Ma az Egyház egyik legszebb és legreménytelibb Mária-ünnepét üljük: Szűz Mária mennybevételét, amit magyar népünk Nagyboldogasszony napjaként ismer.
Hitünk szerint, földi életének
befejezése után, Isten egyedülálló módon megdicsőítette az Ő Szent Anyját:
nemcsak a lelkét, hanem a testét is a mennyei dicsőségbe emelte. Ezt a
hitigazságot 75 évvel ezelőtt XII. Piusz pápa 1950. november 1-jén
hirdette ki ünnepélyesen, de a keresztény nép már az első századoktól kezdve
vallotta és ünnepelte ezt a titkot.
A keleti keresztények Mária
elszenderülése (Dormitio Beatae Mariae Virginis) néven ünnepelték,
nyugaton pedig Mária mennybevétele (Assumptio Beatae Mariae Virginis)
néven.
Magyar népünk kezdettől
fogva különleges szeretettel tekintett Máriára, akit a történelem
viharaiban is Nagyasszonyának és Királynőjének tisztelt. István
király halála előtt országát és népét neki ajánlotta, ezért is különösen kedves
számunkra ez az ünnep.
A mai liturgia Szentírási
olvasmányai – a Jelenések könyve napba öltözött asszonya (Jel 12,1-6), Pál
apostol feltámadásról szóló tanítása (1Kor 15,20-27), és a Magnificat éneke
(Lk 1,39-56) – mind Mária életének és mennybe való felvételének mély
üzenetét tárják elénk.
2. A Jelenések könyvében
látott „Napba öltözött asszony” egyszerre jelképezi a Szűzanyát, az Egyházat és
minden hűséges keresztényt. Mária mennybevétele nem mese, nem szép
legendás történet, hanem biztos remény: ami vele megtörtént, az ránk is
vár, ha hűségesek maradunk Krisztushoz.
Pál apostol azt mondja: „Krisztus
feltámadt a halálból, elsőként a holtak közül.” (1Kor 15,20) – Mária
mennybevétele ennek az ígéretnek első, emberi beteljesedése. Ő már ott van,
ahová mi még zarándokolunk, és útközben sem hagy magunkra: közbenjár, oltalmaz,
bátorít.
Lukács evangéliumában
Mária nem magába zárkózik az angyali üdvözlet után, hanem sietve útnak indul,
hogy segítsen Erzsébetnek. Útja Isten dicsőítésével ér véget: „Magasztalja
lelkem az Urat…” (Lk 1,46). Ez a mennybe vezető út titka: Isten
dicsérete és a felebarát szolgálata kéz a kézben.
3. A mai,
rohanó, zajos, sokszor közönyös világban, ahol az embernek „nincs ideje” sem
egymásra, sem Istenre, Mária mennybevétele hívás: állj meg, és nézz fel!
Talán az egyik legsúlyosabb
probléma, ami a közvetlen környezetünkben – a családokban, a közösségekben, a
falvakban, városokban – is tapasztalható, hogy az ember embertársának
farkasává vált. Megromlottak a kapcsolatok, barátságok, a bizalom és az
őszinte tisztelet. Ez mélyen arra vezethető vissza, hogy valójában nem
hisszük – vagy csak a szavak szintjén –, hogy a mennyország már a halálunk
előtt, itt a földön kezdődik.
Mivel nem hisszük ezt
igazán, nem is törekszünk arra, hogy a mindennapokban megéljük: tetteinkkel, a
másik ember megbecsülésével, értékelésével, őszinte tiszteletével magunk közé
hozzuk a mennyországot – pontosabban a mennyországi életet.
Ha nem ezen fáradozunk
tudatosan, ha nem vesszük komolyan Jézus felszólítását: „Jó tetteiteket
látva dicsőítsék mennyei Atyátokat” (Mt 5,16), akkor ne csodálkozzunk, ha
éppen az ellenkezője, a mennyország ellentéte, a pokol valósul meg a földön. Hányszor
hallani a keserű kifakadást: „Pokollá vált az életem!” – pedig sokszor
rajtunk is múlik, hogy menny vagy pokol épül körülöttünk.
Ez az ünnep nem a távoli
mennyországról szól csupán, hanem a hétköznapok megszenteléséről. Mária példája
azt üzeni: az égbe vezető út a földön kezdődik, az apró, szeretettel
megtett lépésekben.
- A mosatlan edények között is lehet Istent
dicsérni, ha a szeretet vezet.
- A kórházi folyosón is lehet a menny felé
haladni, ha imádkozunk a szenvedőkért.
- A munkahelyi rohanásban is lehet
Magnificatot énekelni a szívünkben, ha hálásak vagyunk Isten kegyelmeiért.
4. Befejezésül, összefoglalva
a már mondottakat:
- Történelmünk szerint Mária a mi
Nagyasszonyunk, Patrónánk és Királynőnk.
- Hitünk szerint a mennybevétele azt a biztos
reményt tartja életben bennünk, hogy minket is vár a mennyei dicsőség.
- Hétköznapjaink számára pedig példát ad:
Isten dicsérete és az embertárs szolgálata együtt vezet a menny felé.
Ma, ezen
a szent ünnepen tegyünk egy konkrét szeretetcselekedetet – az lehet, hogy csak
egy mosoly, egy békítő szó, egy csendes ima valakiért –, és tudatosítsuk:
hogy minden apró szeretet-lépés közelebb visz a mennyhez. Ne engedjük,
hogy a bizalmatlanság, a gyanakvás vagy a közöny felépítse közöttünk a poklot.
Inkább építsük fel együtt, Mária példáját követve, a mennyország kapuit már
itt, a földön. Nem feledve, hogy: „a menny felé vezető út a szeretet apró
lépéseiből áll.”
Záró ima: „Szűz Mária,
mennybe felvett Édesanyánk, taníts meg bennünket a földön úgy élni, hogy az ég
felé haladjunk. Segíts, hogy a mindennapok feladatai között is Isten dicséretét
zengje a szívünk, és a felebarát szolgálata legyen az örömünk. Ámen.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése