Evangélium: Lk 7,31–35
„De a bölcsességet minden fia igazolta.” (Lk 7,35)
Van egy különös emberi tulajdonságunk: ha nem akarunk
változni, szinte mindenre találunk kifogást.
Jézus éppen erről beszél a mai evangéliumban. Eljött
Keresztelő János, böjtölt, egyszerűen és keményen élt – azt mondták: „Ördöge
van.” Eljött Jézus, leült az emberek asztalához, együtt evett a bűnösökkel –
erre azt mondták: „Falánk és borissza ember.”
Vagyis: semmi sem volt jó.
Nem azért, mert Isten nem szólt megfelelően, hanem mert az
ember nem akarta meghallani, amit mondott.
És itt az evangélium egyszer csak rólunk kezd beszélni.
Hányszor mondjuk: Ha Isten világosan megmutatná, mit
akar, megtenném! Amikor pedig világosan megmutatja: Ez azért nem ilyen
egyszerű…
Ha keresztet kapunk, panaszkodunk. Ha örömöt, megfeledkezünk
róla. Ha hallgat, hiányoljuk. Ha megszólal a lelkiismeretünkben, megpróbáljuk
túlkiabálni.
Pedig lehet, hogy ma nem Istennek kellene hangosabban
beszélnie, hanem nekünk kellene csendesebbé válnunk.
Ferences egyszerűséggel talán így fogalmazhatnánk: ne azt
kérdezd folyton Istentől, miért nem úgy cselekszik, ahogyan te elképzelted.
Inkább kérdezd meg:
„Uram, mit akarsz ma megmutatni nekem?”
Lehet, hogy egy ember által. Egy váratlan helyzetben. Egy
csalódásban. Egy örömben. Egy szentírási mondatban. Vagy éppen abban a
csendben, amelyből legszívesebben elmenekülnél.
Ma ne magyarázzuk ki Istent az életünkből.
Adjunk neki egyetlen őszinte lehetőséget: „Szólj, Uram!
Nem azt akarom hallani, ami nekem tetszik, hanem azt, ami közelebb visz
Hozzád.”
Talán éppen ott kezdődik a bölcsesség, amikor már nem
Istent akarjuk a magunk képére formálni, hanem engedjük, hogy Ő formáljon
bennünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése