Szentlecke: Róm 13,8–10
„Mivel tartozom?”
Hányszor feltesszük ezt az
egyszerű kérdést! Valaki elvégez helyettünk egy munkát, időben
segítségünkre siet, tesz nekünk egy szívességet, mellénk áll, amikor szükségünk
van rá. Mi pedig megkérdezzük: „Mivel tartozom?” És milyen
jólesik hallani a választ: „Semmivel.”
A mai szentleckében Szent
Pál mintha ugyanezt a hétköznapi kérdést tenné fel, de egészen meglepő
választ ad: „Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös
szeretettel!” (Róm 13,8)
Azt hiszem, Isten üzenete
Pál apostolon keresztül aligha érkezhetett volna alkalmasabb, aktuálisabb
időben, mint éppen most.
Olyan világban élünk,
amely szinte mindennek kiszámítja az értékét. Mit kapok érte? Megéri-e? Mit ad
nekem a másik? Mit kapok vissza abból, amit én adok? Sokszor még emberi
kapcsolatainkba is észrevétlenül beköltözik ez a méricskélés.
Isten azonban ma valami
egészen másfajta „elszámolásra” tanít bennünket. Ne tartozzatok senkinek
semmivel – csak kölcsönös szeretettel.
Milyen szép ez a két szó: kölcsönös
szeretet.
Nem egyszerűen arról van szó,
hogy nekem szeretnem kell a másikat. Szent Pál egy olyan keresztény közösség
képét rajzolja elénk, amelyben egymás szeretetéből élünk.
Én hordozlak téged, amikor gyenge
vagy, és talán holnap te hordozol engem.
Ma én hallgatlak meg
téged, holnap nekem lesz szükségem arra, hogy valaki meghallgasson.
Ma én bocsátok meg, máskor én
szorulok rá a megbocsátásra.
De ennek a kölcsönös
szeretetnek van egy közös forrása: Jézus Krisztus.
Mert mielőtt mi egymást
szerettük volna, ő már szeretett bennünket. Mielőtt mi kerestük volna
őt, ő keresett minket. Mielőtt mi odaadtuk volna magunkat, ő már odaadta
önmagát értünk a kereszten.
1. A szeretet nem hangulat,
hanem döntés
Könnyű szeretni azt, aki
szeret bennünket. Könnyű kedvesnek lenni, amikor kipihentek vagyunk, amikor
minden jól alakul, amikor megbecsülnek bennünket.
De mi történik, amikor
fáradtak vagyunk? Amikor otthon valaki megbánt? Amikor a munkahelyen
igazságtalanság ér? Amikor egy kapcsolatban csalódunk?
Éppen ott kezdődik az
evangéliumi szeretet.
A szeretet nem azt
jelenti, hogy mindent helyeslek. Nem jelenti azt sem, hogy nincsenek
határaim. És nem jelenti azt, hogy soha nem mondhatok nemet.
A szeretet azt jelenti: a
másik javát akkor is akarom, amikor nehéz szeretnem őt.
Ezért lehet szeretet egy
őszinte beszélgetés. Lehet szeretet a figyelmeztetés. Lehet
szeretet a türelem. És néha szeretet az is, amikor nem mondom ki azt a
mondatot, amely már a nyelvemen van, mert tudom, hogy csak sebet okozna.
Krisztus a kereszten
mutatja meg, milyen messze képes elmenni ez a szeretet.
2. A kölcsönös szeretet a
hétköznapokban válik láthatóvá
Szent Pál nagyon konkrét: „A
szeretet nem tesz rosszat az embertársnak.”
Talán éppen ezért ma ne
nagy dolgokra gondoljunk.
Otthon hogyan beszélek
azokkal, akikkel együtt élek? - Van időm meghallgatni a másikat? - A munkahelyen
csak munkatársat látok a másikban, vagy embert is? - Tudok-e örülni más
sikerének?
És mit teszek azzal, aki
csalódást okozott nekem?
Van-e valaki, akit már
régóta büntetek magamban? Nem beszélek vele. Nem bocsátok meg. Újra és
újra előveszem a régi sérelmet. Kívül talán csend van, de belül tovább folyik a
per.
A kölcsönös szeretethez ezért
hozzátartozik valami nagyon fontos: nemcsak szeretetet adni kell
megtanulnunk, hanem szeretetet elfogadni is.
Van, aki könnyebben segít
másokon, mint hogy maga segítséget kérjen. Könnyebben vigasztal, mint
hogy megmutassa a saját könnyeit. Könnyebben ad, mint elfogad.
Pedig Krisztus
közösségében szükségünk van egymásra.
3. A kölcsönös szeretet
középpontjában Krisztus áll
„A törvény tökéletes
teljesítése tehát a szeretet.”
Ezt könnyű úgy érteni,
mintha a kereszténység végül csak ennyi lenne: legyünk rendes emberek és
szeressük egymást. De az evangélium ennél sokkal több.
A kereszténység nem
egyszerűen erkölcsi program, hanem találkozás Krisztussal.
Ezért jövünk szentmisére. Ezért
hallgatjuk Isten igéjét. Ezért kérjük bűneink bocsánatát. Ezért
járulunk az Eucharisztiához.
Nem azért, mert már
tökéletesen tudunk szeretni, hanem azért, mert szükségünk van arra,
aki megtanít bennünket szeretni.
Az oltárnál Krisztus ma
ismét önmagát adja nekünk. Mintha azt mondaná:
„Fogadj be engem, és
vigyél magaddal oda, ahol nehéz szeretned.” - Vigyél haza. - Vigyél
a családodba. - Vigyél a munkahelyedre. - Vigyél az iskolába, az
egyetemre. - Vigyél bele a konfliktusaidba. - Vigyél ahhoz az
emberhez is, akivel most nehéz kapcsolatban lenned.
Kedves Testvérek!
Amikor ma este
hazamegyünk, ne akarjuk egyszerre megváltoztatni az egész világot. Inkább
gondoljunk egyetlen emberre, akivel kapcsolatban a kölcsönös
szeretetben növekednünk kell.
Talán egy telefonhívással.
- Egy bocsánatkéréssel. - Egy meghallgatással. - Egy
öleléssel. - Egy el nem mondott bántó mondattal. - Vagy éppen
azzal, hogy végre elfogadjuk a felénk nyújtott kezet.
Mert Isten úgy alkotott
bennünket, hogy szükségünk legyen egymásra. De a keresztény kölcsönösség
nem egyszerű csere: nem azért szeretlek, mert te is szeretsz engem. Azért
szeretlek, mert Krisztus szeretete már elért engem.
És ha a másik ma még nem
tudja viszonozni? Akkor sem fogy el a forrás. Mert a forrás nem
ő. A forrás Krisztus.
És talán itt, a szentmise
végéhez közeledve, visszatérhetünk ahhoz az egyszerű kérdéshez, amellyel
elindultunk: „Mivel tartozom?”
Most azonban már ne
egymástól kérdezzük, hanem Krisztustól: „Mivel tartozom neked,
Uram? Mivel tartozom azért a sok jóért, amit kaptam? A
megbocsátásért, az újrakezdésekért, azokért az emberekért, akiket mellém adtál?
Mivel tartozom azért, hogy újra és újra magadhoz engedsz, és ezen az
oltáron önmagadat adod nekem?”
És talán Krisztus válasza
éppen Szent Pál mai szavában érkezik meg hozzánk:
„Semmivel. Csak szeress
tovább abból a szeretetből, amelyet tőlem kaptál.”
Ne azért szeress, hogy
visszakapd. - Ne azért segíts, hogy megköszönjék. - Ne azért
bocsáss meg, mert a másik már kiérdemelte. - Azért szeress, mert én már
előbb szerettelek téged.
És akkor Szent Pál mondata
már nem egyszerű parancs lesz, hanem egész keresztény életünk programja:
„Ne tartozzatok
senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel!”
Ezért legyen ma este
egyetlen kérdésünk: Uram, kit bíztál rám, hogy a Te
szereteteddel szeressem – és kit küldtél mellém, akinek szeretetét nekem
kell alázattal elfogadnom? … Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése