Ünnepélyes Mária-köszöntő ÉLŐBEN, Csíksomlyó

A köszöntő kezdése: 2014 március 1 délután 5 óra

2014 március első szombatján, 1-én, rózsafüzérrel és gyertyás körmenettel, ünnepélyes Mária-köszöntő az esti 6 órás szentmisén.

A kis film láttán megértheted, hogy milyen sugárzást jelent a mobil telefon használata...

Aki nem következetes keresztény, az botrányt okoz, a botrány pedig öl – Ferenc pápa csütörtök reggeli homíliája

Február 27-én reggel, a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén a pápa kiszolgáltatta a bérmálás szentségét. Aki részesül ebben a szentségben, az kinyilvánítja, hogy keresztény akar lenni – hangsúlyozta a Szentatya. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy tanúságot teszünk Jézus Krisztusról.

A keresztény olyan személy, aki keresztényként gondolkozik, keresztényként érez, és keresztényként cselekszik. Ez egy következetes keresztény élet. Valaki mondhatja azt is, hogy hisz, de ha egy is hiányzik ezek közül a dolgok közül, akkor nem keresztény az illető. Van valami, ami nincs rendjén, egy bizonyos következetlenség áll fenn. A keresztények, akik rendszeresen nem következetesen élnek, nagyon rosszat tesznek.

A pápa utalt az első olvasmány szavaira (Jak 5,1-6): hallottuk Szent Jakab apostol mit mond néhány nem következetes embernek, akik azzal dicsekedtek, hogy keresztények, de kizsákmányolták alkalmazottaikat: „Íme, a munkások bére, akik mezőiteket learatták, s amelyet ti megdézsmáltatok, felkiáltott, és az aratók kiáltása eljutott a Seregek Urának fülébe”. Az Úr erőteljes szavakat használ. Ha valaki ezt hallja, azt gondolja: ezt egy kommunista mondta. Nem, ezt Jakab apostol mondta! Ez az Úr Szava. Amikor nincs keresztény következetesség és e szerint a következetlenség szerint élünk, botrányt okozunk. A keresztények, akik nem következetesek, botrányt okoznak.

Jézus erőteljesen felemeli szavát a botrány okozói ellen: „Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsik közül, akik hisznek bennem: jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe vetnék” (Mk 9,41-50). Egy következetlen keresztény nagyon rosszat tesz, a botrány pedig megöl. Hányszor hallottuk: de atyám, én hiszek Istenben, de nem hiszek az egyházban, mert ti keresztények mást mondotok és mást tesztek. Vagy például: én hiszek Istenben, de bennetek nem. Mindez a következetlenség miatt van így – mondta a pápa, majd így folytatta:

Ha te például, találkozol egy ateistával, aki azt mondja, hogy nem hisz Istenben, te felolvashatsz neki egy egész könyvtárat, amely arról szól, hogy Isten létezik és be is bizonyíthatod, hogy Isten létezik, az ateistának attól még nem lesz hite. De ha te ez előtt az ateista előtt tanúságot teszel következetes keresztény életedről, akkor valami elkezd majd működni szívében. Éppen a te tanúságtételed következtében lép fel majd nála az a kereső nyugtalanság, amely a Szentlélek működéséhez vezet. Ezt a kegyelmet mindnyájunknak, az egész egyháznak kérnie kell: „Urunk, add, hogy következetesek legyünk”. Imádkozzunk tehát, mert ahhoz, hogy következetes keresztény életet élhessünk, imára van szükség.

A keresztény következetesség Isten ajándéka, amit kérnünk kell: Uram, add, hogy következetes legyek. Uram, add, hogy soha ne botránkoztassak meg senkit, hogy olyan személy legyek, aki keresztényként gondolkozik, keresztényként érez, keresztényként cselekszik. Amikor gyöngeségünk miatt elbukunk, kérjünk bocsánatot: Mindnyájan bűnösek vagyunk, mindnyájan, de mindnyájunknak meg van az a képessége, hogy bocsánatot kérjen.

És Isten soha nem fárad bele, hogy megbocsásson! Legyünk alázatosak és kérjünk bocsánatot: Uram, nem voltam következetes, bocsáss meg! Haladjunk előre az életben keresztény következetességgel, annak a tanúságtételével, aki hisz Jézus Krisztusban, aki tudja, hogy bűnös, de akinek van bátorsága, hogy bocsánatot kérjen, amikor téved, és aki nagyon fél attól, hogy botrányt okozzon. Az Úr adja meg mindnyájunknak ezt a kegyelmet!

(vm)

Forrás: Vatikáni Magyar Rádió

Törjük meg a tabut: ne féljünk kihívni a papot a betegekhez, mert a betegek szentségén keresztül Jézus ad nekik vigaszt és erőt – Ferenc pápa katekézise a szerdai általános audiencián

A Szentatya február 26-án szerdán folytatta a szentségekről szóló katekézis-sorozatát. A múlt héten a bűnbánat szentségéről, míg ez alkalommal a betegek szentségéről elmélkedett. Régen ezt utolsó kenetnek nevezték, mivel úgy tekintették, mint lelki vigaszt a halál közeledtével. A betegek kenete elnevezés azonban segít, hogy a betegségre és a szenvedésre Isten irgalmasságának távlatában tekintsünk – magyarázta Ferenc pápa.

Van egy bibliai ikon, amely jól kifejezi a betegek kenetében megjelenő misztérium mélységét: ez az irgalmas szamaritánus példabeszéde, amelyet Lukács evangéliumában olvashatunk (Lk 10,30-35). Valahányszor ehhez a szentséghez járulunk, az Úr Jézus a pap személyében közel hajol a szenvedőhöz, a súlyos beteg vagy idős emberhez. A példabeszédben az irgalmas szamaritánus segítségére siet a szenvedőnek, olajat és bort önt sebeire. Az olaj arra emlékeztet bennünket, amelyet a püspök Húsvét előtti nagycsütörtökön a krizmaszentelő misén áld meg, amely a betegek kenete lesz majd. A bor pedig Krisztus szeretetének és kegyelmének a jele, amely értünk feláldozott életéből fakad és az egyház szentségi életében fejeződik ki teljes gazdagságában. A példabeszédben a szamaritánus a szállásadó gazdára bízta a sérült embert, hogy tovább viselje gondját, nem törődve a költségekkel. Ma ki ez a szállásadó? – tette föl a kérdést a pápa, majd így válaszolt: Az egyház, a keresztény közösség, mi vagyunk, akikre az Úr Jézus nap mint nap rábízza a testben és lélekben szenvedőket, hogy mi adjuk át nekik teljes irgalmasságát és üdvösségét.

Pontosan erről a küldetésünkről szól Jakab apostol levele, ahol ezt az utasítást olvassuk: „Beteg valaki köztetek? Hívassa az egyház elöljáróit. Imádkozzanak fölötte s kenjék meg olajjal az Úr nevében. A hitből fakadó imádság üdvére lesz a betegnek és az Úr megkönnyebbíti őt, ha pedig bűnben van, bocsánatot nyer” (Jak 5,14-16) Olyan gyakorlatról van tehát szó, amely már az apostolok idejében szokásos volt – állapította meg a Szentatya, majd hozzátette: Jézus azt tanította tanítványainak, hogy hozzá hasonlóan szeressék a betegeket. Átadta nekik a képességet és a feladatot, hogy a nevében adjanak vigaszt és békét nekik a betegek szentségének sajátos kegyelmén keresztül. Nem szabad azonban megszállottan keresnünk a csodát vagy elvárni, hogy minden esetben gyógyulást nyerjünk.

„Arról van szó, hogy Jézus biztosítja közelségéről a betegeket, az időseket – mert minden 65 év feletti személy részesülhet ebben a szentségben. Sokan félnek kihívni a papot a súlyos beteghez, nehogy megrémisszék, vagy szerencsétlenséget hozzon rá. Hogy miért? Mert kicsit az az elképzelés él az emberekben, hogy amikor papot hívnak a beteghez, rögtön utána jön a temetkezési vállalat. De ez nem igaz! A pap azért jön, hogy segítsen a betegen vagy az idős emberen. Ezért fontos kihívni őt, hogy feladja neki a kenetet, megáldja őt: hiszen Jézus érkezik személyében, hogy megkönnyebbülést hozzon neki, erőt és reményt adjon, segítsen, és megbocsássa bűneit. Mindez pedig nagyon szép, ne gondoljátok, hogy tabu!” – magyarázta rögtönzött szavakkal Ferenc pápa.

Mindig jó tudni ugyanis, hogy a fájdalom és a betegség pillanataiban nem vagyunk egyedül: a pap és mindazok, akik jelen vannak a betegek kenetének átadásakor, az egész keresztény közösséget képviselik, amely egyetlen testként Jézussal együtt veszi körül a szenvedőt és hozzátartozóit, növeli bennük a hitet és a reményt, imádsággal és testvéri szeretettel támogatva őket. A legnagyobb vigasz azonban abból a tényből ered, hogy a szentségben maga Jézus Urunk jelenik meg, aki kézen fog minket és megsimogat, ahogy ő tette a betegekkel. Arra emlékeztet, hogy immár örökké hozzá tartozunk és semmi – sem a rossz, sem a halál – nem választhat el tőle többé.
„Tartsuk meg ezt a szokást, hívjuk ki tehát a papot súlyos betegeinkhez, időseinkhez, hogy kiszolgáltassa nekik ezt a szentséget, megadja a vigaszt, a Jézustól származó erőt a továbbiakhoz. Tegyük meg. Köszönöm” – fejezte be szerdai katekézisét Ferenc pápa.

(gá)

Forrás: Vatikáni Rádió

Szigorúan ellenőrzött életek - Márton Áron (Petényi Katalin és Kabay Bar...

Hívogató a Ferences Ifjúsági Téli Találkozóra 2014

Tűzpróba 2008

Fogadom

Kim és Krickitt Carpenter - Dana Wilkerson: Fogadom

Listán kívül gyorsan elolvastam a Fogadom című könyvet, és azért, mert a férjem hónapok óta tologatja elém a filmet, hogy az nekem biztosan tetszene. Kevés időt szánok a filmek nézésére, de amikor egy hete megláttam, hogy megjelent a könyv is, akkor döntöttem: olvasom a könyvet és nézem a filmet.

................... és akkor: NEM SZABAD EGY LAPON EMLÍTENI A KETTŐT! - mert azon kívül, hogy volt  benne egy baleset, minden más. De tényleg minden! Minden pontjában, gondolatában, szerkesztésében. Egyébként még a baleset is más volt. Csalódott vagyok, mert ha nem így állítom be magamat, hogy a filmet a könyv ihlette, akkor más szemmel nézem és nem pufogok. Kedves amerikai film, ami még tetszett is tulajdonképpen, de köze nincs a könyvhöz. (Örülök, hogy nem azt mondták be, hogy a könyv alapján készült, hanem, hogy ihlette...) Még akkor sincs köze, ha ez a mondat szerepel a könyvben: ".. a történet alapja azonban a helyén volt."- szerintem nem.

A könyv a Harmat Kiadó gondozásában jelent meg, s aki ismeri a kiadót és engem, az tudja, hogy vannak keresztmetszeteink.

A Fogadom című könyv Kim Carpenter és feleségének Krickitt-nek a története, hogyan ismerkedtek meg, hogyan találkoztak, hogyan szerettek egymásba, hogyan kötöttek igazán hamar házasságot, s aztán hirtelen hogyan fordult teljesen a feje tetejére az életük egy baleset miatt.

Egy baleset, aminek hatására Krickitt életveszélyesen megsérült, újra kellett magát felépíteni; baleset, aminek hatására teljesen elfelejtette a közelmúlt eseményeit: amnéziás lett. Nem emlékezett a férjére, a homloklebenyi sérülése miatt a személyiségében is változások alakultak ki. Kim, a sportember, a férj mindvégig ott állt mellette, hiszen szerette a feleségét, és Isten előtt fogadott Krickitt-nek örök hűséget. Nem volt egyszerű, hiszen a nő hangulatváltozásai hirtelen érkeztek, az Utállak! -felkiáltás mindennapos volt otthonukban. Krickitt is hívő volt, a kapcsoltuk alapja az istenhit, a vallás volt, így mindketten nagy utat jártak be, hogy visszataláljanak egymáshoz. 

A Fogadom című könyv két élet egy szeletének a története, amely azért íródott, hogy az embereknek erőt adjon. Erőt adjon, hogy van ki segít, van ki mellettünk áll. El tudom képzelni, hogy valaki számára furcsa lehet olvasni Krickitt felépülésének csodáját, ami hirtelen történt meg a kórházban, miközben a család a kápolnában imádkozott fohászkodott. Nem éltem át, mégis értettem. Tavaly nyáron egy kedves ismerősöm egyik gyermeke szenvedett nagyon súlyos sérüléseket egy baleset következtében, s ők hasonló mondatokat fogalmaztak meg napról-napra, míg bekövetkezett a csoda. Mert ők is isteni csodának, újjászületésnek mondták.

Kim és Krickitt akik túlélték. Mind a súlyos balesetüket, mind pedig a kapcsolatukat. Mert akarták. Mert hittek.

Harmat Kiadó
2014

 

Forrás: http://andielmenyei.blogspot.ro/2014/02/kim-es-krickitt-carpenter-dana.html

Alessandró testvér koncertje Budapest Szt.István Bazilikában

A világ vatikáni szemmel - Római Riport 2014.02.23.

Assisi Szent Ferencről és a Kisebb Testvérek Rendjéről tartott előadás anyaga

Az ellenségszeretet Jézus legkeményebb követelménye - Évközi 7. vasárnap - hanganyag

Alessandro testvér beszél önmagáról

Képes beszámoló az Assisi Szent Ferencről és a Kisebb Testvérek Rendjéről tartott előadásról

Az ellenségszeretet Jézus legkeményebb követelménye - Évközi 7. vasárnap

Izgalmas lenne egyszer abból a szempontból elolvasni az evangéliumokat, hogy az Úr Jézus hányszor említette meg a szeretet parancsát és hányféleképpen akarta követői szívébe vésni, hogy a világon a legértékesebb dolog és a „legnagyobb a szeretet” (1 Kor 13.13) – Pál apostol szavaival élve. Az a szeretet, amely elsősorban nem abban áll, amit Ady Endre így fogalmazott meg: „szeretném, hogyha szeretnének”, hanem a türelemben, megbocsátásban, udvariasságban, másokra való odafigyelésben, a szükségben lévő megsegítésében és az áldozatvállalásban megnyilvánuló szeretet. 

Az igazságosság elve szerint mindenkinek azt kell megadnunk, ami neki jár. Látszólag tehát elég a jót jóval viszonozni, de ha valaki ellenségként kezel minket, annak nyugodtan visszavághatunk, s viszonozhatjuk a rosszat, alkalmazván a „szemet szemért, fogat fogért” - elvet.
Az ószövetségi törvény, látszólag megengedte ezt, Krisztus új törvénye viszont már nem. A szeretet törvényét helyezi az igazságosság mellé, amely minden helyzetben megköveteli a szeretetet és a türelmet.
A korunkban is tapasztalható sok önzés, erőszak és háború azt mutatja, hogy hová vezet, ha az ember csak a maga igazát akarja érvényre juttatni. Ha az igazságossághoz nem párosul a szeretet és a megbocsátás, akkor még jó, hogyha csak fogat fogért, szemet szemért követel, és nem üti agyon azt, aki kiverte a fogát, vagy kivájta a szemét. Ha az igazságossághoz nem párosul a krisztusi szeretet, akkor természetes, hogy verseng, irigykedik, gyanakszik, bosszút forral, s örül a másik ember kárán.
Ne feledjük, a rossz bosszút és újabb rosszat szül, s ennek soha nincs vége, ha nincs meg a készség az emberekben a szeretetre, a megbocsátásra, ha nem veszik, ha nem vesszük komolyan a Krisztus által meghirdetett szeretet parancsát. 

Óriási dolog a szeretet, a legnagyobb a földön, s a mennyországban is, ahogy Pál apostol fogalmaz a Szeretet himnuszában: „Addig – a színről színre látásig – megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet” (1 Kor 13.13).
Szent János evangéliumában olvashatjuk, hogy a világ számára nem az lesz a szinte kényszerítő erejű bizonyíték Krisztus istensége mellett, hogy az égen feltűnik az Emberfiának jele, hanem hogy a keresztények szeretik egymást. S ez az egyetlen hiteles tapasztalatunk Isten belső, szentháromságos életéről és az üdvözültek túlvilági boldogságáról is.
A szeretet annyira Isten életének lényege, hogy nem eszköz, hanem végső cél. Még annak sem lehet eszköze, hogy vele kicsikarjam testvéremtől szeretetem viszonzását. Éppen ez az, amiért azt mondja Jézus, hogy a kölcsönös szeretet nem érdemel jutalmat, hiszen ha szeretetem viszonzásra talál, az maga a legnagyobb jutalom.
De szeretnünk kell akkor, is, ha nem kapunk viszonzást. Sőt, Jézus parancsa, amint hallottuk a mai evangéliumi szakaszban: „szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket…”
 

Az ellenségszeretet kemény követelményének hallatán fogalmazódik meg bennünk a kérdés: lehet-e, képesek vagyunk-e az ellenséget szeretni?
E kérdéssel kapcsolatosan mindenekelőtt azt kell tudatosítanunk, hogy a szeretet három módon valósítható meg. A szeretet legalacsonyabb szintje a testi szépség és az érzelmek kiváltotta vonzalom. Ennél magasabb rendű az a magatartás, amelynek lényege a másik ember személyes értékeinek megbecsülésében és kedvelésében áll. A szeretet legmagasabb szintje azonban a másik ember szabad létének kibontakozása és istenközelségének az akarása. A Szentírás görög szövege a szeretetnek ezt a legmagasabb szintjét az agapé szóval jelöli. S amikor Jézus az ellenségszeretetről beszél, erre az agapéra gondol. Azt hirdeti, hogy a tanítványnak mindent meg kell tennie azért, hogy embertársát /adott esetben ellenségét/ közelebb vigye Istenhez. Az agapé, vagyis az embertársat imával, türelemmel és megbocsátással segítő szeretet, az ellenség szeretet, abban az esetben is megvalósítható, ha érzelmeink tiltakoznak ellene.

Simone Weil a neves gondolkodó írta egyszer ezzel kapcsolatosan: „Kilépünk a világból, mint kiscsirke a tojásból, és odaszállunk az Isten mellé. Őmellőle, vele együtt nézünk le a világra. Akkor tudjuk szeretni”. Nincs ennél nagyobb igazság: Jézus is így nézte, így szerette a világot. És a világon az embereket, minden embert, kivétel nélkül. Mert ismerte az Isten szívét. Tudta, hogy „hajunknak egy ősz, hulló szála - följegyzett bú nála”. Tudta, hogy az „uraknak Ura” „ős szerelem” (Ady); és szeretett az Isten szívével.
Ha valaki nem képes kiröpülni a világból, az Isten mellé telepedni, az Ő szemével nézni és az Ő szívével szeretni a világot, akkor köröket kezd rajzolgatni maga köré, és beosztogatja az embereket: aki beleesik a körbe, az felebarát; aki nem, ahhoz vagy nincs közöm, vagy ellenség. Felebarát a család; felebarát a baráti kör, felebarát az érdektárs; felebarát, aki szimpatikus; felebarát a tisztességes ember; felebarát, aki osztja politikai nézeteimet, kiszolgálja egyéni érdekeimet; felebarát, akin uralkodni tudok jótéteményeimmel; és folytathatnánk a sort.
Addig, amíg én maradok a központ és magam köré húzom a köröket, nem ismerem az igazi szeretetet, nem ismerem az Istent. Az igazi, az agapéval jelölt szeretetnek korlátja, határa nincs. Mert az Atyaisten mellől nézi a világot, és az Isten szeretete határtalan. Ha csak egyvalakit is kizárok, már nem valódi a szeretetem. Mert a valódi szeretet egybeforrás a teremtően, feltétel nélkül szerető Isten szívével. Nem naiv idealizmus és álmodozás ez. Senki oly élesen nem látta az emberek rosszaságát, mint Jézus. Látta, szenvedett miatta, és mégis jó volt hozzájuk. „Hiszen az Isten is jó a hálátlanokhoz és gonoszokhoz” (Lk 6,35) – „föl kelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek”(Mt 5, 38-48).
 

Tehát a kérdésre válaszolva: lehet szeretni az ellenséget, sőt képesek vagyunk az ellenség szeretetre, hiszen Isten gyermekeiként megkaptuk a Szentlelket, és így részesedtünk a Szentháromság belső életéből. Jézusunk önként vállalt kereszt áldozatában és a kereszten ellenségeiért végzett imájában pedig olyan leckét kaptunk, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül.
Nem mondhatjuk tehát, hogy nem tudom, nem bírom, képtelen vagyok rá. Valljuk be őszintén: nem akarjuk szeretni az ellenséget. Ugyanis a szeretet ezen a szinten elhatározás és nem érzelem kérdése. Nem kívánja tőlünk az Úr, hogy minden embertársunkhoz ugyanazzal az érzelemmel viszonyuljunk, de azt igen, hogy mindenkihez jók legyünk és mindenkire úgy tekintsünk, mint az Atya egyetlenjére, páratlanul kedves, helyettesíthetetlenül értékes gyermekére.
 

Szeretetünk őszinteségének nem az a fokmérője, hogy milyen és mekkora érzelmeket táplálunk embertársaink iránt. Sokkal inkább az mutatja meg kölcsönös szeretetünk valódiságát, tisztaságát, hogy mennyire tudunk olyanokhoz is jónak lenni, akiktől nem kapunk viszonzást. Az ismeretlenek, közömbösök vagy éppenséggel az állandóan gáncsoskodók, és minket befeketítők, az ellenséges érzületűek iránt tanúsított nagylelkűség, jóakarat lehet az igazi hitelesítő pecsét szeretetgyakorlatainkon.
 

Nem elég kitűnünk az egymás iránti szeretetben és buzgóságban. Igaz, nem könnyű, de vállalnunk kell olykor azt a szegénységet, megaláztatást és kifosztottságot, amivel a szeretet egyoldalú ajándékozása jár. Szent Ágoston, a szeretet nagymestere mondotta: „Ha kenyeret akarsz venni, filléredet adod. Ha telket akarsz venni, tallérodat adod. Ha szeretetet akarsz venni, magadat kell adnod. A kenyér ára a fillér. A telek ára a tallér. A szeretet ára te magad vagy!''
Azzal, hogy mindenkiről jót gondolunk, jót mondunk, és csak jót teszünk velük, kezdünk hasonlítani a mennyei Atyára, aki felkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt.

Az ellenségszeretet Jézus legkeményebb követelményei közé tartozik. Önerőből képtelenek volnánk rá, de Isten erejében megvalósíthatjuk. A mai szentmisében ezért az isteni erőért fohászkodjunk. Kérjük az Urat, tegyen képessé bennünket az agapé értelmében vett szeretetre, hogy a jókat és a gonoszokat egyaránt szerető Isten magatartásáról tett tanúságtételünkkel Jézus valódi tanítványai közé tartozhassunk.

Golgota - szentföld - Jeruzsálem

Ferences és világsztár – hol itt a probléma?

szerző: Bucsy Levente

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Kodály-rajongó, magyar felmenőkkel. Csütörtök este nagyszabású jótékonysági koncertet ad Alessandro Brustenghi olasz – ferences rendi – énekes-szerzetes, aki még a U2 producerének is csak egyszer hagyta, hogy segítsen neki. Aztán persze lehet, hogy hozzá hasonlóan lassan elindul a világhírnév fel több rendtársa; heavy metal énekesek, rapperek és szobrászok. Alessandro testvér az MNO-nak elmondja, mindez hogyan egyeztethető össze a ferencességgel.

Harmincharmadik repülőútja Budapestre hozta Alessandro Brustenghit, aki soha nem repült azelőtt, hogy két esztendeje énekes missziójába belekezdett. A gyakran Andrea Bocellihez hasonlított 36 éves énekművész „civilben” ferences szerzetes, buknak rá a nők, magyar ősei is vannak, és bár a U2 menedzsere figyelt fel tehetségére, menedzser nélkül tesz eleget a koncertfelkéréseknek. Este a pesti bazilikában ad jótékonysági koncertet a mátraverebély-szentkúti nemzeti zarándokhely javára, előtte viszont az MNO kérdéseire válaszolt ritkán tapasztalható lelkesedéssel a hazai püspöki kar közös kápolnájában.
– Énekes is, szerzetes is. Hogy alakult ki a „holtverseny”?
– Először lemondtam a zenéről, hogy szerzetes lehessek. Aztán engedelmeskedtem az elöljáróimnak, akik azt mondták, hogy foglalkozzam a zenével is. Most harmonikus módon él bennem együtt a két dolog.

A folytatás a következő linken olvasható http://mno.hu/grund/ferences-es-vilagsztar-hol-itt-a-problema-1211911 

 

Friar Alessandro - Sancta Maria - The Voice from Assisi

Friar Alessandro - Make Me A Channel Of Your Peace

Alessandro ferences testvér - Panis Angelicus

Az alvilágtól Istenig - Egy londoni gengszter megtérése

– Megölted a srácot, John. Ki kell gondolnod, mi legyen – mondta Buldog tárgyilagosan, miközben végiggurultunk a Stranden. Buldog nagykutya volt az East Enden, és igencsak jártas az ilyen dolgokban.

– Fogalmam sincs – válaszoltam közönyösen, miközben az agyamban újra meg újra végigpörgettem az eseményeket.
– Előfordulhat, hogy valaki a pubból megadja a neved a zsaruknak?
– Nem. Senki nem fog köpni.
– Akkor jó. Kell egy kis pénz, hogy külföldre menj – Spanyolországba vagy bárhová?
– Van pénzem, Buldog – válaszoltam egy vállrándítás kíséretében. – Semmi gond. Ne izgulj. Megoldom.

Hát az ilyesféle történetek szoktak nagyon rosszul folytatódni, s ki tudja, hogy érnek véget. Láttunk mi már akciófilmet, ugye.
John, azaz John Pridmore története igazán nem mondható átlagosnak. Képzeljünk el egy két méter közeli szekrényembert, aki az esténként elevenedő (fél)alvilági szórakoztatóiparban elegáns biztonsági őrként, kevésbé elegáns elnevezéssel kidobó-emberként dolgozik. A legtöbb balhés figura már ránézésre meggondolja magát, ha a közelébe kerül. Közös kisviláguk a burkoltnak bajosan nevezhető erőszaké. Az a nyerő, aki hamarabb és nagyobbat üt. Márpedig John hamarabb és nagyobbat üt. Ezért aztán tisztelik. Elismert „szakember”, hát jól keres. A tét emelkedik, legyen szó pénzről, kocsikról, nőkről vagy drogról – az igények s a kielégítésükhöz szükséges anyagiak összege folytonosan növekszenek, de a fegyverek, az alkohol és egyéb kábítószerek meghatározta üzletágak nagyon jól fizetnek. Emiatt nem kell aggódni, hacsak nem az egymásból következő bosszúállások, a szinte semmiből induló, de csakhamar halál-közelivé váló esetek kimenetele miatt. 

Folytatás az Új Ember oldalon 

Csak a gyakorlatban megélt hit az igazi – Ferenc pápa péntek reggeli homíliája

Egy olyan hit, amely nem terem gyümölcsöt, nem hit. Ezt állapította meg a Szentatya a péntek reggeli szentmisén, amelyet a 90. születésnapját ünneplő Silvano Piovanelli bíborosért ajánlott föl. A firenzei nyugalmazott érseknek a pápa megköszönte munkáját, tanúságtételét és jóságát.

A világ tele van olyan keresztényekkel, akik sokat hangoztatják a Hiszekegy szavait, de abból keveset ültetnek át a gyakorlatba. Vagy olyan tudósokkal, akik a teológiát egy sor lehetőség közé sorolják anélkül, hogy ez a tudomány konkrétan kihatna az életükre. Erre a veszélyre már kétezer évvel ezelőtt fölhívta a figyelmet Szent Jakab apostol, s az ő levelét idézte homíliájában Ferenc pápa. Megállapítása egyértelmű: az a hit, amely nem terem gyümölcsöt az életben és a tettekben, az nem hit.

„Gyakran mi is hibázunk ebben: ’De hiszen nekem nagy hitem van’ – halljuk olykor. ’Én hiszek mindent, mindent…’ És talán ennek az embernek langyos, gyenge az élete. A hite olyan, mint egy elmélet, amely nincs jelen aktívan az életében. Jakab apostol amikor a hitről beszél, éppen a doktrínáról szól, arról, amit a hit tartalmaz. De ti ismerhetitek valamennyi parancsolatot, minden próféciát, az összes hitigazságot, de ha ezt nem ültetitek át a gyakorlatba, a tettek szintjére, akkor nem használ. Elmondhatjuk elméletileg a Hiszekegyet akár hit nélkül is, és sokan így is tesznek. Az ördögök is! Az ördögök nagyon jól tudják, mit mondunk a Credóban és tudják, hogy az az igazság!”

Ferenc pápa szavait visszhangozzák Jakab apostol levelét: „Hiszed, hogy egy az Isten és jól teszed. De az ördögök is hiszik ezt és mégis remegnek!” (Jak 2,19) A különbség az, hogy az ördögöknek nincs hitük, hiszen a hit nem egy ismeretet jelent, hanem azt, hogy megkapjuk Isten üzenetét, amelyet Krisztus hozott el. Az evangéliumban két árulkodó jele van annak, aki tudja, mit kell hinnie, de nincs hite. Az első jel a kazuisztika: ezt azok képviselik, akik megkérdik Jézustól, hogy kell-e adót fizetniük vagy hogy a férj hét testvére közül melyiknek kell feleségül vennie özvegyét. A második jel az ideológia:

„Jézus idejében is voltak olyan keresztények, akik a hitet mint eszmék rendszerének gondolták. János apostol azt mondja róluk, hogy ők az antikrisztus, a hit ideológusai bárhová is tartozzanak. És azok, akik vagy a kazuisztikába vagy az ideológiába esnek olyan keresztények, akik ismerik a tanítást, de nincs hitük, akár az ördögöknek. Azzal a különbséggel, hogy az ördögök remegnek, ők viszont nem: nyugodtan élnek” – mondta még Ferenc pápa.

Ezzel ellentétben az evangéliumban megtaláljuk azoknak a példáit is, akik nem ismerik a tanítást, de nagy hitük van. Gondoljunk csak a kánaáni asszonyra, akinek hite kigyógyította leányát a megszállottságból, vagy a szamariai asszonyra, aki megnyitja szívét, mert nem elvont igazságokkal találkozott, hanem magával Jézus Krisztussal. Ilyen volt még a vak is, akit Jézus meggyógyított és akit ezért a farizeusok és a törvénytudók kivallattak. Erre ő egyszerűen letérdel és imádja azt, aki meggyógyította őt.
Ez a három személy megmutatja nekünk, hogy hit és tanúságtétel elválaszthatatlan egymástól – mondta Ferenc pápa, majd így fejezte be homíliáját:
„A hit találkozás Jézus Krisztussal, Istennel, abból születik és elvisz a tanúságtételhez. Ezt akarja mondani nekünk az apostol: a tettek nélküli hit, ami nem ragad magával, nem vezet el a tanúságtételhez, az nem hit. Csak szavak együttese, semmi más, csak szó”.

(gá)
Forrás: Vatikáni Rádió

Szülőfaluja is megemlékezett Márton Áronról

A Márton Áron püspök boldoggá avatási peréről készült dokumentumfilm bemutatójával emlékeztek február 16-án Csíkszentdomokoson a falu nagy szülöttére püspökké szentelésének 75. évfordulóján. A rendezvényen, amelyen több Márton Áronról szóló kötetet is bemutattak, a film rendezője, Maksay Ágnes is részt vett.

Az ünnepi műsort hálaadó szentmise előzte meg, mindkettőn jelen volt az a 60 fős zarándokcsoport, melyet az erdélyi Mária Rádió székelyudvarhelyi stúdiójának önkéntesei, Horváth Enikő, Máyai Erzsébet és Ferencz Kornélia szerveztek.

„A püspök boldoggá avatásáért mondott imában minden alkalommal elmondjuk, hogy »tanítása és példája világító jel legyen mindannyiunk számára«, de óhatatlanul feltevődik a kérdés, hogy mennyire ismerjük életpályáját, munkásságát. Sokan személyesen is ismerték a néhai püspököt, de mindannyian, főleg a fiatalabbak, nem részesülhettek ebben a szerencsében, ezért fontos minél több alkalmat, lehetőséget teremteni a tanítása, életműve iránt érdeklődőknek, hogy ezt megismerjék” – emelte ki Lázár Csilla, a domokosi Márton Áron múzeum vezetője a csíkszentdomokosi ünnepségen.

A folytatás alább olvasható. 

Szülőfaluja is megemlékezett Márton Áronról

Ferenc pápa lemondott a diplomata útlevélről

Argentinként szeretnék utazni – indokolta Ferenc pápa, hogy miért mond le a Szentszék diplomata útleveléről, amikor a  Szentföldre utazik. Ferenc pápa kérte útlevele és személyi igazolványa  meghosszabbítását, melynek költségeit maga akarta viselni.

„Az egész világot az argentin útlevéllel szeretném beutazni.” Ezzel a kijelentéssel fordulhatott Ferenc pápa néhány nappal ezelőtt Juan Carlos Cafieróhoz, a Szentszékhez delegált argentin nagykövethez. Okmányai lejárati ideje közeledtével kereste fel a nagykövetet. Sajtóértesülések szerint a meghosszabbítás költségeit maga viselte.

Az argentin nagykövet a Vatican Insidernek megerősítette, hogy Ferenc pápa felkereste az  okmányok meghosszabbításának szándékával, amit a követség azonnal teljesített, és közzétett egy fényképet a két új dokumentumról. A február 14-én kiállított úti okmány 2029-ig érvényes. A rajta lévő fénykép fehér reverendában ábrázolja a pápát, fehér pileolusban.

 

Ferenc pápa mint vatikáni állampolgár utazhatna a Szentszék diplomata útlevelével, mely a hagyományok szerint a 001-es számot viseli, és ami már el is készült számára. 

Az argentin dokumentumokat a napokban fogják hivatalosan átadni a Szent Márta-házban – jelentette be Florencio Randazzo argentin belügyminiszter. Ferenc pápa gesztusa büszkeséggel tölt el minket – mondta a miniszter.

Ferenc pápa nem szeretné föladni nemzeti identitását, noha vatikáni állampolgár lett abban a pillanatban, hogy pápává választották.

Szüksége is lesz a Szentatyának úti okmányokra, hiszen nemsokára ismét utazik, „értékekkel teletömött aktatáskájával”. Egyszer úgy nyilatkozott: egy imakönyv van abban a bizonyos táskában, egy Lisieux-i Szent Teréz-könyv, egy napló, és a borotvája. És hamarosan bekerül a többi mellé az új argentin személyije és útlevele is.

Ferenc pápa lemondott a diplomata útlevélről – VIDEÓVAL

Az igazi... Imre atya írása

Rég nem láttalak. Tudtam rólad, hisz olykor-olykor felhívtál vagy találkoztunk egy-egy szentmisén Stuttgartban vagy a környéken. De mert nemzedéked gyermeke vagy Te is, és közösségünk többi fiatalja is így tesz, nem aggódtam miattatok.

Ezúttal egyedül jöttél. Mikor oka felől kérdeztem, szomorúan azt mondtad: „Nem jött össze a kapcsolat. Nem tudom, hol romlott el. Egyszer csak azt éreztem, hogy idegenné váltunk egymás számára…“

Majd hallgattunk egy sort. Mivel sokszor átéltem már, hogy ilyenkor minden szó csak sebet üt, hallgattam én is. Amikor ismét megszólaltál, akkor éreztem, hogy nagyon szenvedsz.

„Atya, honnan lehet tudni, hogy valaki az igazi?“

„Nem tudom, - mondtam, hisz az igazi szerelemnek annyi arca van, ahány ember él ezen a földön. Viszont tudok pár vonást, amely hozzá mindenképp szükséges.

Akinek a jelenlétében jól érzed magad, mert nincs az az érzésed, hogy álarcot kell viselned, olyat, amilyet ő szívesen lát...

Ő lehet az igazi számodra, mert bizalmat képes ébreszteni benned.

Az igazi kapcsolat legelső feltétele pedig a bizalom.

Akinek a jelenlétében jól érzed magad, mert nem kell mentegetőznöd olyan dolgokért, amelyek nem sikerültek.

Ő lehet az igazi számodra, mert neked biztonságot tud adni.  

Az igazi kapcsolat második pillére pedig a biztonság.

Akinek a jelenlétében jól érzed magad, mert mindenről beszélhetsz vele, ami csak megérint, és ő komolyan vesz Téged.

Ő lehet az igazi számodra, mert Neked otthont képes nyújtani.

Az igazi kapcsolat harmadik összetevője pedig, hogy valakinél otthon vagyok.

Akinek a jelenlétében jól érzed magad, mert saját magad lehetsz. Úgy fogad el, ahogyan vagy.

Ő lehet az igazi számodra, mert ő igazán szeret.

Az igazi kapcsolat negyedik pillére pedig az elfogadó szeretet.

És, ha mindketten úgy érzitek a másikról: Milyen jó, hogy ő van nekem és nem más!

Akkor az az igazi, mély, tartós kapcsolat, barátság, szerelem, házasság.

Arra várat lehet építeni!”

Most is fel-felhívsz. Találkozni is szoktunk egy-egy szentmisén. Kezet fogunk, összemosolygunk, de a legutóbbi beszélgetés óta mindketten tudjuk, hogy milyen nehéz egy igazira lelni...

Az igazi egy isteni ajándék. Azt pedig ki kell esdekelni...

Stuttgart, 2014-01-18.

Új honlap segíti a külföldön élő magyar katolikusokat

A közelmúltban elindult a Magyar katolikusok külföldön nevet viselő honlap, amely a szülőföldjüket a közelmúltban és régebben elhagyóknak egyaránt segít abban, hogy megtalálják a hozzájuk legközelebbi magyar közösségeket és misézőhelyeket. A weboldal jelenleg az európai, később pedig az egész világ magyar katolikusainak misszióit, illetve misézőhelyeit teszi hozzáférhetővé egy oldalról kiindulva.

A világon jelenleg körülbelül 1,5 millió magyar, illetve magyar nyelvű, kultúrájú személy él szülőföldjén kívül, akiknek mintegy 50-60 százalék katolikus. Lelki gondozásukat 121 pap látja el 67 misszióban és 193 misézőhelyen. Mivel az utóbbi pár évben ismét nagyon sokan hagyták el hazájukat, a külföldi magyar lelkipásztorok körében felvetődött az az ötlet, hogy mind a régieknek, mind az újaknak segítséget kellene nyújtani abban, hogy megtalálják a magyar közösségeket (missziókat), és különösképpen a misézőhelyeket – tájékoztatta szerkesztőségünket Temfli Imre, aki Stuttgartban gyűjti maga köré a magyarokat. 

Az Európai Magyar Papi Konferencia résztvevői egy éve határozták el a közös honlap létrehozását, amelyre kezdetben az európai magyar katolikus közösségek és misézőhelyek kerültek fel, de a későbbiekben az egész világ magyar katolikusainak misszióit és misézőhelyeit elérhetővé akarják tenni a weboldalon.

A II. világháború után a Vatikán elsőként intézkedett az emigránsok, száműzöttek megsegítése érdekében – mondja Cserháti Ferenc esztergom–budapesti segédpüspök, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásáért felelős főpásztor. 1969-ben a II. Vatikáni Zsinat határozata értelmében megjelent az Instructio de Pastoralis migratorum cura dokumentum, amely a helyi püspök joghatósága alá helyezte az idegen nyelvű lelkipásztori szolgálatot, missziók felállítását és emigráns püspökök kinevezését is lehetővé tette. Megerősítette, hangsúlyozta az anyaegyház és a befogadó egyház irántuk való közös felelősségét.

A második világháború után a keleti tömbhöz tartozó országok esetében – az ismert politikai korlátozások miatt – az anyaország egyháza nem
gondoskodhatott szabadon a külföldön élő magyar hívekről, sőt ez nem is lett volna kívánatos, erre csak a kilencvenes években bekövetkezett politikai változások után nyílt lehetőség – teszi hozzá a területért felelős püspök. Ezért 1945-ben a Vatikán előbb delegátusokat bízott meg az emigráns magyarok lelki gondozásának megszervezésével, később, 1983-tól külföldi magyar püspök (elsőként Irányi László) kinevezésével is erősítette a külföldön élő magyarok lelki gondozását és bizonyos fokig kötődését az anyaegyházhoz, amelytől elszakadni kényszerültek. Egészen tavalyig Cserháti Ferenc püspök is külföldről, Münchenből irányította a külföldre szakadt magyarok lelkipásztori szolgálatát, de immáron Magyarországról, Budapestről végzi feladatát.

Mindszenty József bíboros, hercegprímás – akinek nagy szívügye volt a Magyarországról és a határon túli elszakadt területekről kivándorolt magyarok lelkipásztori szolgálata – 81 évesen így fogalmazott: „Amíg az Úr életben tart, egészséget ad, mindenűvé elmegyek, ahová meghívnak, ahol szívesen látnak, és ahol értelme van látogatásomnak.” Cserháti Ferenc is ehhez a szemlélethez tartja magát 2007-es püspökkészentelése óta.

Új honlap segíti a külföldön élő magyar katolikusokat

Kim és Krickitt Carpenter – Dana Wilkerson: Fogadom

Az ifjú Carpenter házaspár – Kim és Krickitt –álomszép jövő előtt áll. Szenvedélyesen szeretik egymást, minden téren egymáshoz illenek, anyagi gondjaik nincsenek, még a munkájuk is összeköti őket: Kim baseballedző az új-mexikói Las Vegasban, Krickitt pedig a csapat statisztikusa, mindenese, emellett pedig egy fitneszközpontban állít össze tornagyakorlatokat az érdeklődőknek. 

Alig néhány heti házasság után tragikus autóbaleset éri őket. Mindketten súlyosan megsérülnek. Hónapok telnek el, míg felépülnek, ám a baleset következményeként Krickitt részletes amnéziába zuhan: Kimmel közös múltja teljesen kitörlődik az emlékezetéből. Ráadásul a személyisége is megváltozik, az egykori kedves, mindig jókedvű lány gyakran lesz ingerült, már-már hisztériás, mivel nem tudja, ki ez a férfi – vagyis Kim – mellette. Csak azt látja benne, hogy kegyetlenül nehéz gyakorlatokat állít össze a számára, azzal az indokkal, hogy mielőbb megerősödjön fizikailag. Krickitt azonban nem értékeli ezt, haragszik Kimre, többször kiáltja felé: „Utállak!”

Ám Kim szerelme és szeretete szemernyit sem változik felesége iránt, elszántan küzd azért, hogy visszakapja a régi Krickittet. Rengeteg küzdelem, kitartó türelem után végül egy családterapeuta segítségével rendezik kapcsolatukat. Újra elkezdenek randevúzni, s megismétlik házassági ceremóniájukat. Krickittből nem az emlékképek, hanem az érzelmek jönnek elő ismét. Értékeli, hogy Kim mindvégig kitartott mellette, a legnehezebb időszakban is, olyan ember, aki méltó a szerelmére. A Carpenter házaspár ma az új-mexikói Farmingtonban él két gyermekével. Történetükből játékfilm is készült, ugyancsak Fogadom címmel, Michael Sucsy rendezésében, Rachel McAdams és Channing Tatum főszereplésével.  

A regényt áthatja a mély istenhit, a transzcendencia mindennél valóságosabb ténye. A Kimmel és Krickitt-tel történteket vetíti előre, hogy első találkozásukkor Jób könyvéről beszélgetnek, arról, hogy
engedhette meg Isten, hogy olyan rettenetes dolgok történjenek a leghűségesebb szolgájával, s vajon Jób miért nem adta fel a harcot és fordított hátat Istennek?

A folytatás alább olvasható 

Kim és Krickitt Carpenter – Dana Wilkerson: Fogadom

A világ vatikáni szemmel - Római Riport 2014.02.16.

Csendélet az esztelneki ferences templomban

„Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták”… – Évközi 6 vasárnap - hanganyag

„Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták”… – Évközi 6 vasárnap

Szent Máté evangélista a mai evangéliumi szakasszal bevezeti az úgynevezett Hegyi Beszéd új törvényét, miszerint az Úr Jézus beteljesíti és túlszárnyalja a mózesi Törvényt. Konkrét példákkal támasztja alá tanítását, amikor az ószövetségi Tízparancsolatnál sokkal szigorúbb követelményeket állít követői elé: „Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták… Én viszont azt mondom nektek...”

Jézus beteljesítette, bensőségessé és személyessé tette az ószövetségi Törvényt, mely a választott nép vallásos életének kódexe volt. Ő maga jelenti ki: „Nem megszüntetni jöttem – a törvényt –, hanem tökéletessé tenni.”

Jézus megőrzi az ószövetségi törvény lényegét, de egyben túlszárnyalja, elmélyíti, teljessé teszi. A Tízparancsolatot idézve a Mester megvilágítja az új követelményeket: az emberölés, a házasságtörés, az eskü, a vérbosszú, az ellenség gyűlölete kapcsán Jézus megmagyarázza, hogy a szívből fakadó szándék a cselekedetek lelke, amelyet a szeretet, vagy a gyűlölet sugall.

Az Újszövetségben a szeretet kettős irányultságú: Isten és ember felé, de egy parancsba foglal össze mindent, és erre Jézus maga ad példát végletekig menő szeretetével, amikor a kereszten ellenségeiért is imádkozik.

Belülről, a szívből fakadnak a gonosz, gyilkos gondolatok, a házasságtörő vágyak. Így, nem elég a Törvény betű szerinti teljesítése, az emberölés, a házasságtörés tilalmának megtartása, hanem a Törvény szellemét kell megvalósítani, az emberi szív mélyére kell hatolni, ott kell végbemennie a változásnak, hiszen onnan ered a gyilkos szándék és a házasságtörő kívánság.

A régi, ószövetségi törvényt tökéletessé téve Jézus új törvényt ad, amely egyetlen parancsba foglalható: Szeressétek Istent és embertársaitokat! De ha szeretet parancsa korábban is létezett, akkor mi ebben az újdonság? Miért hangsúlyozza Jézus oly sokszor, a régi és az új törvény közti különbséget?

Az egyik igazi újdonság, hogy a Jézus által emlegetett szeretetnek a forrása és iskolapéldája maga Krisztus. "Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket" - mondja. Őt kell követnünk a szeretet gyakorlásában. Az ő lelkületével kell közelednünk minden emberhez. Ő, aki szeretetből feláldozta értünk életét, példát adott nekünk, hogy nem magunkért, hanem csak másokért érdemes élnünk. Szent János evangéliumában ezzel kapcsolatosan mondja az Úr: „Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg” (13, 15).

Az Úr Jézus tanítása szerint, igazán akkor értékes az életünk, ha embertársainkat szolgálva odaadjuk azt Istennek. De ha nem adjuk Istennek az egész életünket, akkor mit adunk neki valójában? Istennek nem apró részletek és elemek kellenek az életünkből, hanem életünk teljes felajánlását szeretné.

Az evangéliumi részletben Jézus a farizeusok és az írástudók törvénymagyarázatát bírálja és a szív tisztaságának fontosságát hirdeti.

A farizeusok tisztában voltak azzal, hogy az emberölés tilalma isteni eredetű parancs. Ezt a parancsot azonban többnyire csak jogi szempontból értelmezték. Jézus rámutat, hogy nem csupán a tényleges emberölés számít bűnnek, hanem az emberölés szándéka is. A gonosz szív éppúgy elítélendő, mint a gonosz cselekedet.

A szív tisztasága mindennél fontosabb. A vallási gyakorlatok külsődleges végzése nem sokat ér, ha az ember szívében gonosz indulatok rejtőznek. Ezért mondja Jézus, hogy mielőtt ajándékodat az oltárra viszed, békülj ki embertársaddal.

A mai evangéliumi üzenet azért is megfontolandó, mert gyakorta mi is olyanok vagyunk, mint a farizeusok. Ájtatossági gyakorlatokat végzünk, többé-kevésbé elmormoljuk napi imáinkat és szűkösen megadjuk az egyházi hozzájárulást, de szívünkben ott lapul az embertárs iránti harag érzése, a bosszúállás vágya, vagy a megvetés, lenézés gondolata, a megszólás, a kritizálás ténye. Minthogy ez így semmiképpen sincs rendjén, kérjük Istent, segítsen, hogy embertársainkkal kiengesztelődve tiszta szívvel tudjuk végezni vallási gyakorlatainkat.

Isten törvényeinek megtartása és tanítása szorosan összetartozik. Egyrészt csak annak hiteles a tanítása, aki nem csupán mondja, hanem meg is tartja, azt, amiről beszél. Másrészt, aki megérti, hogy ezek a parancsok konkrét eligazítást nyújtanak a mindennapi életben, s éppen ezért azok megtartására törekszik, az tartsa kötelességének, hogy másokkal is megismertesse ezt az utat.

A megtartásnak és a tanításnak azonban előfeltétele, hogy felismerjem Isten törvényeiben az üdvösség útját. Az üdvösség, az örök élet utáni vágy az a motiváció, ami minket állandóan arra indít, hogy egyre jobban megismerjük Isten parancsait és azok szerint éljünk.

Mikor nagyokat ütnek rajtunk, milyen jó lenne nem ütni vissza se kézzel, se szóval - olvashatjuk József Attila egyik versében (Milyen jó lenne nem ütni vissza). De a régi törvény ott lüktet még az ereinkben, s ha valaki megbánt minket, szeretünk azonnal visszavágni. Jól megjegyeztük a "szemet szemért, fogat fogért" ószövetségi elvet, s ha kell, alkalmazni is tudjuk minden helyzetben. Sok ember annak tökéletes megvalósítására törekszik, hogy "a sértés ne maradjon viszonzatlan". Ha valaki haragszik ránk, jogosnak tartjuk, hogy mi se szívleljük őt. Ha bárki rosszul szól hozzánk, sokszor mi is mindjárt durván szólunk hozzá.

Milyen jó volna, ha megértenénk, hogy Jézus új törvényt adott nekünk, a szeretet törvényét. A szeretet nem viszonozza a másiknak a rosszat, de még fel sem rója azt. A bosszú, a harag és a visszavágás helyett Jézus azt kéri tőlünk, hogy bocsássunk meg. Milyen jó lenne, ha mindig a krisztusi szeretet törvénye szerint élnénk! Szent János evangélista írja az ő első levelében: „Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk. Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad.”

Ebből a Jánosi idézetből indult ki a nyugalomba vonult Szentatya, Benedek pápa, amikor első körlevelét írta „Az Isten szeretet” – címet adva neki. E körlevél bevezetőjében olvashatjuk: „A keresztény lét kezdetén nem egy etikai döntés vagy egy nagy e

szme áll, hanem a találkozás egy eseménnyel, egy személlyel, aki életünknek új távlatot s ezáltal meghatározott irányt ad. János evangéliumában ezt az eseményt a következő szavakkal írja le: ’Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindannak, aki benne hisz (…) örök élete legyen.’ (Jn 3, 16.) Majd még a Bevezetésben az újszövetségi szeretet parancsáról ezt olvassuk: Egy olyan világban, amelyben Isten nevével olykor összekapcsolták a bosszúállást, sőt a gyűlölet és erőszak kötelezettségét, ez a parancs nagyon időszerű és jelentőségteljes. Ezért szeretnék első enciklikámban arról a szeretetről beszélni, amellyel Isten tölt el minket, és amit nekünk tovább kell adnunk.”

Azt hiszem, tapasztalatból mindannyian tudjuk, hogy vannak pillanatok, amikor nehéz megtartani ezeket a tökéletességre indító törvényeket, de ilyenkor mindig gondoljunk arra, hogy mégiscsak ez vezet az örök üdvösségre.

A szentek élete bizonyítja, hogy minden nehézséget le lehet győzni, ha tudjuk, hogy miért küzdünk és mi a vágyunk. Üdvösségünk érdekében csak egyetlen lépést kell tennünk, de azt az egy lépést, ami Istenhez közelebb visz, nap, mint nap meg kell tennünk!

„Mindennapi szeretetünket add meg nekünk ma!” – Ferenc pápa és a jegyespárok találkozója

Pénteken délelőtt különleges kihallgatásra került sor Ferenc pápa és a világ minden részéről érkezett jegyespárok között.

A találkozónak, amely az örömünnep és a meghatottság jegyében zajlott,
„Az örökre szóló igen öröme” címet adták. Az eseményt a Pápai Család
Tanács szervezte Szent Valentin (magyarosan: Bálint) vértanú püspök, a
jegyespárok védőszentje ünnepének alkalmából.A mintegy 30
országból érkezett, 25 ezer, túlnyomó többségében fiatal résztvevő már
reggel gyülekezett a téren, ahol énekek, táncjelenetek, szavalatok,
tanúságtételek váltották egymást, előkészítve a pápával való
találkozást. Az időjárás is kedvezett a jegyespároknak: a napok óta
tartó esőzésnek, felhőbe borult égnek nyoma sem volt, friss, tavaszias
levegő és ragyogó napsütés adott keretet az egymással szemben komoly
elkötelezettséget vállalt szerelmesek találkozójának.

Folytatás az alábbi linken

„Mindennapi szeretetünket add meg nekünk ma!” – Ferenc pápa és a jegyespárok találkozója

Jegyespárok ezrei találkoztak ma Ferenc pápával a Szent Péter téren

Február 14-én, pénteken délelőtt, Szent Valentin,
a szerelmesek védőszentje ünnepén 30 országból 20 ezer jegyespár
érkezett a Szent Péter térre a Pápai Család Tanács meghívására, hogy
tanúságot tegyenek egymás iránti szerelmükről, amely a keresztény
értékekből táplálkozik.

A
tanúságtételek, énekek, táncjelenetek után került sor a várva várt
találkozóra Ferenc pápával, aki válaszolt néhány fiatal kérdésére.

A Szentatya 12 óra 20 perckor érkezett meg a Szent Péter térre, ahol a fiatalok határtalan lelkesedése köszöntötte.

Vincenzo
Paglia érsek, a Pápai Család Tanács elnöke a Szentatyát üdvözlő
beszédében emlékeztetett rá, hogy Szent Valentin Terni püspöke volt a
IV. században, és február 14-én halt vértanúhalált Rómában. A
jegyespárok védőszentjévé vált, mert segített egy fiatal keresztény
lánynak és egy fiatal pogány katonának, hogy összeházasodhassanak. A
fiataloknak akkor is segítségükre volt szükségük ahhoz, hogy
összeházasodjanak. Ez a történet hamar közismertté vált, így sok fiatal
jegyespár kérte Valentin püspök segítségét a házassághoz.

Paglia
érsek a fiatalokhoz fordulva így folytatta beszédét: „Az egyház ma örül
nektek, és örül veletek együtt. Ti helyesen visszautasítjátok azt, hogy
otthonotokat futóhomokra építsétek, egyéni érzelmekre, amelyek jönnek és
mennek, amelyeket talán összetévesztenek a szerelemmel, de amelyek
valójában önzésbe hajlanak, és olykor erőszakot váltanak ki. Imádkozzunk
most Chiaraért, a római fiatal lányért, aki kómában van, mert vőlegénye
megverte. Elég volt a nők és a kicsinyek ellen elkövetett erőszakból!

Az
érsek hozzátette: ezek a fiatalok a világ csaknem 30 országából
érkeztek, jegyesoktatásra járnak, és még idén összeházasodnak. Nem
várják meg, hogy akkor házasodjanak össze, amikor már minden probléma
megoldódott. Összeházasodnak, mert közös jövőt akarnak építeni.

A
közéleti felelősöknek sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk
rájuk, és hosszú távú családpolitikával kellene támogatniuk a
fiatalokat. Igaz, hogy nehéz időket élünk, de a fiatalok családépítése
egyedülálló gazdagságot jelent a társadalom számára – mondta Vincenzo
Paglia érsek, a Pápai Család Tanács elnöke.

Jegyespárok ezrei találkoztak ma Ferenc pápával a Szent Péter téren

Audiencia - magyar felirattal (2014.02.12.)

Jegyespárokkal találkozik Ferenc pápa a Szent Péter téren

Több mint 17 ezer jegyespár jelentkezett a mára meghirdetett programra. A

váratlanul nagyarányú érdeklődés miatt a pápa elfogadta a javaslatot,

hogy a találkozóra a Szent Péter téren kerüljön sor.

A világ vatikáni szemmel - Római Riport 2014.02.09.

Az olimpiai játékok mottójának domonkos rendi eredete

Az olimpiai játékok hivatalos mottója: Citius, Altius, Fortius – azaz: Gyorsabban, magasabbra, erősebben. A mottó történetét az Aleteia.org írása nyomán ismertetjük.

Pierre de Coubertin választotta ezt a mottót 1894-ben, amikor megalapította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot. Ám Coubertin sosem titkolta, hogy a mottó valójában barátjától, Henri Didon domonkos rendi paptól származik.

Didon atya, amellett, hogy kora egyik legjobb szónokának tartották, nagy sportbarát is volt, és egy 1891-es párizsi ifjúsági rendezvényre találta ki ezt a szlogent.

A másik olimpiai mottó, amelyet Coubertin használt, bár soha nem vált hivatalossá: "Nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel". Ez a mondat pedig Pennsylvania anglikán püspökétől ered, aki a londoni Szent Pál-székesegyházban használta szentbeszédében, az 1908-as londoni olimpiai játékok első vasárnapján.

Maga Coubertin elkötelezett katolikus családból származott és jezsuita bentlakásos iskolában tanult.  Lehetséges, hogy a modern kori olimpia megteremtésében is katolikus neveltetése motiválta, hiszen az egyház, Szent Páltól kezdve, gyakran állította a sport erényeit a hívek elé, amikor a lelki életről akart megtanítani valamit.  Bár a jelenlegi katekizmus int a fizikai tökéletesség és a sport túlzott bálványozásától, a II. Vatikáni Zsinat elismeri a sport áldásos hatásait – többek között a kiegyensúlyozottságot, testvériességet – a közösségek életében.

Az olimpiai játékok mottójának domonkos rendi eredete

A keresztény legyen só és világosság - Évközi 5. vasárnap - hanganyag

Ne feledjük olykor elég egy jó szó, egy tanúságtevő mozdulat, egy bátor gondolat, egy előzékeny gesztus, máris napnál világosabb: jótetteinket látva dicséret illeti a mennyei Atyát. A neves református pszichológusnak és lelkésznek, Gyökössy Endrének mondása: a keresztény ember ne beszéljen a hitéről, hacsak nem kérdezik, de úgy éljen, hogy kérdezzék! – azaz Jézus szavaival élve legyen só és világosság, a körülötte élő emberek és világ számára. .

A keresztény legyen só és világosság, a körülötte élő emberek és világ számára - évközi 5 vasárnap

Ti vagytok a föld sója, ti vagytok a világ világossága... Hallottuk a mai rövid evangéliumi szakaszban az Úr Jézus kijelentését.

Só, világosság! Ezeket a szimbólumokat, jelképeket látja bennünk Jézus; nem ilyenekké akar tenni, hanem máris alkalmasnak ítél arra, hogy íze és tájékozódási pontjai legyünk ennek a helyes irányt és értékrendet vesztett sötét világnak. Viszont ahhoz, hogy ez valóssággá legyen az életünkben, részünkről öntudatra, bátorságra és felelősségérzetre van szükség, amihez csak Őtőle kérhetünk, s kaphatunk erőt, segítséget.

Michelangelóval, a nagy festővel kapcsolatosan mondják, hogy amikor elkészült a Római Szt. Péter bazilika Sixtusi-kápolnájának mennyezetén Ádám teremtésének képével, II. Gyula pápa, aki megrendelte a kápolna kifestését, azt kérdezte a festőtől: mondd, te tényleg ilyen szépnek látod az embert? Mire a művész ezt válaszolta: én olyannak igyekszem festeni, ábrázolni, amilyennek Isten akarta látni az embert.

Kt. Jézus is ilyennek lát, ilyennek akar látni minket: nem mondja, hogy legyetek olyanok, igyekezzetek olyanok lenni, majd ha egy élet küzdelme áll mögöttetek, olyanok lesztek, mint a só, a világosság. Az imént felolvasott evangéliumi szakaszban Jézus nem ad parancsot, még csak jövendölést sem tesz: majd meglátjátok, ti ilyenekké lesztek! Kijelentő módot használ, vagyis azt mondja jelen időben, hogy: ti vagytok a föld sója, ti vagytok a világ világossága. Ez annál inkább meglepő, mivel más helyen önmagáról mondja, hogy ő az élet világossága (Jn 8,12).

Szándéka nyilvánvaló: ő ilyennek lát minket, akkora a bizalma irántunk, hogy kitüntet minket, máris a célt szemléli, s nem az oda vezető utat, máris az érett gyümölcsöt látja és nem az érési folyamatot. Ilyen sokra tart minket az Isten, ennyit néz ki belőlünk. Ez a krisztusi szó kétségtelenül megerősíti, meg kel-hogy erősítse keresztény öntudatunkat.

A Szentírás szinte mindenütt jelképes módon beszél a világosságról. Amint a sötétség az alvilág, a megsemmisülés képe, úgy a világosság az életé. „Mert nincsen jövője a gonosztevőnek, és a gonoszoknak lámpása kialszik!” - a Példabeszédek könyve szerint (24,20), de az igaz ember az Úr arcának fényességében jár - mondja a zsoltáros (Zsolt 4,7).

Az Egyiptomból szabadult választott nép, pusztai vándorlása idején, Isten az igazi világosság, az ő dicsősége a tűzoszlop, amely vezeti őket, a próféták szerint pedig Isten szolgája, az eljövendő Messiás lesz a nemzetek világossága (Iz 42,6.).

Jézus Krisztus, mint az emberiség megígért Messiása ilyen értelemben alkalmazza magára: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága” (Jn 8,12). A megközelíthetetlen fényben lakó Isten (1 Tim 6,16) Pál apostol szerint Jézusban válik fogható világossággá, láthatóvá, érzékelhetővé. Ő a világ világossága, akit nem lehet elrejteni, aki fényeskedik, világít, utat mutat és vonz. Róla mondta az agg Símeon a templomba való bemutatásakor: „világosság a pogányok megvilágítására” (Lk 2,30). Bár „A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert gonoszak voltak a tetteik” (Jn 3,19) – írja Szent János evangélista. Tudjuk, hogy a világ minden időben inkább elrejtené Őt a sötétben, nehogy tanítása szerint kelljen élnie. Isten gyermekeinek viszont az a dolguk, dolgunk, hogy a világosság fiai maradjanak/maradjunk (Jn 12,36).

Kt. A felelősség óriási. Az egyház tagjainak, a hitből élő embereknek meg kell érteniük: ők a világ sója és világossága. Erre szólít fel a II. Vatikáni zsinat, amikor kijelenti, hogy az egyház feladata az, hogy minden embert megajándékozzon Krisztus világosságával, amely ott tündöklik az egyház arcán... (LG 1). Biztos, hogy nem könnyű tartóra helyezett gyertyaként élni, pláne akkor, ha bennünk is olykor csupán kialvó mécsesként pislákol a láng. De hála Istennek, az Egyházban mindig is voltak, és vannak követhető „fáklyák”, akiknek nyomában járva, akiknek életpéldáját követve, és akiknek égi segítségét élvezve eleget tehetünk felelősségteljes só és világosság mivoltunknak.

Gondolok itt a nem rég boldoggá avatott Kalkuttai Teréz anyára a szegények legszegényebbjeinek szolgálójára, a hozzánk közel álló, szegények orvosára, boldog Batthyány-Strattmann Lászlóra, vagy a Háromszékről származó, Boldog altorjai báró Apor Vilmos győri vértanú püspökre, aki felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül állt ki az üldözöttek mellett, aki személyesen kelt a kiszolgáltatottak védelmére és e közben lelte halálát 1945-ben.

De föleleveníthetjük egyházmegyénk leendő boldogját, Isten szolgáját Márton Áron hitvaló püspökünket, aki élete és szabadsága árán sem volt hajlandó feladni a keresztény értékrendet, s megalkudni a kommunista rendszerrel, s elszakadni a pápától, vagy éppen a közvetlen környezetünkben is vannak olyan személyek, akik a krisztusi tanítást élve, a maguk egyszerűségében betöltik a só, a világosság szerepét, s emiatt fel lehet nézni rájuk, követni lehet példájukat.

Kt. A 2001-ben boldoggá avatott és az idén szentté avatandó XXIII. János pápa a 20. század egyik legnagyobb hatású személyisége volt. A hidegháború, a berlini fal felépítése, az űrutazások, a vietnami háború és Kennedy meggyilkolásának korára eső rövid pápasága, (1958-1963) alig öt éve alatt szinte forradalmasította a katolikus egyházat, ahogy teszi a jelenlegi szentatya is. Kivételes tehetsége, a szenvedők iránti mély együttérzése és papi elhivatottsága már kisgyermek korában megnyilvánult.

Róla mondják, hogy amikor a Vatikán nagykövete, nunciusa volt Franciaországban, egyszer meglátogatta a súlyos gondok között tépelődő miniszterelnököt, s ajándékba egy könyvet hagyott nála. Az volt beleírva: őszinte tisztelettel... Egy vicc gyűjtemény volt. A depresszióra hajló miniszterelnök azt mondta róla: ha minden pap olyan lenne, mint Roncalli, akkor nem lenne annyi hitetlen Franciaországban!

Igen, só és fény volt ő a körülötte lévő emberek számára.

Kt. A sóból, a fényből, a látható jelből sokszor elég egy kevés is, hogy rendeltetését betöltse: elég egy piciny só az étel ízesítésére, egy kis fénysugár, amely segít a korom sötétben eligazodni.

De fennáll a veszély: „ha a só ízét veszti... nem való egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az, emberek”. Ehhez a mondathoz tudni kell, hogy Jézus idejében a kenyérsütéshez magas sótartalmú köveket használtak. Ezeket hevítették fel, s ezen sütötték meg a kenyeret, vagy pontosabban a mai szemmel nézve a lepényeket. Ezektől a sótartalmú kövektől lett ízletes a kenyér. De amikor ezeknek a köveknek kimerült a sótartalma, akkor valóban kidobták ezeket a köveket az útra, ahol az emberek eltaposták.

Nekünk, keresztényeknek azonban soha nem szabad kimerülnünk, mert Jézus mindig megerősít bennünket kegyelmével, melyet csak kérni kell, s megkapjuk.

„Úgy világosodjék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják mennyei Atyátokat”(Mt 5, 16).

A szentírásban gyakran olvassuk, hogy a világosság fiai vagyunk, akik ellentmondanak a sötétség tetteinek, és Isten igazságának és szeretetének fényét kell, hogy hordozzuk a világban, bárhol is járunk.

A keresztségben az Istentől kapott megszentelő kegyelem az a ragyogó fény, amely életünket Isten szeretetével egybekapcsolja és a többi Istentől kapott kegyelemmel együtt erre a tanúságtevő életre segít. Isten velünk akar világítani. Van mit megvilágítani, sok a sötétség körülöttünk s olykor bennünk is, elég csak egy híradót megnéznünk, hogy erről meggyőződjünk

A gyertya, amelyet az Egyház megszentelt Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén élethivatásunk jelképe – mondottuk a múlt vasárnap. Bármennyire törékeny is egy gyertya kiszolgáltatva a különböző viharoknak, az a dolga, hogy világítson, oszlassa a sötétséget.

Isten égő gyertyával a kezünkben a világba küld, hogy velünk és általunk az ő fénye másoknak is odavilágítson arra, aki Maga a Világ Világossága: Jézusra.

A tőle kapott fény másokat is segít világosságra jutni, mert Isten az ő fényével mindenkit meg akar világítani, boldoggá akar tenni, mert tudja, ahogy nem jó sötétben lenni, úgy nem jó a sötétség tetteiben – bűnben – sem élni.

Kedves testvérek. A mai evangéliumi szakasz alapján el kell gondolkodnunk azon, hogy vajon a mi tetteink által dicsőíthetik-e a hittől távol került emberek Istent? Vajon az Úr Jézus állítása: Ti vagytok a föld sója, a világ világossága, a hegyre épült város, - velünk kapcsolatban igaznak bizonyul-e, ha esetleg ma még nem, de holnap, vagy holnap után? Tudunk-e jócselekedeteink által ízt, örömet, fényt és „igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet” vinne ebbe az agyonhajszolt, megfáradt, szomorú világba? Vagy úgy gondoljuk, hogy ezt a siralomvölgyet, földi életet valahogy majd átvészeljük, és majd odaát jobb lesz?

Ne feledjük olykor elég egy jó szó, egy tanúságtevő mozdulat, egy bátor gondolat, egy előzékeny gesztus, máris napnál világosabb: jótetteinket látva dicséret illeti a mennyei Atyát. A neves református pszichológusnak és lelkésznek, Gyökössy Endrének mondása: a keresztény ember ne beszéljen a hitéről, hacsak nem kérdezik, de úgy éljen, hogy kérdezzék! – azaz Jézus szavaival élve legyen só és világosság, a körülötte élő emberek és világ számára. Ámen!