Sir 27,30–28,7; Róm 14,7–9; Mt 18,21–35
„Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell
megbocsátanom neki?” (Mt 18,21)
Vannak tartozások, amelyeket nem írunk könyvelésbe, mégis
pontosan számontartunk.
Ezt mondta rólam. Ezt tette velem. Akkor nem állt mellém.
Nem kért bocsánatot. Ezt nem felejtem el.
Így vezetjük néha szívünk titkos adósságkönyvét.
Péter kérdése ezért nagyon emberi: meddig kell
megbocsátanom? Hol van a határ? Jézus válasza: „Nem mondom, hogy
hétszer, hanem hetvenszer hétszer.” Vagyis: ne számold!
Jézus ezután egy emberről beszél, akinek felfoghatatlan
adósságát ura egyszerűen elengedi. Ez az ember azonban kilépve találkozik
valakivel, aki sokkal kevesebbel tartozik neki, és fojtogatni kezdi: „Add
meg, amivel tartozol!”
Ez a példabeszéd tragédiája: elfelejtette, honnan jött ki
néhány perccel korábban. Elfelejtette az irgalmat.
Mi is könnyen megfeledkezünk róla. Saját bűneinkkel
kapcsolatban irgalmat szeretnénk, mások hibáinál viszont igazságot követelünk.
Pedig mindannyian elengedett adósságból élünk.
Krisztus keresztje Isten irgalmának legnagyobb jele. Jézus
nem azt mondta az őt keresztre feszítőknek: „Ezt még megfizetitek!”,
hanem így imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik!”
A megbocsátás azonban nem azt jelenti, hogy nem fájt. Nem
felejtés, és nem a rossz jónak nevezése. Hanem döntés:
nem engedem, hogy a tegnapi seb irányítsa a mai életemet.
Szent Ferenc azért tudott testvért látni a másikban, mert
felismerte: ő maga is irgalomból él. A testvériség ott kezdődik, amikor
letesszük a bíró palástját.
Mit tehetek ezen a héten?
Gondoljak arra, akivel szemben tartozást őrzök. Ne tápláljam
tovább a sérelmet. És ahol lehetséges, tegyek egy apró lépést: egy üzenetet,
telefonhívást, kézfogást vagy őszinte mondatot.
Talán még nem tudom kimondani: „megbocsátottam”.
Akkor elég ennyi:
„Jézus, még fáj. De nem akarom tovább cipelni. Segíts
elengedni!”
Mert Isten irgalma nem azért érkezik hozzánk, hogy nálunk
megálljon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése