Napi gondolatok: e nép ajkával tisztel engem, de szíve távol marad tőlem - Mk 7, 1-13

Báránybőrbe

A mai evangéliumi részletben Úr Jézus a farizeusi, a képmutató vallásosság ellen emeli fel szavát. Ugyanis a farizeizmus a vallási élet egyik leggyakoribb elferdülése. Benne a hit megélését megfelelő időben, módon és helyen végrehajtott szertartások, rítusok és gyakorlatok mechanizmusára korlátozzák anélkül, hogy törődnének ezek tartalommal való megtöltésével.
Az evangéliumi jelenet két részre tagolódik: az első a farizeusok és az írástudók hamis vallásosságát mutatja be, a második pedig föltárja e hamis vallásosság gyökerét.

Az evangéliumi szakasz a «külsőre» és a «belsőre» összpontosul. A farizeusok úgy gondolják, hogy a külső tisztogatásával teljesítik az isteni akaratot, s közben megfeledkeznek arról, hogy Isten elsősorban az ember belső világát tartja számon.
Az étkezések előtt aggályos gondossággal megmosakszanak, de belül, szívükben és lelkükben telve vannak gonoszsággal. Meghintik magukat vízzel, ami különösebb fáradságukba sem kerül, ezáltal akarják rendezni dolgaikat Isten és lelkiismeretük színe előtt anélkül, hogy változtatnának magatartásukon, belső állásfoglalásaikon, illetve felhagynának rosszindulatukkal, kapzsiságukkal, nagyravágyásukkal és önhittségükkel.

A farizeusi gondolkodás mélyén Jézus a hit hiányát fedezi fel. Ha ezek csak a test mosásával akarják tisztelni Istent, azt a benyomást keltik, hogy Isten csak testet teremtett, s a többi, az ember belső világa, nem tartozik hozzá, és nem igényli az őt megillető tisztán tartást. Ez azonban a bura ember okoskodása. Isten az egész ember ura, és azt kéri, hogy a test mellett vagy a test előtt elsősorban a lélek legyen vele rendezett viszonyban.

Jézus rámutat e külsőséges vallásosság gyökerére, amely nélkülözi a szív tisztaságát és őszinteségét. A farizeusok magatartását kettősség jellemezte. Erre a kettősségre utal Jézus, amikor Izajás prófétát idézi: e nép ajkával tisztel engem, de szíve távol marad tőlem. Rámutat, hogy Isten előtt nem a tárgyakkal vagy a környező személyekkel való érintkezés teszi tisztátalanná vagy tisztává az embert, nem is bizonyos formaságoknak, szokásoknak való elégtétel, hanem a rossz vagy a jó szándék. A szív a gondolkodás, az akarás és így az erkölcsi élet székhelye. Ha e szív gonosz, gonosz tettek fakadnak belőle; s akkor hiábavaló minden rituális tisztálkodás, mert a víz nem teszi tisztává a belsőt.

Az evangéliumi tanítás nekünk is szól, mert gyakorta mi is olyanok vagyunk, mint a farizeusok. Miközben igyekszünk külsőleg minden elvárásnak, minden formaságnak, minden szokásnak eleget tenni, megfeledkezünk a belsőről, a lélek személyes, élő kapcsolatáról a Teremtő Istennel. Ahogy a próféta fogalmaz: e nép ajkával tisztel engem, de szíve távol marad tőlem.
Minthogy ez így nincs jól, fontoljuk meg Jézus tanítását és változtassunk életvitelünkön. Kérjük az Urat, úgy alakítsa, formálja lényünket, hogy vallási gyakorlataink mindig a tiszta és őszinte szív megnyilvánulásai lehessenek.