Izgalmas lenne egyszer abból a szempontból elolvasni az evangéliumokat, hogy az Úr Jézus hányszor említette meg a szeretet parancsát és hányféleképpen akarta követői szívébe vésni, hogy a világon a legértékesebb dolog és a „legnagyobb a szeretet” (1 Kor 13.13) – Pál apostol szavaival élve. Az a szeretet, amely elsősorban nem abban áll, amit Ady Endre így fogalmazott meg: „szeretném, hogyha szeretnének”, hanem a türelemben, megbocsátásban, udvariasságban, másokra való odafigyelésben, a szükségben lévő megsegítésében és az áldozatvállalásban megnyilvánuló szeretet.
Az igazságosság elve szerint mindenkinek azt kell megadnunk, ami neki jár. Látszólag tehát elég a jót jóval viszonozni, de ha valaki ellenségként kezel minket, annak nyugodtan visszavághatunk, s viszonozhatjuk a rosszat, alkalmazván a „szemet szemért, fogat fogért” - elvet.
Az ószövetségi törvény, látszólag megengedte ezt, Krisztus új törvénye viszont már nem. A szeretet törvényét helyezi az igazságosság mellé, amely minden helyzetben megköveteli a szeretetet és a türelmet.
A korunkban is tapasztalható sok önzés, erőszak és háború azt mutatja, hogy hová vezet, ha az ember csak a maga igazát akarja érvényre juttatni. Ha az igazságossághoz nem párosul a szeretet és a megbocsátás, akkor még jó, hogyha csak fogat fogért, szemet szemért követel, és nem üti agyon azt, aki kiverte a fogát, vagy kivájta a szemét. Ha az igazságossághoz nem párosul a krisztusi szeretet, akkor természetes, hogy verseng, irigykedik, gyanakszik, bosszút forral, s örül a másik ember kárán.
Ne feledjük, a rossz bosszút és újabb rosszat szül, s ennek soha nincs vége, ha nincs meg a készség az emberekben a szeretetre, a megbocsátásra, ha nem veszik, ha nem vesszük komolyan a Krisztus által meghirdetett szeretet parancsát.
Az ószövetségi törvény, látszólag megengedte ezt, Krisztus új törvénye viszont már nem. A szeretet törvényét helyezi az igazságosság mellé, amely minden helyzetben megköveteli a szeretetet és a türelmet.
A korunkban is tapasztalható sok önzés, erőszak és háború azt mutatja, hogy hová vezet, ha az ember csak a maga igazát akarja érvényre juttatni. Ha az igazságossághoz nem párosul a szeretet és a megbocsátás, akkor még jó, hogyha csak fogat fogért, szemet szemért követel, és nem üti agyon azt, aki kiverte a fogát, vagy kivájta a szemét. Ha az igazságossághoz nem párosul a krisztusi szeretet, akkor természetes, hogy verseng, irigykedik, gyanakszik, bosszút forral, s örül a másik ember kárán.
Ne feledjük, a rossz bosszút és újabb rosszat szül, s ennek soha nincs vége, ha nincs meg a készség az emberekben a szeretetre, a megbocsátásra, ha nem veszik, ha nem vesszük komolyan a Krisztus által meghirdetett szeretet parancsát.
Óriási dolog a szeretet, a legnagyobb a földön, s a mennyországban is, ahogy Pál apostol fogalmaz a Szeretet himnuszában: „Addig – a színről színre látásig – megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet” (1 Kor 13.13).
Szent János evangéliumában olvashatjuk, hogy a világ számára nem az lesz a szinte kényszerítő erejű bizonyíték Krisztus istensége mellett, hogy az égen feltűnik az Emberfiának jele, hanem hogy a keresztények szeretik egymást. S ez az egyetlen hiteles tapasztalatunk Isten belső, szentháromságos életéről és az üdvözültek túlvilági boldogságáról is.
A szeretet annyira Isten életének lényege, hogy nem eszköz, hanem végső cél. Még annak sem lehet eszköze, hogy vele kicsikarjam testvéremtől szeretetem viszonzását. Éppen ez az, amiért azt mondja Jézus, hogy a kölcsönös szeretet nem érdemel jutalmat, hiszen ha szeretetem viszonzásra talál, az maga a legnagyobb jutalom.
De szeretnünk kell akkor, is, ha nem kapunk viszonzást. Sőt, Jézus parancsa, amint hallottuk a mai evangéliumi szakaszban: „szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket…”
Szent János evangéliumában olvashatjuk, hogy a világ számára nem az lesz a szinte kényszerítő erejű bizonyíték Krisztus istensége mellett, hogy az égen feltűnik az Emberfiának jele, hanem hogy a keresztények szeretik egymást. S ez az egyetlen hiteles tapasztalatunk Isten belső, szentháromságos életéről és az üdvözültek túlvilági boldogságáról is.
A szeretet annyira Isten életének lényege, hogy nem eszköz, hanem végső cél. Még annak sem lehet eszköze, hogy vele kicsikarjam testvéremtől szeretetem viszonzását. Éppen ez az, amiért azt mondja Jézus, hogy a kölcsönös szeretet nem érdemel jutalmat, hiszen ha szeretetem viszonzásra talál, az maga a legnagyobb jutalom.
De szeretnünk kell akkor, is, ha nem kapunk viszonzást. Sőt, Jézus parancsa, amint hallottuk a mai evangéliumi szakaszban: „szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket…”
Az ellenségszeretet kemény követelményének hallatán fogalmazódik meg bennünk a kérdés: lehet-e, képesek vagyunk-e az ellenséget szeretni?
E kérdéssel kapcsolatosan mindenekelőtt azt kell tudatosítanunk, hogy a szeretet három módon valósítható meg. A szeretet legalacsonyabb szintje a testi szépség és az érzelmek kiváltotta vonzalom. Ennél magasabb rendű az a magatartás, amelynek lényege a másik ember személyes értékeinek megbecsülésében és kedvelésében áll. A szeretet legmagasabb szintje azonban a másik ember szabad létének kibontakozása és istenközelségének az akarása. A Szentírás görög szövege a szeretetnek ezt a legmagasabb szintjét az agapé szóval jelöli. S amikor Jézus az ellenségszeretetről beszél, erre az agapéra gondol. Azt hirdeti, hogy a tanítványnak mindent meg kell tennie azért, hogy embertársát /adott esetben ellenségét/ közelebb vigye Istenhez. Az agapé, vagyis az embertársat imával, türelemmel és megbocsátással segítő szeretet, az ellenség szeretet, abban az esetben is megvalósítható, ha érzelmeink tiltakoznak ellene.
E kérdéssel kapcsolatosan mindenekelőtt azt kell tudatosítanunk, hogy a szeretet három módon valósítható meg. A szeretet legalacsonyabb szintje a testi szépség és az érzelmek kiváltotta vonzalom. Ennél magasabb rendű az a magatartás, amelynek lényege a másik ember személyes értékeinek megbecsülésében és kedvelésében áll. A szeretet legmagasabb szintje azonban a másik ember szabad létének kibontakozása és istenközelségének az akarása. A Szentírás görög szövege a szeretetnek ezt a legmagasabb szintjét az agapé szóval jelöli. S amikor Jézus az ellenségszeretetről beszél, erre az agapéra gondol. Azt hirdeti, hogy a tanítványnak mindent meg kell tennie azért, hogy embertársát /adott esetben ellenségét/ közelebb vigye Istenhez. Az agapé, vagyis az embertársat imával, türelemmel és megbocsátással segítő szeretet, az ellenség szeretet, abban az esetben is megvalósítható, ha érzelmeink tiltakoznak ellene.
Simone Weil a neves gondolkodó írta egyszer ezzel kapcsolatosan: „Kilépünk a világból, mint kiscsirke a tojásból, és odaszállunk az Isten mellé. Őmellőle, vele együtt nézünk le a világra. Akkor tudjuk szeretni”. Nincs ennél nagyobb igazság: Jézus is így nézte, így szerette a világot. És a világon az embereket, minden embert, kivétel nélkül. Mert ismerte az Isten szívét. Tudta, hogy „hajunknak egy ősz, hulló szála - följegyzett bú nála”. Tudta, hogy az „uraknak Ura” „ős szerelem” (Ady); és szeretett az Isten szívével.
Ha valaki nem képes kiröpülni a világból, az Isten mellé telepedni, az Ő szemével nézni és az Ő szívével szeretni a világot, akkor köröket kezd rajzolgatni maga köré, és beosztogatja az embereket: aki beleesik a körbe, az felebarát; aki nem, ahhoz vagy nincs közöm, vagy ellenség. Felebarát a család; felebarát a baráti kör, felebarát az érdektárs; felebarát, aki szimpatikus; felebarát a tisztességes ember; felebarát, aki osztja politikai nézeteimet, kiszolgálja egyéni érdekeimet; felebarát, akin uralkodni tudok jótéteményeimmel; és folytathatnánk a sort.
Addig, amíg én maradok a központ és magam köré húzom a köröket, nem ismerem az igazi szeretetet, nem ismerem az Istent. Az igazi, az agapéval jelölt szeretetnek korlátja, határa nincs. Mert az Atyaisten mellől nézi a világot, és az Isten szeretete határtalan. Ha csak egyvalakit is kizárok, már nem valódi a szeretetem. Mert a valódi szeretet egybeforrás a teremtően, feltétel nélkül szerető Isten szívével. Nem naiv idealizmus és álmodozás ez. Senki oly élesen nem látta az emberek rosszaságát, mint Jézus. Látta, szenvedett miatta, és mégis jó volt hozzájuk. „Hiszen az Isten is jó a hálátlanokhoz és gonoszokhoz” (Lk 6,35) – „föl kelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek”(Mt 5, 38-48).
Ha valaki nem képes kiröpülni a világból, az Isten mellé telepedni, az Ő szemével nézni és az Ő szívével szeretni a világot, akkor köröket kezd rajzolgatni maga köré, és beosztogatja az embereket: aki beleesik a körbe, az felebarát; aki nem, ahhoz vagy nincs közöm, vagy ellenség. Felebarát a család; felebarát a baráti kör, felebarát az érdektárs; felebarát, aki szimpatikus; felebarát a tisztességes ember; felebarát, aki osztja politikai nézeteimet, kiszolgálja egyéni érdekeimet; felebarát, akin uralkodni tudok jótéteményeimmel; és folytathatnánk a sort.
Addig, amíg én maradok a központ és magam köré húzom a köröket, nem ismerem az igazi szeretetet, nem ismerem az Istent. Az igazi, az agapéval jelölt szeretetnek korlátja, határa nincs. Mert az Atyaisten mellől nézi a világot, és az Isten szeretete határtalan. Ha csak egyvalakit is kizárok, már nem valódi a szeretetem. Mert a valódi szeretet egybeforrás a teremtően, feltétel nélkül szerető Isten szívével. Nem naiv idealizmus és álmodozás ez. Senki oly élesen nem látta az emberek rosszaságát, mint Jézus. Látta, szenvedett miatta, és mégis jó volt hozzájuk. „Hiszen az Isten is jó a hálátlanokhoz és gonoszokhoz” (Lk 6,35) – „föl kelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek”(Mt 5, 38-48).
Tehát a kérdésre válaszolva: lehet szeretni az ellenséget, sőt képesek vagyunk az ellenség szeretetre, hiszen Isten gyermekeiként megkaptuk a Szentlelket, és így részesedtünk a Szentháromság belső életéből. Jézusunk önként vállalt kereszt áldozatában és a kereszten ellenségeiért végzett imájában pedig olyan leckét kaptunk, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül.
Nem mondhatjuk tehát, hogy nem tudom, nem bírom, képtelen vagyok rá. Valljuk be őszintén: nem akarjuk szeretni az ellenséget. Ugyanis a szeretet ezen a szinten elhatározás és nem érzelem kérdése. Nem kívánja tőlünk az Úr, hogy minden embertársunkhoz ugyanazzal az érzelemmel viszonyuljunk, de azt igen, hogy mindenkihez jók legyünk és mindenkire úgy tekintsünk, mint az Atya egyetlenjére, páratlanul kedves, helyettesíthetetlenül értékes gyermekére.
Nem mondhatjuk tehát, hogy nem tudom, nem bírom, képtelen vagyok rá. Valljuk be őszintén: nem akarjuk szeretni az ellenséget. Ugyanis a szeretet ezen a szinten elhatározás és nem érzelem kérdése. Nem kívánja tőlünk az Úr, hogy minden embertársunkhoz ugyanazzal az érzelemmel viszonyuljunk, de azt igen, hogy mindenkihez jók legyünk és mindenkire úgy tekintsünk, mint az Atya egyetlenjére, páratlanul kedves, helyettesíthetetlenül értékes gyermekére.
Szeretetünk őszinteségének nem az a fokmérője, hogy milyen és mekkora érzelmeket táplálunk embertársaink iránt. Sokkal inkább az mutatja meg kölcsönös szeretetünk valódiságát, tisztaságát, hogy mennyire tudunk olyanokhoz is jónak lenni, akiktől nem kapunk viszonzást. Az ismeretlenek, közömbösök vagy éppenséggel az állandóan gáncsoskodók, és minket befeketítők, az ellenséges érzületűek iránt tanúsított nagylelkűség, jóakarat lehet az igazi hitelesítő pecsét szeretetgyakorlatainkon.
Nem elég kitűnünk az egymás iránti szeretetben és buzgóságban. Igaz, nem könnyű, de vállalnunk kell olykor azt a szegénységet, megaláztatást és kifosztottságot, amivel a szeretet egyoldalú ajándékozása jár. Szent Ágoston, a szeretet nagymestere mondotta: „Ha kenyeret akarsz venni, filléredet adod. Ha telket akarsz venni, tallérodat adod. Ha szeretetet akarsz venni, magadat kell adnod. A kenyér ára a fillér. A telek ára a tallér. A szeretet ára te magad vagy!''
Azzal, hogy mindenkiről jót gondolunk, jót mondunk, és csak jót teszünk velük, kezdünk hasonlítani a mennyei Atyára, aki felkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt.
Azzal, hogy mindenkiről jót gondolunk, jót mondunk, és csak jót teszünk velük, kezdünk hasonlítani a mennyei Atyára, aki felkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt.
Az ellenségszeretet Jézus legkeményebb követelményei közé tartozik. Önerőből képtelenek volnánk rá, de Isten erejében megvalósíthatjuk. A mai szentmisében ezért az isteni erőért fohászkodjunk. Kérjük az Urat, tegyen képessé bennünket az agapé értelmében vett szeretetre, hogy a jókat és a gonoszokat egyaránt szerető Isten magatartásáról tett tanúságtételünkkel Jézus valódi tanítványai közé tartozhassunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése