2026. július 17.
Szentírás: Mt 12,1–8
„Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.” (Mt 12,7)
Lassan elcsendesedik körülöttünk a világ. A nap eseményei
mögöttünk maradnak: találkozások, feladatok, örömök, fáradtságok, talán néhány
félreértés vagy kimondatlan szó is. Mielőtt nyugovóra térnénk, érdemes megállni
néhány percre Jézus mellett, és engedni, hogy az Ő irgalmas tekintete világítsa
meg ezt a napot.
Az evangéliumban Jézus nem a hibát kereste tanítványaiban,
hanem meglátta emberi szükségüket. Ugyanezzel a szeretettel tekint most ránk
is. Nem azért hív magához, hogy számonkérjen bennünket, hanem hogy felemeljen.
Ő jobban ismeri gyengeségeinket, mint mi magunk, mégsem fordul el tőlünk.
Talán ma volt olyan pillanat, amikor türelmetlenek voltunk,
amikor elhamarkodottan ítéltünk, vagy amikor nem vettük észre, hogy valakinek
éppen egy mosolyra, egy jó szóra vagy egy kis figyelmességre lett volna
szüksége. Ne féljünk ezeket most alázattal az Úr elé tenni. Az őszinte bűnbánat
mindig a remény kapuját nyitja meg.
De ne csak a mulasztásokat vegyük számba! Köszönjük meg
azokat a csendes kegyelmeket is, amelyeket talán észre sem vettünk: egy békés
beszélgetést, egy sikeresen elvégzett munkát, egy váratlan segítséget, a
mindennapi kenyeret, az egészséget vagy éppen azt az erőt, amellyel végig
tudtuk járni mai utunkat. Isten irgalma sokszor ezekben az apró ajándékokban
mutatkozik meg.
Amikor most lehunyjuk szemünket, bízzuk rá magunkat
teljesen. Holnap új napot ajándékoz, új lehetőségekkel, új találkozásokkal és
új kegyelmekkel. Az Ő szeretete nem fárad el, és irgalma minden reggel megújul.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése