Manapság népszerű műfaj a közvélemény-kutatás,
különösen egy-egy politikai választás előtt. Gyakoriak a felmérések különböző
témákkal kapcsolatosan. Máskor egy egész országot szavaztatnak le döntő
kérdésekben. – 2000 évvel ezelőtt Jézus is közvélemény-kutatást rendezett saját
személyére vonatkozólag: „Kinek tartanak engem az emberek?”- kérdezte
apostolaitól. Az evangélista közli az eredményt is. A liturgia pedig elénk
tárja a mai vasárnappal. Azzal a célzattal, hogy a mai keresztényeket, vagyis bennünket
is döntés elé állítson. A kérdés: ki a mi számunkra Jézus Krisztus?
Nagyon fontos ennek a kérdésnek a tisztázása. Fontos,
mert ettől függ keresztény azonosságunk megőrzése, sőt földi és örök
boldogságunk is. Hiszen ha Jézus valóban a Messiás, ahogy Péter apostol
vallja a mai evangéliumi szakaszban, vagy
az élő Isten fia, ahogy Szt. Máté evangélista fogalmaz, akkor el kell
döntenünk, hogy mihez kezdünk ezzel a tudással, engedjük-e hogy hatással
legyen az életünkre, hogy újjá teremtsen bennünket, vagy sem?
Visszatérve a kérdésre: „Kinek tartanak engem az
emberek?”
Az ellenséges világ
kritikáját tapintatosan elhallgatták a felmérést végző tanítványok. Az evangéliumok egyéb helyeiből azonban könnyen
összeállíthatjuk a fölsorolást: „falánk és borissza ember…, Belzebub cinkosa…,
törvényszegő…, forradalmár…, lázító…, istenkáromló…” Ezek nemcsak tekintélyét
kezdték ki, de a halálos ítélet meghozatalához is elegendők voltak.
Viszont a jószándékúak
véleménye kevésbé volt sértő a Mesterre. Keresztelő Jánossal…, Illéssel…,
Jeremiással hasonlították össze. Közös vonás ezekben: prófétának, nagy
embernek, szentnek, de csak embernek tartják.
Az apostolok
gyanútlanul ismételgették mások véleményét. Téves észrevételek, hamis
felfogások voltak ezek? Nem teljesen, hisz megvizsgálva találhatunk
hasonlóságot a felsorolt személyek és Jézus között.
Azonban
bármennyire is elemeznénk a hasonlóságokat, mégis sokkal kirívóbbak a
különbségek. Érezte is ezt biztosan mindegyik apostol, de a kérdésre, hogy „hát
ti kinek tartotok engem? - nem találtak megfelelő választ.
Egyedül Péter
válaszolt a többiek nevében is: „te vagy a Messiás.” Sokkal
egyszerűbb volt mások véleményét ismételgetni, azok észrevételét sorolgatni.
Annál nehezebb feladatnak bizonyult valami olyant mondani, ami a mélyről jön,
ami személyes, ami tökéletesen fedi a valóságot.
Mert az Úr nem arra volt pusztán kíváncsi, hogy
jól tudják-e a leckét, hogy képesek-e mint egy kis iskolás, megismételni, amit
tőle hallottak. Azonosulniuk kellett
vele, különben hogyan is válhattak volna a későbbiekben apostollá?
Jézus kérdése,
bennünket is sürget, nekünk is válaszolnunk kell e kérdésre. Sokkal egyszerűbb lenne elmondani azt
amit a hittanórán tanultunk, vagy mások véleményét ismételgetni. Azt, hogy mit
mondtak a szentek Jézus személyéről, vagy épp a történészek. Mit mondanak az ellenségei, mit tart
Jézusról az utca embere, az értelmiségi és így tovább.
Azonban a kérdés sokkal személyesebb, ma az Úr
az én személyes véleményemet szeretné hallani. A hitem szavát, az életem és
tettem hitvallását várja az Úr. És itt
nem lehet mellébeszélni, nem lehet kitérni a válasz elől. Olyan választ kell
adnom, amelyet csak én adhatok és senki más, mélyről jövőt és személyeset,
olyat, ami mögött tartalom, elkötelezett élet van.
Kt. Itt
figyelembe vehetjük Péter apostol vallomását, aki a mennyei Atya kinyilatkoztatását
foglalta szavakba: „te vagy a Messiás”, vagy Szt. Máté
evangéliumában: „Te vagy Krisztus az élő
Isten fia". De úgy tűnik, hogy ez a vallomás nélkülözi a személyes
jelleget, ti. "az én számomra
kicsoda Jézus Krisztus?" Nos, erre Tamás apostol válaszolt a legszemélyesebben. Amikor kételkedése
után újra megjelent az apostoloknak és köztük neki is a feltámadt Krisztus,
akkor térdre roskadva ennyit mond: „Én Uram, én Istenem".
Tamás
apostol azzal, hogy Krisztust Urának
és Istenének vallotta, egy egész életre elkötelezte magát mellette. Ettől
a pillanattól kezdve Tamás életében minden egészen megváltozott. A Krisztus
istenségébe vetett hit megvilágította egész emberi létét, új értelmet és célt
adott neki. Olyannyira mély volt ez a Krisztus melletti döntés, hogy később,
amikor életét menthete volna, ha megtagadja Krisztust, ő nem tette. Inkább
választotta a halált, mert Krisztus nélkül az életet értelmetlenek találta.
Kt.
Mindannyiunk súlyos kötelessége a Krisztusba vetett hitet nemcsak megvallani, hanem tovább adni, ahogyan tette Tamás és a többi nagy Krisztuskövető. Krisztus arra küld bennünket,
hogy szerepünk a kovászé legyen, vagyis, belülről alakítsuk át, szenteljük meg
azt a világot, amelyben élünk.
Ránk vár az
a kényes feladat, hogy az élet minden területére és állapotába elvigyük az
evangélium örömhírét: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát
adta érte, hogy mindaz, aki hisz benne, annak örökélete, örök boldogsága
legyen”. Azonban e feladatnak csak akkor tudunk eleget tenni, ha hitünk alapja nem a szokás, nem a
hagyomány, hanem a személyes meggyőződés.
„Hiszek, mivel meggyőződtem az igazságról”.
Ne feledjük, ha
hitünk alapja a személyes meggyőződés, az öntudatos hit, akkor igehirdetésé válik az életünk és mindenkori magatartásunk. Ez azt
jelenti, hogy nem fogjuk véka alá rejteni - igaz nagydobra verni se -, hogy mi
Krisztus követői vagyunk, és hogy ez boldoggá tesz bennünket. Lényünkből és
viselkedésünkből fog sugározni az a tény, hogy „az Úr nekünk édes Istenünk”
és vidám dolog Őt szolgálva szeretni, mert Ő olyan jó Pásztorunk, aki ki tudja
elégíteni szívünk, lelkünk éhségét, boldogság utáni vágyát.
Magatartásunkon
pedig meg fog látszani az, hogy Istennel szeretet viszonyba, élő, személyes
kapcsolatba kerülni olyan csodálatos élmény, hogy tőle kedvünk kerekedik
magunkhoz ölelni az egész világot, és jónak lenni mindenkihez.
Kt. A történelem véres lapjai között mindig ott derengett a remény fénye: a Jézus
Krisztusról szóló evangélium jelenléte. Mindig voltak emberek, akiket
megérintett a jézusi tanítás, akik megélték az evangéliumot, mert az Úr
Jézussal való találkozás annyira valóságos volt, hogy bele szerettek és érte
képesek voltak mindent megtenni.
Gondolok itt
a szamariai asszonyra, aki ott hagyja korsóját Jákob kútjánál, mert hírül
akarja adni a település lakóinak, hogy találkozott a Messiással. Assisi
Szt. Ferenc atyánkra, aki mindenét elhagyva szegénységben követte Krisztust, s
ezzel egy olyan forradalmat indított el, amely belűről reformálta meg az
egyházat. – Vagy Árpádházi Szt. Erzsébetre, aki a szegényekben, a
szenvedő betegekben, a társadalom kivetettjeiben szolgálta Krisztust. - Illetve
boldog Apor Vilmos vértanú püspökre, akinek ereklyéjét itt
őrizzük a szentélyben, s aki az üldözöttek, a zaklatottak védelmére kelve
áldozta életét Krisztusért, vagy boldog Kalkuttai Teréz anyára,
aki minden idejét, s energiáját Isten imádására, s a felebarát szolgálatára
fordította. Ilyen volt számukra a Jézussal való találkozás hatása, az Úr
Jézusba vetet hit megvallása.
S ma mintha mindez feledésbe ment volna. A kívül állok számára, úgy tűnik, mintha mi
keresztények sem vennénk elég komolyan Krisztus tanítását.
Kt. Külső és
belső csendet kellene teremtenünk, magunkba
szállnunk és elgondolkodnunk a már mondottak segítségével. Vajon miért
van az, hogy mi, akik hívőknek valljuk magunkat, olyan élettelen
magatartást tanúsítunk, olyan az életvitelünk, hogy az egyáltalán nem vonzó,
sőt olykor taszító. Úgy tűnik, mintha belefáradtunk volna a
Krisztus-követésbe. Sokszor a mindennapi életünk olyan, mintha sohasem
találkoztunk volna Vele.
Talán nincs olyan vasárnap, hogy elmaradnánk a szentmiséről, mert „mi nem olyan családból származunk”,
vagy éppen tagjai vagyunk a plébániavezető
testületének, illetve valamely lelkiségi csoportnak, de a szürke-hétköznapok
közepette, akár mint munkaadók, akár mint munka vállalok, amikor egy kis anyagi
érdek, könnyű gazdagodási lehetőség van a háttérben, úgy viselkedünk, mintha
sohasem hallottunk volna az Úr Jézus tanításáról, evangéliumáról.
Vajon nem
azért van ez így, mert a kérdésre: hogy „az
én számomra kicsoda Krisztus?"-
helytelen, olcsó, felszínes választ adtunk, vagy egyáltalán nem válaszoltunk
rá, közömbösök maradtunk?
Kt. Akkor végül is: Ki számomra, számodra Jézus? Talán egy ideológia? Az ideológiák elmúlnak…
Talán egy
vezéregyéniség? Az ilyeneket nagy lelkesedéssel szokták követni. Milyen
lelkesedéssel követed te Jézust?
Talán egy
tanító? A tanítókat figyelmesen és engedelmesen hallgatják. Te hogyan
figyelsz és hallgatsz Jézusra?
Talán egy
barát? A barátok megosztják egymással saját életük mélységeit is. Milyen
a te kapcsolatod Vele, mennyire mély és személyes?
Talán Urad,
Istened Ő? Az Úrnak, Istennek engedelmeskedni, szolgálni szoktak; az ember
odaajándékozza neki a szívét. Ki, mi foglalja el a te szívedet? Mi a te
kincsed? Hol van a te szíved?
Még egy kérdés:
Mit kér tőled Jézus, ha őt Uradnak, Istenednek vallod? Ne feled, Jézus mindent kér, mert mindent neked adott a
kereszten. Ezért tiszta szívet kér tőled, melynek közepében Ő áll. Egy szegény és szabad szívet kér,
amelyben ő lesz a te gazdagságod. Egy engedelmes és rendelkezésre álló
szívet kér, amelybe az Ő akarata befogadást és az Ő szava meghallgatást
nyerhet. Azt kéri, hogy – amint Mária, a názáreti Szűz, a szabad, szegény és
engedelmes szívű lány – te is hittel mondjad: „Íme, itt vagyok, legyen nekem
a te igéid szerint…”
Mit kér tőled Jézus abban a konkrét
élethelyzetben, amelyben élsz, akár mint munkaadó, akár mint munkavállaló: a
családban, a munkahelyen, az iskolában, a szórakozó helyen, az utcán?
És most,
amikor már tudod, hogy kicsoda számodra Jézus, és azt is, hogy mit kíván tőled az
elkötelezett, öntudatos Krisztus-követést: Fáradt vagy? “Kelj
föl és egyél…- mondta az angyal a menekülő, fáradt Illés prófétának -
vegyétek és egyétek, ez az én testem… - ismétli a pap minden szentmisében
Krisztus szavait –, mert még hosszú út vár rád” (1Kir 19,7).
Gyengének
érzed magad és erőtlennek? Jézus azt mondja az apostol által: „Elég neked az
én kegyelmem.” (2Kor 12,9)
Mások
kinevetnek? Pál apostolhoz hasonlóan neked is így kell felelned: „tudom,
hogy kinek hittem” (2Tim 1,12) és „Mindent elviselek abban, aki erőt ad
nekem”(Fil 4,13).
Lehetetlennek
tűnik ma az öntudatos, elkötelezett keresztény élet? „Istennél semmi sem
lehetetlen”(Lk 1,37). Így hát, aki meg akarja menteni (földi) életét, elveszíti azt, de aki elveszíti
életét értem és az evangéliumért, meg menti azt, (az örök életre).
Félsz? Nyisd
ki életed kapuját Krisztusnak, aki azt mondja: „ne félj, mert én veled
vagyok minden nap a világ végezetéig. ”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése