Legyünk gyermekei az Atyának… - Urunk megkeresztelkedése

Jordán folyónál - Szilveszter archívum 

Urunk megkeresztelkedésének ünnepe jelzi a karácsonyi időszak végét és egyben az évközi idő kezdetét. Ez a liturgia színében is megmutatkozik, ugyanis a fehér szint váltani fogja a zöld, az évközi idő színe. Olyan ez az ünnep, mint egy filmnek a bevezetője, amelyben a négy evangélista bemutatja az Úr megkeresztelkedésének nagyszerű jelenetét, s nyilvános működésének, színre lépésének kezdetét. Mind az, ami ezután következik, ennek a film kezdetnek a kibontakozása lesz. 

Az Úr Jézus, 30 év után, a csendes, családi légkörben eltöltött idő múltán, az Atya akaratát folyamatosan megismerve, mint ember megteszi az első lépéseket: elmegy Keresztelő Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék. 

Tehát ez az a pillanat, az a fordulat Jézus életében, amikor elkezdi azt, amiért a földre jött. Eddig Názáretbe visszavonultan, csendben, az egyszerű emberek életét élve, a mindennapi kenyérért megküzdve, kétkezi munkát végezve, minden feltűnés nélkül élte Isten országát, de most a Jánostól felvett keresztség után a nyilvánosság elé lépve hirdetni kezdi azt. 

A történtekről maga Keresztelő János számol be Szt. János evangéliumában: „Én nem ismertem őt; de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy őt megismertessem Izraellel” (Jn 1,31-32). 

Mi következett be a Jordán folyóban kiszolgáltatott keresztséggel? Egy nagyon fontos dolog, mégpedig az, hogy attól a pillanattól kezdve Jézus sajátos módon teljesítette küldetését, amelynek útját Keresztelő János készítette elő számára. Ő akkor ezt mondta a népnek: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb nálam, akinek a saruszíját sem vagyok méltó megoldani” (Lk 3,16).  

A Jordán folyónál Jézus egy nagy tömeghez csatlakozik, közelebb megy, hogy hallgassa János bűnbánatra buzdító szavait és a bűnbánók sorába áll, hogy megkeresztelkedjék, jóllehet neki, a Szentnek, nincs szüksége bűnbánattartásra. Ő mégis bemerítkezik a vízbe egészen, talán térden állva, János előtt. Micsoda jelenet! A Szent, a bűntelen azonosul a bűnbánókkal, egy lesz közülük, s belép a Jordán iszapos vizébe. 

De milyen víz ez? Ebbe a vízbe lépett be mindenki, aki bűnbánatot akart tartani: prostituáltak, házasságtörők, vámosok, katonák. Bűnbánatuk jeleként, oda jöttek, hogy a próféta által megtisztulást nyerjenek a Jordán folyóba való bemerítkezésük által. Ebbe a vízbe merül alá Jézus is. 

Kt. Amíg Keresztelő János „jelképes” műveletet hajt végre: figyelmeztet, megtérésre int, szembesít, előkészít, addig, jövendölése alapján a Jézusi keresztség „Szentlélekkel és tűzzel” lesz kiszolgáltatva, és valóságos bűntörlő erővel rendelkezik. 

Az Úr Jézus, a Jánosi keresztség felvétele által példát adott arra, hogy az alázatosság és a bűnbánat által nyerhetjük el a lelki megújulást és lehetünk kedvesek Isten előtt. 

Jézus alámerítkezése szimbolikus, azonban a mondanivaló nagyon is valóságos. Lényege nem a Jordán habjai, nem a mezítelenség, nem a látványosság, hanem az a mély értelmű jelentés, amit ezáltal kifejezésre akar juttatni: itt hagyni a látható világot, meghalni ennek a világnak, alábukni a bűnök árján és feltámadni egy másfajta életre, előjönni tisztultan, más emberként, igazul, örök életre rendelten. 

Amikor Jézus megkeresztelkedett, alámerült a vízbe, máris elővételezte nagypéntek értékét, amikor majd a kereszt magányába merülve hal meg a világ üdvösségéért. 

Szent Pál apostol értelmezésében is Jézus tényleges halálával azonosulunk a keresztségben, hiszen mindnyájan eltemetkezünk, alámerülünk, eltűnünk a bűn számára (Róm 6,3), hogy újéletre támadjunk. – Hányszor kell keresztségünk után is alámerülnünk a bűnbánatszentségében, meghalnunk délibábos vágyainknak, kísértéseinknek, önzésünknek, titkos bűneinknek? Ezek mind arra segítenek minket, hogy egyre tökéletesebb keresztény életet éljünk. 

A Jordán partján az Istenember áll előttünk, aki az emberiség bűneibe merül alá, majd kiemelkedik a vízből, mint ahogy később, harmadnapra a sírból is kiemelkedik. Abban a pillanatban: „megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt rá látható alakban, mint egy galamb. Szózat is hallatszott az égből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem!”(Lk 3,22). 

Jézus keresztsége mintegy az Üdvözítő hivatalos beiktatása küldetése teljesítésére. Az Ő keresztségében nyilvánvalóvá lesz a teljes Szentháromság. Vagyis az Atya és a Szentlélek szavatolják istenfiúi azonosságát, és bemutatják őt a világnak, hogy a világ befogadja üzenetét.  

Jézus és az Atya kapcsolata sokszor tapasztalható, amikor hangosan imádkozik hozzá, amikor visszavonul, amikor tőle kér erőt. Itt a Szentlélekkel való egysége is láthatóvá lesz, hiszen maga mondja: „aki nem születik vízből és Szentlélekből, az nem mehet be Isten országába” (Jn 3,5). Jézus földi élete a Szentlélek közreműködése által kezdődött meg, apostoli élete kezdetét is ugyanez a Szentlélek jelöli meg, vagyis nyilvános működését a Lélek erejében kezdi, és minden gyógyítását, tanítását a vele való szoros egységben végzi, hogy azután majd ugyanezt a Szentlelket ígérje és árassza ki tanítványaira, hiszen köztük marad, vezeti az egyházat és betölti a világot. 

Analóg módon ugyanaz történik a keresztény életében is, mint ami Jézus életében. A keresztség felvételekor mindannyian a Lélek gyermekei lettünk, akikben megkezdte működését. Ő tesz megigazulttá, Isten gyermekeivé alakítva megújítja egész lényünket. Miután pedig elértük a megfelelő kort és teljes felelősségtudattal akarjuk teljesíteni keresztény kötelességeinket, a bérmálásban ismét ránk árad a Szentlélek, megerősít bennünket a hitben, és Krisztus hiteles tanújává avat bennünket, és arra tesz képessé, ha hajlandók vagyunk Vele együttműködni, hogy az anyagias világban az ő ihletése, vezetése, sugallata szerint, a Lélek embereiként, s az Atya gyermekeiként éljünk. Éppen ezért cselekedeteinkből, magatartásunkból, életvitelünkből lesz nyilvánvalóvá, miféle szabály irányítja döntéseinket, kié vagyunk, és mire várakozunk. 

Biztosan tervezgettünk egy-két dolgot a 2019-es évre is, van néhány megfogalmazott, vagy ki nem mondott vágyunk, amit el szeretnénk érni az újesztendőben. Ezekből se hagyjuk ki Istent, figyeljünk a Szentlélek irányítására, hallgassunk az Úr Jézus tanítására. 

Terveink között jó lenne, ha ott lenne a lelkiéletben való előrehaladás szándéka, a jobbá levés vágya, az öntudatosabb keresztény élet megvalósításának az elhatározása. Ezzel kapcsolatosan arra biztat a Szentatya, Ferenc pápa, hogy: „Ápoljuk lelki életünket, kapcsolatunkat Istennel, mert ez adja mindannak a gerincét, amit teszünk, és amik vagyunk. Az a keresztény, aki nem táplálkozik az imádságból, a szentségekből és Isten Szavából, az elkerülhetetlenül elfonnyad és kiszárad.” 

Nem elég csak belülről, úgy mond lélekben megélni, a hitünket, a lelkünkben lejátszódó folyamatokat, az Istennel való kapcsolatunkat, hanem valamilyen módon mások számára is át kell adni. Közössé kell tenni. Ne hagyjuk, hogy a minket körülvevő Isten-nélküli világ lerombolja a bensőnk, lelkiéletünk kifejezésének, vallásgyakorlatunknak ezeket a formáit, mert azzal mindannyian szegényebbek leszünk. 

Képzeljük el, hogy megváltozna a világunk, mennyire szép és kiegyensúlyozott lenne a családok élete, milyen békés és boldog lenne a hitvestársak kapcsolata, milyen nagy szeretet és megértés uralkodna szülő és gyerek között, milyen gyorsan megszűnne minden harag és gyűlölet, ha mindegyikünk most rögtön elkezdené komolyan és odaadóan ápolni kapcsolatát Istennel és felebarátaival; ha átültetnénk a gyakorlatba az evangéliumi aranyszabályt, amelyre Jézus tanított minket a hegyi beszédben: „Mindazt, amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük” (Mt 7,12). Milyen más lenne a világ, ha úgy néznénk a másik emberre, főként, ha segítségre szorul, azzal a jósággal és gyöngédséggel, amellyel Isten, a mi irgalmas Atyánk néz ránk, ahogy vár minket és megbocsát nekünk. 

A Szentlélek leszállásával egy időben felhangzik az Atya szava: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem!” (Lk. 3, 22). 

Az Atya kinyilatkoztatja, hogy ez az Ember, aki az emberiség bűneiben teljesen megmerítkezik, nem más, mint az Ő Egyszülött Fia. Így, ebben a formában mutatja meg az akaratát. Így kell majd szenvednie. Ez lesz az Ő küldetése. Ezt tette Jézus egészen addig, hogy alászállt a poklokra, és ahogyan később győzelmének sírjából kijött, úgy jött ki most a Jordán vízéből. 

Jézus megkeresztelkedésének az ünnepe évente arra emlékeztet bennünket, hogy mi is történik a keresztség által. Jézus szentként lép be a bűnnel teli Jordán vízébe és azt megszenteli. Mi, ezzel ellentétben, mint bűnösök léptünk be a Szentlélekkel teli vízbe, amely megszentelt minket a keresztség felvétele alkalmával és ugyanakkor küldetést adott a számunkra. 

Amit Izajás próféta által ad tudomásunkra az Úr: „Én, az Úr hívtalak meg igazságban, én fogtam meg a kezed, és én formáltalak. Általad kötök szövetséget népemmel, és adok világot a nemzeteknek, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat, és a tömlöcből azokat, akik a sötétben ülnek”(Iz 42, 6-7). 

Jézus küldetése tehát abban állt, hogy szeretetéből leereszkedjen és meghaljon értünk a kereszten. A mi küldetésünk is az, hogy az életbe belépve önmagunkat adjuk a világ jobbá tételéért és megmentéséért. 

Pont ezért a keresztség számunkra is egy kezdetet jelent. A keresztséget élni pedig azt jelenti, hogy azt tesszük, amit Jézus is tett megkeresztelkedése után: „Ekkor kezdte Jézus hirdetni és mondani: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa” (Mt 4,17). 

Így az Ige hirdetése nem lehet egy ránk kényszerített feladat, hanem a Szentlélek által megszentelt keresztségünkből fakadó élethivatás, amit a mindennapokban Jézushoz hasonlóan élnünk és teljesítenünk kell. 

Higgyük el, hogy nagyobb megtiszteltetés nem ért és nem is érhet bennünket, mint az, hogy a keresztség szentségében az ég és föld Ura gyermekeivé fogadott minket. Így, legyünk csecsemők vagy aggastyánok, üde arcú fiatalok vagy ráncos öregek, ő mindig atyánk marad, mi pedig az ő gyermekei. 

A kérdés csak az, hogy milyen gyermekei akarunk lenni? 

Legyünk számára jók és kedvesek, akik – Jézushoz hasonlóan – megdicsőítik őt, és teljesítik a feladatot, amelynek teljesítésére tőle küldetést kaptak. Legyünk gyermekei az Atyának, akikben – az égből letekintve – Fiának vonásait ismerheti fel, és akikről elmondhatja: „Te vagy az én szeretett Fiam – szeretett leányom –, benned telik kedvem!” (Lk. 3, 22). 

Megértesz? – Imre atya írása Stuttgartból

Ne siess addig azt mondani nekem: „Megértelek!”, amíg nem jártál a cipőmben. Nem tudhatod, hogy engem mi bánt, mi nyomaszt, mi esik nehezemre, vagy mit hordozok könnyedén…

Ne siess addig azt mondani nekem: „Ismerem nehézségeidet!”, amíg életem útján nem kísértél el egy darabon. Nem tudhatod, hogy milyen megerőltető és fárasztó annak egy-egy szakasza, és hogy hány cipőt koptattam már el rajta…

Ne siess addig azt mondani nekem: „Tudom, mit érzel!”, amíg cipőmet csak kívülről láttad. A külső csupán azt mutatja, hogy van-e vagy nincs ízlésem. A belső életemről viszont egy szót sem árul el…

Viselnéd csak pár órára cipőmet, akkor többet tudnál rólam.

Akkor talán átéreznéd, hogy miért olyan lejárt, miért olyan kopott és szakadozott. Akkor talán megtudnád, hogy hol mindenütt jártam már életem folyamán.

Ha meg akarsz ismerni, bújj bele cipőmbe. Az majd mesél neked múltamról és jelenemről, sikereimről és kudarcaimról, életem csillagóráiról és siralomvölgyeiről.

Az majd minden titkot elmond neked rólam…

Akkor majd mondhatod nekem – és szavaid őszintébben fognak csengeni! – „Most már megértelek, ismerem nehézségeidet, tudom, mit érzel!”

Stuttgart, 2019. január 9.

Imre atya

Forrás: stuttgarti-katolikusok.de

PÁPALÁTOGATÁS ÉS PÜNKÖSDI BÚCSÚ CSÍKSOMLYÓN A HIVATÁSOK ÉVÉBEN

A csíksomlyói ferencesek sajtóközleménye

Amint azt 2019. január 11-én délben Alessandro Gisotti, a Szentszéki Sajtóiroda ideiglenes igazgatója közzétette: „Őszentsége, Ferenc pápa, elfogadva Románia elnökének, az állami hatóságoknak és a romániai katolikus egyháznak a meghívását, apostoli látogatást tesz az országban május 31-től június 2-ig azzal a céllal, hogy meglátogassa Bukarest, Jászvásár és Balázsfalva városait, valamint a csíksomlyói Szűz Mária-kegyhelyet. A programot a megfelelő időben közzéteszik.”

A Szentszék és a Gyulafehérvári Főegyházmegye híradása nyomán közöljük, hogy Ferenc pápa csíksomlyói látogatására 2019. június 1-jén kerül sor, amelynek a főegyházmegyei koordinátora ft. Sajgó Balázs, a Caritas lelkiigazgatója, a liturgiáért felelős megbízott Urbán János P. Erik OFM érseki helynök, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója, a médiafelelős pedig ft. dr. Oláh Zoltán intézetigazgató, teológiai tanár, kanonok lesz.

Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának részletes programját a romániai látogatás programjának megjelenése nyomán, későbbi időpontban közöljük.

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a hivatások éve van. Ennek jegyében kerül sor 2019. június 7–10. között a csíksomlyói pünkösdi búcsúra, amelynek a mottója: „Íme, az Úr szolgálóleánya” (Lk 1,38).

A búcsú liturgikus programja a következő:

• Június 7-én, pénteken az este 7 órától kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot. A szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás lesz.

• Június 8-án, szombaton reggel 7-kor és 8-kor, valamint este 7 órakor lesznek szentmisék a kegytemplomban. A papságot, a búcsú szimbólumának tekintett labarumot és a pápai kisbazilika-jelvényt kísérő kordon délelőtt fél 11-kor indul a kegytemplom előtti térről az ünnepi szentmise helyszínére, a Kis- és a Nagysomlyó hegyek közötti nyeregbe a Hármashalom oltárhoz, ahol az ünnepi búcsús szentmise délután fél 1-kor kezdődik.

• Június 9-én, vasárnap, pünkösd ünnepén a kegytemplomban reggel 7-kor és 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7-kor lesznek szentmisék.

• Június 10-én, hétfőn, pünkösd másodnapján reggel 8-kor, délelőtt 11-kor és este 7 órakor lesznek szentmisék a kegytemplomban.

Ugyanabból a fából…- Imre atya írása Stuttgartból

A pásztorok, kezdte nagyanyám karácsonyi meséjét, nagy örömmel tértek vissza a betlehemi istállótól. Egész úton hazafelé élményeikről beszélgettek:
         Láttad a kisgyermeket, milyen virgonc volt? – kezdte az egyik.
         Még mosolygott is, mintha… – toldotta meg a másik.
         És az édesanyja milyen szép volt… – így a harmadik.
         József azonban nagyon szomorkodott. Mikor kérdeztem, azt mondta nekem: szomorú, nem csak azért, mert hideg van és fél, hogy megfázik a gyermek és édesanyja, de a jászol is annyira szuvas és  korhadt, hogy attól lehet félni, szétesik. Ő ácsolna egy újat, ha lenne fája… – sajgott fel a szó az öreg pásztorban.
         Mit tehetnénk? Honnan szerezzünk fát? – kérdezte a kisbojtár.
       
    Emlékeztek, innen egy jó órányi járóföldre, Jeruzsálemhez közel, a Köves patak partján áll egy magányos öreg cédrusfa – ütött homlokára a legidősebb pásztor. Nekem nincs már annyi jártányi erőm, hogy oda elmenjek és elhozzam két nagy ágát, de nektek, Ámosz és Jákob igen. Induljatok azonnal!
A két fiatalabb pásztor útrakelt. Fenn az égen szépen mosolygott a telihold és sziporkáztak a csillagok, fényükkel beragyogva útjukat. Eleinte még élénken beszélgettek, egy darab után azonban mindegyikük gondolataiba merült, s miután hallgattak egy sort, akkor vették észre, hogy milyen mély csend ereszkedett a földre. Máskor csak úgy vonítottak és üvöltöttek a farkasok, a kutyák pedig ugatásukkal válaszoltak nekik. Ezen az éjszakán azonban szokatlan, békés csend ereszkedett a vidékre.
Végre odaértek a patakhoz. Már messziről feltűnt nekik a magányos cédrus körvonala. Amikor mellette megálltak, megilletődtek.
          Milyen szép! – törte meg a csendet Ámosz.
          Királyi, fönséges! – csodálta meg a cédrust Jákob is.
          Vajon nem okozunk neki fájdalmat, ha ezt a két alsó vastag ágat levágjuk róla?
         Ekkor mintha szél kapott volna bele a fa nagy koronájába, az öreg cédrus földig hajolt és megszólalt:
          Nem, nem okoztok fájdalmat nekem. Szívesen adom oda két nagy alsó ágamat. Hadd csináljon belőle József egy új jászlat a ma született Megváltónak. Amit ugyanis neki ad az ember, mondja egy ősrégi jövendölés, azt százszorosan vissza fogja kapni majd tőle. Rajta, vágjátok le ágaimat és vigyétek el  Betlehembe.
Ámosz és Jákob majdnem elaléltak a csodálkozástól.  Milyen éjszaka ez, hogy még a fák is beszélnek? De mivel az idő gyorsan iramlott, igyekezniük kellett. Levágták hát a  cédrus két alsó ágát, vállukra vették és útnak indultak.
          Köszöntsétek a kis Jézust a nevemben! – búgta még mély hangján utánuk a fa.

Már hajnalodott, amikor Ámosz és Jákob visszaértek az istállóhoz. József mintha már várta volna őket. Látszott rajta, hogy a gondoktól egész éjszaka le sem hunyta a szemét. Szívélyesen megköszönte nekik jóságukat, majd előhozta szekercéjét és lázas munkába fogott. Csak úgy repültek a szilánkok és a forgácsdarabok. Egy félóra sem telt belé, és már készen is volt az új jászol. Míg reggel Mária kissé rendbeszedte magát és megszoptatta a kisdedet, József fel is állította a réginek a helyére, s a kis Jézust rögvest bele is fektették. Az pedig békésen elaludt. Álmában mosolygott, így köszönve meg a cédrus jóságát…

Harminc év telt el az első Karácsony óta – folytatta nagyanyám. A betlehemi Kisdedből híres tanítómester lett. Tanítványaival járta Izraelt, hirdette Isten Országának az örömhírét és minden betegséget meggyógyított a nép körében. A főpapok és az írástudók azonban folyton az életére törtek. Nem csak a szép tanítása miatt, még csak azért sem, mert betegeket gyógyított, hanem mert Isten Fiának mondta magát. Az is volt, de ők nem tudták ezt tőle elfogadni.

Egy éjszaka, éppen Húsvét előtti csütörtök volt, elfogták. Halálra ítélték. Egy szörnyű halálnemet gondoltak ki számára: keresztre feszítik! Nem is egy akár milyen keresztre, hanem egy nagyon nagyra és nehézre, amelyet majd neki kell hordoznia ki a kivégző helyre.

Igen ám, de hol van egy ilyen nagy fa? A rómaiak már mind kivágták őket. Jeruzsálem is olyan nagy várossá dagadt, hogy az építkezés minden fát felemésztett.

Ekkor a főpap egyik szolgájának eszébe jutott valami.

– Én tudok egy hatalmas nagy fát. Egy öreg cédrus. Talán már százéves is lehet, ha nem több! Ott áll az egyik eldugott, félreeső völgyben a Köves patak partján. Törzse gicsirtes-göcsörtös, csúnya sebek éktelenkednek a két oldalán. Valakik levágták a két szép alsó ágát. Már senkinek nem kell, mert semmire sem jó, de arra jó lesz, hogy ennek a názáretinek egy nagy keresztet ácsoljunk belőle.

          Menjetek el gyorsan – adta ki a parancsot a főpap, és vágjátok ki azt az öreg, nagy cédrust!

Úgy is lett. A szolgák elmentek, kivágták az öreg cédrust, és abból ácsolták meg az Úr Jézusnak a keresztfáját. Amikor vállára tették, Ő felismerte és megsimogatta göcsörtös törzsét.

Így történt, hogy Jézusunk jászolát is és keresztjét is ugyanabból a cédrusfából ácsolták! – fejezte be nagyanyám.

Én tudtam, hogy igaza van, mert ő minden történetet ismert…

Azt viszont akkor még nem tudtam, hogy miért kellett ennek így történnie?

Ma már tudom.

Jézus Urunk azért jött a földre, azért született és azért halt meg a kereszten, hogy örömömben és bánatomban is mindig velem legyen!

Nekünk, tanítványainak pedig nem elég örvendeznünk az Ő születésén, hanem tanúságot kell tennünk az Ő irántunk való, kereszthalálba menő szeretetéről is! Erre emlékeztet jászla és keresztje.

Testvér, ezekkel a gondolatokkal kívánok Neked szeretetteljes Karácsonyi Ünnepeket!

Stuttgart, 2018. december 27.

Imre atya 

Forrás:https://www.stuttgarti-katolikusok.de

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Képek a karácsonyi templomdíszítésről, ferences templom betlehemeséről és a…

A többi kép ide kattintva látható.

ÉVVÉGI HÁLAADÁS – Szent II. János Pál pápa imája

" Uram, köszönöm Neked az ajándékba kapott éveket és évtizedeket! Köszönöm az életem minden eredményét, amivel megörvendeztettél és minden kudarcát, amivel a korlátaimra figyelmeztettél.

Köszönöm a családtagjaimat, akik elviselnek, akik mellettem állnak és szeretnek.

Uram, kérlek, bocsásd meg, amit rosszul tettem, és amit elmulasztottam. Köszönöm, hogy te nem mész nyugdíjba, hanem ma is mindent megteszel az üdvösségemre.

Uram, adj nekem hálás szívet, hogy mindig észrevegyem, több okom van a hálára, mint a panaszra.

Ments meg az irigységtől, elégedetlenségtől, nyugtalanságtól, a minden-tudás látszatától és a mindent-jobban-tudás hazugságától, a gyanútól, hogy valaki mindig bántani akar.

Ments meg a közönytől, a házsártos, barátságtalan viselkedéstől, az örökös zsörtölődéstől, a rút önzéstől, a mindent elborító keserűségtől és a hiábavalóság nyomasztó érzésétől.

Uram, adj erőt, hogy békésen hordjam az öregkor terheit, humorral fogadjam a feledékenységem jeleit, erőtlenségemet, érzékszerveim tompulását, testi-szellemi erőm hanyatlását.

Uram, adj bölcs szívet, hogy meg ne feledkezzem a végről itt, és a kezdetről odaát.

Kérlek, adj kedvet a munkához, amit még elvégezhetek.

Tégy hasznossá, hogy ne érezzem csak tehernek magamat és adj alázatot, hogy belássam, egyre inkább másokra szorulok.

Adj kedvet az imádsághoz, a Veled való beszélgetéshez.

Adj világosságot, hogy jól lássam magam, és jól lássak másokat is.

Adj jókedvet és nyitottságot, hogy még mindig tudjak befogadni és adj szeretetet, hogy ne csak panaszkodjak mások hidegsége miatt, hanem árasszam a szereteted melegét.

Uram, maradj az, ki mindig voltál: a megbocsájtó Édesatyám.

Ez indítson arra, hogy én is tudjak megbocsájtani.

Ne engedd, hogy valaha is fáradt legyek a köszönet-mondáshoz.

Ne engedd, hogy valaha is abbahagyjam a dicséretedet.

Tartsd meg és növeld a hitemet.

Szólj Uram, még hallja a Te szolgád. Ámen."

Római Riportok - 2018. december 30.

Szentségimádás a 2018-as év utolsó félórájában

2018. december 31-én éjfél előtt fél órával, vagyis ½ 12-kor kinyitjuk az esztelneki ferences templomot és kitesszük az Oltáriszentséget imádásra, majd éjfélkor szentségi áldásban részesülve léphetjük át az újév küszöbét. 

Aki teheti, tartson velünk.

Ferences templom hirdetései –Szent család vasárnapja

1.    Amint már hirdettük az év végi hálaadó szentmise holnap délután 4 órakor lesz. Éjjel ½ 12-kor kinyitjuk a templomot és kitesszük az Oltáriszentséget imádásra, majd éjfélkor szentségi áldásban részesülve léphetjük át az újév küszöbét. Aki teheti, tartson velünk.
2.    Jan. 1-én, Kedden a Boldogságos Szűz Isten anyaságának főünnepén a szentmise délelőtt ½ 11-kor lesz. Szerdán nem lesz szentmise templomunkban, a hét többi napján pedig reggel ½ 8-tól lesznek
3.    A plébános úr megbízásából hirdetem, hogy Január 4-én, pénteken délelőtt 9 órakor kezdődik a házszentelés Esztelneken. Engem arra kért, hogy a felső esztelneki részt végezzem el, ami a hídnál kezdődik és ott is fejeződik be. Letisztáztuk azt is, hogy a főúti rész az alsó esztelneki rész befejező szakasza lesz.

Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája - Bethlen család

Karácsonyi gondolatok – Imre atya írása

Isten nem kérdezte meg a népeket,

hogy szabad-e elküldenie Fiát a földre vagy sem?

Nem végzett közvélemény kutatást a nagyhatalmak között,

hogy melyik kormány van mellette és melyik ellene?

Még csak demokratikus szavazást sem óhajtott az ott lakóktól,

hogy szabad-e Fiának Betlehemben földre tennie a lábát vagy sem?

Ha ezt tette volna, akkor leszavazták volna,

hisz a nagy többség – számításból, hatalmi meggondolásból, politikai okokból –

nem Isten mellett volt, hanem ellene.

„Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.“ (Jn 1,11)

Akkor is, és most is…

Isten gondolt egy nagyot, és megcselekedte.

Azt tette, amit az ember számára a legüdvösebbnek gondolt.

Azt tette, ami az embernek a lehető legjobb volt.

Döntést hozott.

Nem számításból, nem hatalmi meggondolásból, nem politikai okokból,

hanem szeretetből.

Döntést hozott, és nem bánta meg.

Szava, Igéje emberré lett.

Szeretete – Szent Fiában – megtestesült.

Szeretetének feje, keze, lába, szeme, füle, orra szája lett.

Istennek az ember iránti szeretete Jézusban kézzel tapinthatóvá vált.

Istennek nem volt szüksége a többség demokratikus szavazatára.

Tudta, hogy Szent Fia nélkül menthetetlenül elveszne a világ!

Akkor is, és most is…

Ezért ünnepeljük minden évben a Karácsonyt!

Testvér, bárki vagy: Isten szeretetétől beragyogott karácsonyi életet kívánok Neked!

Stuttgart, 2018. december 24.

Imre atya

Forrás: https://www.stuttgarti-katolikusok.de

A (Jézus) születés(e), amerikai filmdráma

„Ó gyönyörű szép titokzatos éj…” – Karácsony éjszaka

Az alábbi gondolatokkal kívánok minden kedves Blog olvasónak, Istentől megáldott karácsonyi ünnepeket! 

Őszinte tisztelettel, imát kérve, 
fr. Szilveszter ofm

„Ó gyönyörű szép titokzatos éj…” – énekeljük majd az áldoztatás alatt. Igen, ezt az éjszakát csak költői hangulatban lehet ünnepelni. Ez a titokkal teljes éjszaka nem hoz csalódást számunkra, mint más éjszaka, mely csalfa romantika csupán, mely lezárja egy-egy nap utolsó vidám perceit…

„A nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát – jövendölte Izajás próféta a mai első olvasmányban – akik a halál árnyékának országában laknak, azoknak nagy világosság támad”(9,1).

A prófétai jövendölés értelmében a mi éjszakánk értelmet kapott az első karácsony fényétől, mert akkor született a Gyermek, az Atya Igéje, aki fölötte áll térnek és időnek. Ő az éjszakák és nappalok értelme. Tőle tanultuk meg, hogy van értelme életünknek, és a fényes nappal után nem a kilátástalan éjszaka következik. Ez a szent éj az igazi nappal ígérete, mely megmutatja, hogy a fény átragyog a homályon, a sötétségen, reménytelenségen…

Az első szent éjszakán, amiről az evangélium beszél, minden sötétség megváltást nyert és megszentelődött. Nincs többé kilátástalan sötétség ezen a világon… Nincs többé szem, amely az örök világosság reménye nélkül csukódnék le, nincs naplemente, amely ne hozna újra kezdetet…

„Várjuk reményünk boldog beteljesedését: nagy Istenünk és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét” - olvastuk szent Pál apostolnak Tituszhoz irt leveléből.

Dicsérjük az éjszakát, hiszen tudjuk, azt is a Mindenható alkotta, aki arra tanít minket, hogy szemünk az örök fényre tekintsen, és fülünk hallja meg az éneket, mely betölti szívünket. Így látva a karácsonyi éjszakát, józanul vigyázzunk magunkra, mert tudjuk, hogy Isten a mi éjszakánkba is eljött, és egykor az örök nap miránk is felvirrad.

Karácsony számunkra annak a napnak a kezdete, amelyben nincs többé naplemente. Maga Krisztus tette a legszentebbé ezt az éjszakát. Azóta, ha a sötétségbe tekintünk, tudjuk, hogy az nem végleges. A hívő ember ezért néz bátran elébe az éjszakának és vállalja, amit Isten nyújt neki, mert tudja, hogy Isten ott is jelen van.

„Nyugodtan virrasztunk az éjszakában, ahogyan a pásztorok vigyáztak a nyájra. Csöndesen teljesítjük mindennapi kötelességünket még a kilátástalan helyzetekben is, mert csak így halljuk meg az éjben a fény örömhírét…” (Karl Rahner). Miként Mária a barlang magányában, ahol csak József volt jelen, éjszaka hozta a világra Fiát, pólyába takarta, jászolba fektette.

Mi, akik most az éjszaka sötétjében, (a kedvezőtlen időjárás ellenére is), meghoztuk az áldozatot és otthonunkból a templomba jöttünk, hogy megünnepeljük Jézus születését, lélekben ott vagyunk a betlehemi éjszakában, a pásztorokhoz hasonlóan megyünk Máriához és Gyermekéhez, hogy köszöntsük őt a barlang sötétjében, ahol azonban ez a Kisded mindnyájunk ragyogó világossága.

Az éjszakai sötétség, amely most körülvesz minket, nemcsak közösségvállalásunk jelképe a gyermek Jézussal, hanem egyúttal emlékeztet a bűn, a tévelygés és a tagadás sötétjére is, amely ott van körülöttünk az emberek szívében. „Az éjszakai sötétség, amely születésénél körülveszi a kis Jézust, jelzi, hogy az emberré lett Isten-fia érkezésével mit akar legyőzni: a bűn, a hitetlenség, a reménytelenség és a halál sötétségét”(Prohászka).

A kisded Jézus, a szegényes környezetben gyengének és erőtlennek tűnik, a hitetlenség, a közömbösség mérhetetlen sötétségével szemben. Isten szeretete azonban mérhetetlen. Ez az ő erejének titka. Ez a biztosítéka annak, hogy valóban legyőzi a bűn, a hitetlenség, a reménytelenség és a halál sötétségét.

„A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát” – olvastuk Izajás próféta könyvéből. Az evangélium pedig arról szól, hogy a pásztoroknak megjelent Isten dicsősége és „beragyogta őket”. Vagyis az isteni fény szinte robbanásszerűen betört a sötétséggel és megoldatlan problémákkal teli emberi világba.

A „fény”, a világosság szó hatja át a karácsonyi ünnepkört, és ennek a szentmisének az egész liturgiáját. Ahol megjelenik Isten dicsősége, ott a világban elterjed a fény, mert Szent János evangélista szerint: „Isten világosság, benne nyoma sincs a sötétségnek.”

A világosság életet adó forrás. A fény ismeretet is jelent, a hazugság és a tudatlanság sötétségével szemben az igazságot jelenti. A fény tehát éltet bennünket, megjelöli az utunkat. Mivel meleget is áraszt, így szeretetet is jelent. Ahol szeretet van, ott fény támad a világban, ahol gyűlölet uralkodik, ott a világ sötétségbe borul. Igen, a betlehemi istállóban megjelent az a nagy fény, amelyre a világ várakozott és várakozik. Abban a jászolban fekvő Gyermekben Isten megmutatja dicsőségét, - a szeretet dicsőségét, amely önmagát adja, amely megfosztja magát minden nagyságától, hogy elvezessen bennünket a szeretet útjára.

A betlehemi fény, ha olykor elhalványult is a történelem során, de soha nem hunyt ki. Az évszázadok során megérintett férfiakat és nőket, és fénnyel vette körül őket. Ahol megjelent az Isten-gyermekbe vetett élő hit, ott kivirágzott a szeretet, a mások iránti jóság, a gyöngék és szenvedők iránti gondoskodó figyelem és a megbocsátás kegyelme is.

A Betlehemből kisugárzott fény, szeretet és igazság csóvája átíveli az évszázadokat. Ha a szentekre tekintünk – Szent Páltól és Szent Ágostontól kezdve egészen Assisi Szent Ferenc atyánkig, Szent Kalkuttai Teréz anyától, Szent II. János Pál pápáig és Isten Szolgája, Márton Áron, Erdély hitvaló püspökéig – látjuk a jóság folyamának áradását, a fény útját, amely mindig újból lángra lobban a betlehemi titok hatására, akármennyire is törekedtek az évszázadok folyamán eloltani. A világ erőszakával Isten a betlehemi Gyermekben állítja szembe jóságát, és arra szólít fel, hogy kövessük Őt.

Karácsony igazi misztériuma/titka az a belső ragyogás, amely ebből a Gyermekből árad. Hagyjuk, hogy ez a benső ragyogás szívünkben is meggyújtsa Isten jóságának lángocskáját, szeretetünkkel vigyük el a világba a fényt! Őrizzük meg hűségesen és ajándékozzuk oda másoknak, sokaknak.

A mai szent éjszaka liturgiájának a másik lényeges üzenete a „béke”. A pásztoroknak az evangéliumi szakaszban az angyalok ezt hirdetik: dicsőség a magasságban Istennek, és béke a földön a jóakaratú embernek.

A keresztény ember számára a béke szó különleges jelentőséggel bír. A béke olyan szóvá vált, amely az Eucharisztiát, az oltáriszentséget is jelenti – mondotta a nyugalomba vonult Benedek pápa. Ebben jelen van Krisztus békéje.

Azokon a helyeken keresztül, ahol az Eucharisztiát ünneplik, a béke hálója fonja be az egész világot. Az Oltáriszentség körül összegyűlt közösségek alkotják a béke birodalmát, amely olyan széles, mint maga a világ.

Amikor az Eucharisztiát ünnepeljük, Betlehemben vagyunk, mert a Betlehem szó annyit jelent, mint a „kenyér háza”. Krisztus önmagát és békéjét adja nekünk azért, hogy magunkban hordozzuk a béke világosságát és azt másoknak is átadjuk, hogy a béke munkásai legyünk, és hozzájáruljunk a világ békéjéhez.

Milyen jó lenne, ha a kis Jézus születési barlangjából kiáradó fényt minél több ember befogadná, ha világosságánál felismerné a helyes utat. Ha a kis Jézus szeretete felmelegítené a rideg emberi szíveket, és így közelebb kerülnénk egymáshoz a kölcsönös megbecsülésben, megbocsátásban, szeretetben és tiszteletben.

Ezért imádkozzunk a mai szentmisében: Urunk, teljesítsd be ígéretedet. Édesanyád, Mária és nevelő atyád, József közbenjárására, add, hogy ahol meg nem értés van, ott megszülessen a béke, a kétségbeesés helyét átvegye a beléd vetett bizalom és reménység. Add, hogy a szeretet felülmúlja a gyűlöletet, hogy fény ébredjen ott, ahol a sötétség uralkodik, ahol keresztény testvéreinket üldözik, tégy minket békéd eszközeivé és hordozóivá, hogy a betlehemi angyalokkal együtt őszinte szívből énekelhessük: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!” Ámen

A várakozás utolsó napja. Minden kész. Minden kész?

December 24., hétfő2Sám 7,1-5.8b-12.14a.16; Zsolt 88; Lk 1,67-79

Megoldódott Zakariás némasága, beszélhet ismét.

Megfogant, megszületett és most az ő fia, János fogja egyengetni az Úr útját!

János szólított minket is készülődni: kiegyenesíteni, feltölteni és elhordani.

Mi sikerült ebből...?

A profetikus ígéret biztatóan bevilágít a mai várakozásba: "meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek."

A halálos homály fogda sötétjében indultak és végződtek napjaink, növekvő sötétben növekvő vágyakozással a fényre.

A sorban gyújtott gyertyák, a szobába invitált fácska, az égők és ajándékok is mind csak az esetlen várakozás jelei lennének, ha Mária fájásai, József szálláskereső gondja, a bezárkózó ajtók hideg kattanása és a pajta trágya melege nem jeleznék egyre biztosabban, hogy érkezik. 

Érkezik!

Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista

Hirdetés: karácsonyi program a ferences templomban

Ízelítő a karácsonyi díszítésből

1.    December 24-én, hétfőn a karácsonyi éjféli szentmise 12 órakor kezdődik. Előtte negyed tizenkettőtől pásztorjátékot mutatnak be a gyerekek. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit az éjféli szentmisére és az azt megelőző pásztorjátékra.
 

2.    Karácsony első és másod napján, kedden és szerdán a megszokott időben, délelőtt ½ 11-től lesz az ünnepi szentmise.
 

3.    Csütörtökön, pénteken és szombaton reggel ½ 8-tól lesznek a szentmisék.
 

4.    A jövő vasárnap, Szentcsalád vasárnapján a megszokott időben, ½ 11-től mutatunk be szentmiseáldozatot.

Adventi gondolatok: „Jöjj el, és világosíts meg minket, kik sötétségben ülünk”...

Most advent utolsó napjaiban, a karácsony előtti időszakban nagy a sürgés-forgás. Különösen a városok utcáin, az üzletekben, a nagy áruházakban rendkívüli a forgalom. De sokan vannak, akik útra kelnek, akik városról falura utaznak, hogy ott töltsék az ünnepeket.

Fotó: fr. Szilveszter - 2010

A mai evangéliumi szakasz valami másfajta útra kelésről, utazásról beszél: „Az angyali üdvözlet után Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júdea egyik városába sietett”.
Ha gondolatban elkísérjük Máriát ezen az úton, Galileából Júdeába, akkor mi is megtapasztalhatjuk, hogy Isten velünk is csodálatos utakon akar járni, a béke, az áldás és az öröm útjain.
Mária, a názáreti Szűz útra kelt, miután az angyal üdvözletével Isten oly csodálatosan és mindent megváltoztatva belépett az életébe. Magába fogadta Isten szavát, szolgáló leányává lett. Azonban kívülről szemlélve, semmi sem változott. Mária gondolhatta volna, hogy semmi sem történt, minden úgy van, mint korábban, az egész angyali jelenés csak álom volt.
De bármennyire is meglepődött és csodálkozott az angyali üdvözlet alkalmával, a második isteni személy megtestesülésének hírén, mégis hitte, hogy Istennél semmi sem lehetetlen, még az sem, ami az ember számára elképzelhetetlen és érthetetlen.
A hit értelmünk és akaratunk meghajlása Isten előtt. A hit Isten akaratának és titkainak elfogadása. A hit alázat Isten előtt és életünk felajánlása Őneki. Mária hitt és ezzel a hittel minden megváltozott az életében. Isten betért hozzá. És hogy ez számára mit jelentett, bizonyítják az evangélium szavai: útra-kelt – sietett – belépett – köszöntötte Erzsébetet.

Az Istennel való egyesülés Máriát mozgékonnyá tette. Hogyan maradhatott volna nyugodt, amikor rendkívüli dolog történt vele? Hogyan hallgathatott volna akkor, amikor másokat is érintő örömhír jutott a tudomására? „Mily szép a hegyeken annak lába, aki jó hírt hoz – mondja Izaiás próféta –, aki békét hirdet, és örömhírt ad tovább, és kikiáltja a szabadulást” (Iz 52,7).
Mária azonnal, sietve útnak indult. Nem sokat gondolkodott, nem vesztegette az időt, hogy mindent aprólékosan előkészítsen az útra, vagy, hogy előbb befejezze otthoni teendőit. Mária azonnal indult, sietve útra kelt. Ez a Szentlélek működésének jellegzetes ismertetőjegye: az embert azonnali cselekvésre készteti, mert ha a dolgokat elodázzuk, ha elkezdünk gondolkodni, töprengeni, akkor gyengül az akarat, és esetleg sohasem valósítjuk meg a jó ihletet.
Mária készségesen „útnak indult és a hegyekbe sietett”, hogy felkeresse rokonát, Erzsébetet és segítségére legyen. Ezen az úton nincs egyedül, vele van a testé lett Ige. Így Mária megkezdi küldetése teljesítését: Krisztust viszi a világba, minden feltűnést, minden hangoskodást kerülve. Azonban a benne élő Isten kinyilatkoztatja magát. Jelenlétében Erzsébetet eltöltötte a Szentlélek.
Mária ezzel arra akar bennünket tanítani, hogy aki befogadta Krisztust annak tovább is kell adnia embertársainak. De nem annyira szavainkkal vihetjük el testvéreinkhez, mint inkább Istennel egyesült életünkkel, azzal, hogy magunkban teret engedünk Istennek, és hagyjuk, hogy Ő növekedjék a szívünkben.

Mária azt a Krisztust hordozza, aki mint „az örök fény ragyogása és az igazságosság Napja” éppen felkelőben van. A Szűz Anya pedig annyira tiszta és áttetsző, hogy merő jelenléte is kinyilvánítja Krisztus ragyogását és világosságát.
A keresztény életnek is ilyen tisztának, áttetszőnek kell lennie, minden megnyilatkozásában Krisztust kinyilvánítania. A keresztény magatartásban Krisztusnak, „az örök fény ragyogásának és az igazságosság napjának” kell tündökölnie, szétoszlatnia a sötétséget, a kétségeket, az előítéleteket és bizonytalanságot mindazokban, akik talán azért nem hisznek Krisztusban, mert még nem találkoztak olyan kereszténnyel, aki hitelesen tanúskodott volna az Evangéliumról.

Ezzel a tanúságtétellel kapcsolatosan mondta a nyugalomba vonult Szentatya, Benedek pápa, 2009-ben, a Szent Péter téren, amikor felállították a Belgiumból vitt 30 m magas karácsonyfát, a következőket: „A sok-sok fa közül kiválasztották a legméltóságteljesebbet, és csillogó díszekkel ékesítették. A fenyőfa sötét ruháját sziporkázó ragyogásra cseréli le, átalakulva, a világosság hordozójává válik. Nem saját fénye ez, hanem tanúságot tesz az igazi Fényről, amely a világba jön. A fa sorsa hasonlítható a pásztorokéhoz: miközben virrasztanak az éjszaka sötétjében, megvilágítja őket az angyal üzenete. A fa sorsa egyben a miénkhez is hasonlítható. Arra kaptunk meghívást, hogy jó gyümölcsöket teremjünk, hogy tanúskodjunk arról, hogy az Úr valóban meglátogatta és megváltotta a világot.”
Mária úton levése valóban másfajta, mint a mi nyugtalan, anyagiakkal foglalkozó ide-odaszaladgálásunk karácsony előtt. Itt a hit követe halad, a béke apostola, az áldás angyala.
Kérdés: megvalósítható-e számunkra is Mária útja? A válaszunk igen, de csak akkor, ha a názáreti Szűz lelkületével igyekszünk élni napjainkat. Hisz, nincs-e jelen bennünk is Isten Igéje, Szava, amikor a szentmiséről haza tartunk? Vajon amikor a szentáldozás után, a szentmise befejeztével visszatérünk otthonainkba, nem kellene-e sok minden megváltozzon? Érdemes lenne sokszor elgondolkodnunk arról az útról, amelyet a templom felkeresése és a szentáldozás után magunk mögött hagyunk. „Milyen öntudatlanul hordozzuk azt, Aki minket felrobbantani volna képes, hordozzuk azt, Aki az egész világot átfogja” (Maria Menz, német költőnő).
Máriát a szeretet röpíti a júdeai „hegyek közé”, az Az iránti szeretet, Aki őt hordozza, s Akit most ő hordoz.
Közelebb kerülnénk Mária lelkületéhez, ha Isten Igéjét befogadva, s a szentáldozásban a Vele való egyesülés után azzal folytatnánk párbeszédet, Akiben mozgunk, vagyunk és élünk.
Egyszerű emberi gesztusok és szavak voltak, azok, amelyek a két nő, Mária és Erzsébet találkozásakor elhangzottak, lejátszottak, és mégis a Lélek, Isten ereje jelent meg bennük. Mária köszöntésekkor felujjongott a gyermek Erzsébet szíve alatt. Amint Erzsébetnek Máriához intézett szavait, ugyanúgy a gyermek ujjongását is a Szentlélek váltotta ki, Aki a két hivő és áldott asszony találkozásakor a tevékenykedő isteni erő volt. És a köszöntés és annak viszonzása Isten kegyelmének dicsérő himnuszába torkollott.

Számunkra – minden különbözőségünk ellenére – az üdvtörténet eme két nagy alakja jel, mégpedig annak jele, hogy ott, ahol emberek szeretettel és tisztelettel találkoznak, és a hit szavaival ajándékozzák meg egymást, ott Isten kegyelme és az üdvösség van jelen. A tűz is erősebben lángol, ha az egy hasábfához még legalább egyet vagy kettőt hozzá adnak.
Mária mindig Isten szolgálóleánya marad, aki soha nem saját magát állítja középpontba, aki Istenhez akar vezetni bennünket, s aki olyan életvitelre tanít bennünket, amely Istent állítja mindenek középpontjába. Velünk is valami hozzá hasonló dolog történhetne ezekben, a napokban, ha Krisztust vinnénk a világba, ha mernénk beszélni egymással hitünkről, a hittel kapcsolatos tapasztalatainkról, megélt élményeinkről.
Az advent végi és karácsonyi idő jó alkalom arra, hogy azt az utat járjuk, amelyet Mária járt, s amelyhez erőt az emberré lett Istenbe vetett hitünkből nyerhetünk
Mária, az isteni Ige hordozója, a mi Urunk Édesanyja kísérjen el minket útjainkon ezekben a napokban, s az ő hatalmas közbenjárására támaszkodva így imádkozzunk önmagunkért, szeretteinkért, nemzetünkért, s minden egyes jó szándékú emberért: „Ó Napkelet! Örök fény ragyogása, igazság Napja! Jöjj el, és világosíts meg minket, kik sötétségben ülünk és a halál árnyékában!”

Álljatok ellen az ördög cselvetéseinek - Lápossy Péter (#rorate 2018 - 1...

Állandó imádságban Isten színe előtt - Máger Róbert (#rorate 2018. - 17....

Itt az idő felnőni! | Hodász András | TEDxDanubia

Bátorság és buzgóság –„Bízzatok, én legyőztem a világot.” (Jn16,33) - Ny...

Adventi gondolatok: December 20.

Napi evangélium: Lk 1, 26-38

A mai evangéliumi szakasz hallatán lenyűgözve állhatunk Mária különleges személyisége előtt, hiszen az Úr Jézushoz legközelebb álló emberi személy, földi édesanyja, Szűz Mária. A mai evangélium azt mutatja be, miként lép be Isten Mária életébe, miként fogadja méhébe Isten Fiát, Jézust.

Nem csoda, hogy zavarba jött, megijedt, hiszen hivatása egyedül álló, feladata félelmetesen nagy volt. Assisi Szent Ferenc atyánk szerint azonban Jézusnak mi is „anyja vagyunk, amikor szent cselekvéssel e világra hozzuk”.

Ezzel Mária anyaságában részesül az „ANYA SZENT EGYHÁZ,” és annak minden egyes tagja. Hogy milyen nehéz „szent cselekvéssel Jézust a világra hozni”, azt hiszem, mindannyian jól tudjuk.

El kell gondolkodnunk azon, hogy mit tehetünk, mit tehetek én személy szerint azért, hogy a megtestesülés minden nap folyamatosan valósággá váljon az emberekben és a minket körül vevő világban?

Ott ahol élek, dolgozom, megfordulok, Jézus az én szerető igenem útján akar eljönni az emberekhez, arra a helyre, ahol éppen vagyok…

A hit világosságánál nézve, az adott pillanatra lebontva felfedezhetem az Isten rám vonatkozó akaratának jeleit. Hová küldött, milyen eszközökkel, milyen személyekkel, mit csináljak?

Mindazzal, amit napi életemben teszek, (munkám, szabad időm, kapcsolataim, szeretetem, küzdelmeim, nehézségeim, szenvedésem...) igyekszem Isten felé menni, aki elém jön Jézus Krisztusban? Igyekszem szállást biztosítani számára a szívemben, szeretteim szívében?

Kérjük a Szentlélek erősítő kegyelmét, hogy Mária példájára mi is mindig felismerhessük, és alázattal teljesíthessük az Istennek ránk vonatkozó akaratát, hogy látható jelévé válhassunk annak a hűséges szeretetnek, mellyel Jézus fordul az egész emberiséghez, és lehessünk a remény hordozói embertársaink számára. Nemcsak a karácsony meghittségében, hanem az élet nehéz pillanataiban is, hogy bennünk éljen a jászolban fekvő istengyermek szeretetüzenete: Isten velünk van, Neki semmi sem lehetetlen.

Adventi és karácsonyi várakozás

"De Jézus hallgatott"(Mt 26,63)

A csönd szelídség

Amikor nem válaszolsz a sértésekre,

amikor nem reklamálsz a jogaid miatt,

amikor Istenre hagyod becsületed védelmét,

akkor a csönd szelídség.

A csönd irgalom

Amikor nem terjeszted testvéreid bűneit,

amikor megbocsátasz, anélkül hogy a múltban nyomoznál,

amikor nem ítélsz el, hanem közbenjársz a benső szobádban, akkor a csönd irgalom.

A csönd türelem

Mikor panasz nélkül szenvedsz,

amikor nem keresel vigasztalást az emberektől,

amikor nem lépsz közbe, hanem várod, hogy a mag lassan kinyílhasson,

akkor a csönd türelem.

A csönd alázat

Amikor hallgatsz, engedve, hogy a testvéred kiemelkedjen, amikor tartózkodva elrejted Isten ajándékait,

amikor hagyod, hogy cselekedetedet rossz színben tüntessék fel,

amikor másoknak átengeded a vállalkozás dicsőségét,

akkor a csönd alázat.

A csönd hit

Mikor hallgatsz, mert Ő az, aki cselekszik,

amikor lemondasz a világ hangjairól, hogy az Ő jelenlétében légy,

amikor nem keresel megértést, mert elég, hogy csak Ő ismerjen,

akkor a csönd hit.

A csönd imádás

Amikor átöleled a Keresztet, anélkül hogy megkérdeznéd: "Miért?"

A csönd akkor imádás.

(ismeretlen szerző)