3. Kiket értek külső erők alatt konkrétan?
1) a politikát és a világgazdaságot irányító erőket, 2) a liberális médiát, 3) az intolleráns vallási fundamentalistákat. Lássuk sorban őket!
3.1. A politikát és világgazdaságot irányító erők
Itt elsősorban a különböző világszervezetekre gondolok: ENSZ, UNESCO (az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete), a WBG (World Bank Group), de más – sokszor a titok fátyla által körüllengett csoportosulások is, mint a Bilderberg-csoport, vagy a különböző alapítványok mögött megbúvók. Egyet mindenképp meg kell nevesítsek már csak azért is, mert a köztudatban - és néha a valóságban is – mindig az Egyház ádáz ellenségeként szerepel: a szabadkőművesség. Ez egy világszerte több millió taggal rendelkező, számtalan formában működő mozgalom, amely – önértelmezése szerint – a szellem szabadságát és felsőbbrendűségét vallva, a felvilágosodás hagyományait követve tevékenykedik. Az ún. angol rendszerűben a tagság számára alapvető követelmény az Istenbe vetett hit, noha páholyaikban vallási és politikai témák vitatása tilos. Az ún. francia rendszerű viszont Isten- és vallásellenes. Ennek tagjai politizálnak is.
A szabadkőműveseknek – más izmusokkal (bolsevizmus, cionizmus) és csoportokkal karöltve - világuralmi törekvéseket vetnek a szemükre, amely ma az ún. globalizációs folyamat erőltetésében csúcsosodik ki. Konkrét vallás- illetve egyházellenességet részükről a fenti esetekkel kapcsolatban nem lehet felhozni. Vitánk tárgyát tehát ők nem képezhetik. Hogy azonban ezek a politikai és a gazdasági élet irányítói nem barátai a kereszténységnek, az a következő pontokból egyértelműen kiderül.
3.1.1. A laicisztikus állam eszméje
Először is az tűnik fel, hogy a mai politikusok többsége megpróbálja a vallást – mint a modern társadalomtól idegen, azt destabilizáló tényezőt - a közéletből kizárni. Ennek egyik jele a vallási szimbólumok és ünnepnapok kiiktatására tett kísérlet azon a címen, hogy azok „más vallású és meggyőződésű – azaz mohamedán és ateista - embereket sértenek”. Ezzel azonban épp a vallásos emberek joga szenved csorbát, hisz nem gyakorolhatják szabadon vallásukat. Ugyanakkor az állampolgárok egy részét keresztény gyökereiktől szakítják el. A pápa éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy azok, akik a szent dolgokat megvetik, nem alkalmasak különböző kultúrához és valláshoz tartozó alattvalóik vezetésére, hisz épp egyik legmeghatározóbb összetevőjüket – hit- és kultúrabeli meggyőződésüket – nem ismerik, nem becsülik, nem veszik figyelembe! A politika azonban süketté vált a pápa szavaival szemben. 2009. november 3-án - az Európai Bíróság ítéletet hozott: az olasz iskolákból el kell tűntetni a keresztet, mert az – úgymond - sérti az Európai Unió kártájában lefektetett „értéksemlegességet”. Egy demokratikus állam azonban soha nem lehet az „értékek”, hanem csak a „világnézetek” szempontjából semleges. Ha egy állam nem rendelkezik olyan alapvető értékekkel, amelyeket a különböző világnézetű, etnikai és vallási meggyőződésű alattvalói elismernek és támogatnak, akkor szétesik. Ha egy állam lemond arról a jogáról, hogy saját, közös, mindenki számára kötelező értékeket nevezzen meg, vége anarchia lesz. Csak felsőbbrendű, öntudatos, a többség által örömmel hordozott, erős kultúra képes integrálni. Dekadens, értékeitől megfosztott vagy azokat megtagadó soha!
Másodszor, a mai politikai vezetők többsége egyáltalán nem lép fel a keresztény-üldözések ellen. Saját bevallásuk szerint ismét az „értéksemlegesség” jegyében. Az igazság azonban az, hogy ezek a politikusok ismét csak a laicista állam víziójának hódolva cselekszenek. Közben azonban vétkesen tudatlanba veszik a tényt: országaik keresztény gyökereit. Egy példa. 2011. január 31-én az EU 27 külügyminisztere nem tudott megegyezni abban, hogy a vallásüldözés áldozatai között külön hivatkozzon a keresztényekre is. Az EU Püspöki Konferenciáinak Tanácsa megdöbbenten fogadta hírt, hiszen a közel- és távol-keleti keresztényellenes támadások után az EU-nak tisztában kellene lennie azzal, hogy nem elszigetelt esetekről van szó. Az elmúlt év statisztikai adatai egyértelműen bizonyítják, hogy a támadások 70% világszerte a keresztények ellen irányul. És történik mindez a cinkos hallgatás az „értéksemlegesség” értelmében.
Ugyancsak az „értéksemlegesség” nevében történik az, amit a zsidó újságíró Joseph Weiler egyenesen „keresztény-fóbiának”, nevez: orvosokat, jogászokat és tanárokat arra kényszerítenek, hogy lelkiismereti meggyőződésük ellen járjanak el egyneműek házasságkötése a templomban, abortusz (magzatelhajtás), kiskorúak kötelező, de hitbeli meggyőződést mellőző szexuális oktatása területén.
Igaza van a pápának, amikor azt mondja: a fundamentalizmusnak és a laicizmusnak sarkalatos hibája az, hogy hadilábon állnak az értelemmel. A fundamentalizmusban a hit tagadja az értelmet, ezért erőlteti a vallást erőszakkal a másikra. A laicizmusban az értelem tagadja a hitet, és ezért erőlteti a vallástalanságot a másikra. Egyik sem jó. A hit és az értelem mindig kéz a kézben kell, hogy járjon.
3.1.2. Keresztény erkölcsök térvesztése
Amikor az első egyháziak által elkövetett szexuális zaklatások után egy németországi püspök okként azt is megemlítette: a társadalom is hibás abban, hogy idáig jutottak a dolgok, mert a szexualitásban csupán élvezeti cikket lát és láttat, nagy volt a műfelháborodás. Akik azonban tárgyilagosabbak tudtak maradni, észrevehették azt, hogy míg az egyháziak által elkövetett szexuális zaklatások az eseteknek mindössze 1%-át tették ki (természetesen, ez is több, mint megengedett!), 99% a társadalomban és a családban történt. Miért nem foglalkozott a média arányukhoz mérten ezekkel az esetekkel is? Miért nem vizsgálták meg a felelősek azt, hogy az 1968-as – tekintély- és szexuális tabuk ellen vezetett – kultúrforradalomnak valóban volt-e szerepe ebben az aberrációban vagy sem? Mert ha az alábbi törvények meghozatalának éveire nézünk, egyértelmű a politika és a társadalom felelőssége:
1969-től Németországban megkönnyítették a válást.
1973-ban a törvény megengedte a pornográfiát.
1992-től bűntetlen lett a magzatelhajtás.
1994-től polgárjogot nyert a homoszexualitás.
2001-től megengedett lett az egyneműek házassága.
2001-től törvényessé vált a prostitució.
2009-től egyes körök azért szállnak síkra, hogy az alkotmányba bekerüljön: mindenki maga határozza meg szexuális önazonosságát.
Ezek után az ember – egyrészt – nem tud szabadulni a gondolattól, hogy a kegyes halál, azaz az eutanázia, az abortusz, azaz a magzatelhajtás, az egyneműek házassága, a fogamzásgátlás mind lukratív ipar, amely milliárdokat hoz egyeseknek, és romlásba dönt sokakat. Másrészt pedig arra is rájön, hogy a keresztény erkölcsöktől való elfordulás a hit térvesztésével karöltve jár.
3.2. A média
A Williamson-ügy kapcsán nem csak azt lehetett pár nap elteltével megállapítani, hogy mennyire készületlenül érte a Vatikánt a média részéről rázúdított össztűz, hanem azt is, hogy milyen öntörvényűvé vált a tömegtájékoztatási eszközök világa!
Az első, ami föltűnik: nem a jelentés igazságmagva a fontos, hanem az ideológiai tartalom. A média a különböző ideológiák és világnézetek legfontosabb harci eszköze lett. Ma már nem csak a politikai pártok rendelkeznek médiatanácsadóval, hanem minden valamirevaló cég és személy. Ezek mondják meg, hogy hogyan kell „eladni magukat” a nagyközönségnek. Külön irodák foglalkoznak azzal, hogy a médiában kedvező kép jelenljen meg megbízóikról. Ezért objektív igazságot hiába keres az olvasó, azt alig közvetít valaki. Helyette ideológiai agymosást kap, és észre sem veszi...
Másodszor: nem a hír erkölcsi mondanivalója a fontos, hanem a szenzáció. Míg ezelőtt a személyi méltóság tisztelete megelőzte az információhoz való jogot, ma a média – az információhoz való jog ürügyén – élők és holtak fölött ítélkezik, és még azelőtt süti az érintettre a bűnösség pecsétjét, mielőtt azt a bíróság megállapította volna. Az ember csak fejcsóválva követi azt a szenvedélyt, amellyel egy-egy személyre vagy országra vadászik a média. A nagyközönség számára azonban az egész hecckampányból nem egyszer kilóg a lóláb, s a hírekre a média iránti méltó gyanakvással válaszol...
Végül harmadszor: a médiának időtlen az emlékezőtehetsége. Aki egyszer lapjaira került, azt onnan nem törli ki többé soha senki. Hadd szemléltessem ezt Williamson püspök példáján. A vele készített interjú – 2008 augusztusában – a Piusz Testvériséggel kapcsolatban készült, annak felépítéséről, ügyeiről, tanításáról, személyi dolgairól. Az interjú nem volt valami érdekfeszítő, ezért készítői asztalfiókjukba tették. Amikor azonban híre ment, hogy a Vatikán 2009. január 21-én visszavonja a Testvériség négy püspökére mért kiközösítést, az interjú készítőinek eszébe jutott, hogy Williamson püspök pár mondatot a holokausztról is mondott. Eladták tehát a filmet a párizsi „Autre Cercle“ (A másik kör) homoszexuális egylet elnökének, és az január 18-án, azaz három nappal a kiközösítés visszavonása előtt robbantotta a bombát...
3.3. Vallási fundamentalizmus
Aki figyelmesen követi a hazai pártpolitikai csatározásokon túl a világeseményeket is, az megdöbbenve állapíthatja meg, hogy újabban mennyire fellángolt a vallási türelmetlenség és a vallásüldözés. Már hetek figyeli lélegzetvisszafojtva a katolikus közvélemény, mi fog történni az Indiában élő testvéreikkel. Ismert, hogy India 1,1 milliárd lakossának 82%-a hindu és buddhista, 15%-a muzulmán, és mindössze 3%-a keresztény. Nemrég hét szövetségi államban egy ún. „áttérést tiltó” törvényt vezettek be, amely tiltja a más-, kifejezetten a keresztény vallásra való áttérést. Ez a törvény egy évek óta tartó keresztényüldözés törvényesítése, amelynek során buddhista és hindu fundamentalisták pogromszerűen - csak 2008-ban - 56 katolikus templomot gyújtottak fel illetve romboltak le, és 236 hívőt öltek meg. Mivel egy kormányjelentés nem a fundamentalistákat, hanem magukat a katolikusokat teszi felelőssé az incidens miatt (áttérés), a múlt héten 18 püspök lépett éhségsztrájkba...
Még nagyobb a keresztényüldözés az iszlám országokban. Az „Open Doors“ nevű, vallások fölötti segélyszervezet, tavaly évi beszámolója szerint mintegy 100 millió keresztényt üldöznek világszerte vallása miatt. Ez az üldözöttek 70%-át teszi ki! Az első tíz keresztényüldöző ország közül nyolcban muzulmán a hivatalos vallás! A keresztények az arab országok majdmindenikében csak másodrangú állampolgárok. Halál sújtja azokat, akik az iszlámról a keresztény vallásra térnek, a keresztényeknek nem szabad templomot építeniük, nem szabad nyilvánosan a vallásukat gyakorolniuk. Más országokban, mint Egyiptom, Nigéria, Irak etnikai és vallási tisztogatás figyelhető meg, ezért egymást érik a keresztény-ellenes merényletek. Pakisztánban a „káromlás-törvény” szedi áldozatait. Amikor a pápa 2011. januárja közepén a Szentszék mellé akreditált diplomaták előtt azt merészelte mondani: „arra kérem az illető országok kormányait és vallási vezetőit, tegyenek meg mindent, hogy keresztények békében élhessenek és így továbbra is hasznos állampolgárok legyenek”, Egyiptom megszakította a diplomáciai kapcsolatot, Pakisztánban január 30-án keresztet valamint pápabábút égettek, és 40 ezren követelték annak az Asia Bibinek a halálát, akit a „káromlás-törvény”alapján – Jézus nagyobb, mint Mohamed – ítéltek halálra, s akiért a pápa külön is közbenjárt a kormánynál. És ma reggel érkezett a megdöbbentő és sajnálatos, témánkat azonban igazoló hír: iszlám fundamentalisták megölték Islamabadban Shahbaz Bhatti-t, Pakisztánnak a vallásos kisebbségekért felelős, 42 éves katolikus miniszterét, mert védelmébe vette ő is Asia Bibit, és a „káromlás-törvény” eltörléséért szállt síkra.
Mennyiben járul ez az egész a keresztény-ellenességhez? Szerintem sokban! Mert ez a fanatizmus, amelynek szemében a pápa az egész nyugati dekadens keresztény világot képviseli, káros kihatással van az egész politikára. Egyetlen egy felelős politikusnak sincs mersze kiállni a kereszténység mellett, és terrorcselekmények sorozatát kockáztatni! Az iszlám fundamentalizmustól mindenki fél! Még maguk a mohamedánok is! Ezért nem emelte fel szavát németországi szervezetük a koptok elleni merénylet kapcsán, amelynek pedig 21 áldozata volt. Ezért nem meri az EU megemlíteni a keresztények nevét a vallásüldözések kapcsán, vagy ha igen, mint ez az utóbbi napokban végre megtörtént, tette egyszuszra „a mohamedán zarándokokkal”, jóllehet ezek nem szenvednek üldözést! Végül ettől a fundamentalizmustól való félelmében szakította meg a kairói Al-Azhar-Egyetem a párbeszédet a Vatikánnal. Az, hogy a pápa a kopt keresztények mellett felemelt szavával beleavatkozott volna az iszlám belügyeibe, csak mondva csinált ürügy volt. Meglátszik ez azon is, hogy legutóbb (24.02.2011) elnöke éppen azt követeli, hogy a pápa úgy kérjen bocsánatot a keresztes hadjáratokért, mint ahogyan a zsidóktól kért bocsánatot a shoá miatt...
Folytatjuk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése