Ablak a világra, ablak a lélekre – kép elemzés

Kolostor pinceablak - Esztelnek

„Isten ugyanis, aki azt mondta: „A sötétségből támadjon világosság”, a mi szívünket is megvilágosította, hogy Isten dicsőségének ismerete (Jézus) Krisztus arcán felragyogjon nekünk.” (2Kor 4,6)

A nagyböjti időszak különleges idő: belső utazás a lélek csendjében, ahol Isten világossága finoman, de biztosan utat tör a szív sötétebb zugaiba is. Az Esztelneki ferences kolostor boltíves ablaka mögött – ahogy a képen is látható – rózsaszín ciklámen virág virágzik. A kövek és téglák által körülzárt térből a tekintet egy másik valóságra irányul: a kolostor udvarára, ahol fény van, élet és jelenlét.

Ez a nemrég készült boltíves ablak azonban nemcsak egy falat tör át – egy mélyebb szimbólumról is szól: az emberi lélekről, amely sokszor kőfalak közé zárva él. Falak közé, amelyeket félelmeink, sebeink, bűneink és önmagunk elől való elrejtőzés építettek. És mégis, Isten – aki az első napon szólt, hogy „Legyen világosság!” – nem nyugszik, míg fényt nem juttat oda is, ahová már mi sem merünk benézni.

A nagyböjtben megállhatunk ennél az ablaknál. Megpihenhetünk a belső csendben, és figyelhetjük, ahogyan a fény lassan megérinti a lelket. A virág – ott az ablakpárkányon – hirdeti: van élet még a zárt terekben is. Van remény, ha csak egy résnyi fény is elér. Van újjászületés, ha megnyitjuk a lelkünk ablakát Isten felé.

A ciklámen egyszerű szépsége szól hozzánk: nem kell harsány színekben tündökölnöd ahhoz, hogy Isten meglásson. Nem kell tökéletesnek lenned ahhoz, hogy virágozhass. Csak engedd, hogy a fény – akár egy ablakon keresztül – elérjen. Az isteni világosság nem kényszerít, hanem hív: „Nyisd meg szíved ablakát. Hadd jöjjön be a világosság, amely benned akar ragyogni.”

---

💭 Elmélkedési kérdések:

• Milyen falakat emeltem az utóbbi időben a szívem köré?
• Melyik az a terület az életemben, amelyre már nem hiszem, hogy fény juthat?
• Milyen „ablakokat” nyithatok ki Isten felé ebben a nagyböjtben?