félreértenek, vagy akiknek szava
fájdalmat okoz.
Add, hogy
ne ellenfeleket lássak bennük, hanem testvéreket, akikért Te is odaadtad
életedet.
És ha
egyszer számot kell adnom Neked papi szolgálatomról, ne azt kérdezd tőlem, hány
vitát nyertem meg, hanem segíts, hogy örömmel mondhassam:
Uram, igyekeztem hűséges maradni igazságodhoz, és szeretni azokat is, akiknek az igazságodat hirdettem. Ámen.
Pax et
bonum!
fr.
Szilveszter ofm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése