A találkozás teológiája - Sarlós Boldogasszony, azaz Szűz Mária látogatása Erzsébetnél ünnepének fényében

„Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” (Lk 1,45)

Kevés olyan ünnepe van az egyházi évnek, amely ennyire csendesnek tűnik, mégis ennyire gazdag teológiai tartalommal bír, mint Sarlós Boldogasszony ünnepe.

Első pillantásra úgy látszik, mintha csupán két várandós asszony meghitt családi találkozásáról szólna. Valójában azonban ennél sokkal többről van szó.

Ez az evangéliumi jelenet (Lk 1,39–56) a találkozások evangéliuma. Nem egyszerű emberi látogatás, hanem olyan esemény, amelyben maga Isten lép be az emberi történelembe, és amely megmutatja, hogy mit jelent igazán találkozni.

A mai ember különösen rászorul ennek az üzenetnek a megértésére. Soha nem volt ennyi kommunikációs lehetőségünk, mégis egyre több az elmagányosodott ember. Egyetlen nap alatt több üzenetet váltunk egymással, mint elődeink talán egy hónap alatt, mégis egyre kevesebben érzik, hogy valóban meghallgatják, megértik és szeretik őket.

Kapcsolataink száma növekszik, de valódi találkozásaink gyakran fogyatkoznak.

Éppen ezért Sarlós Boldogasszony ünnepe nem csupán Máriáról és Erzsébetről beszél. Rólunk is beszél. Arról, hogy milyenek a mi találkozásaink, mit hordozunk magunkban, és mit viszünk mások életébe.

Mindig Isten kezdeményezi a találkozást

A Szentírás elejétől a végéig ugyanazt látjuk: a találkozás mindig Istennél kezdődik.

A bűnbeesés után nem Ádám keresi Istent, hanem Isten keresi Ádámot:

„Hol vagy?” (Ter 3,9)

Ez a kérdés azóta is minden emberhez szól.

Ábrahámot Isten szólítja meg. Mózest Isten hívja meg az égő csipkebokornál. A prófétákat Isten küldi. Végül pedig maga az örök Ige lesz emberré.

A kereszténység ezért elsősorban nem egy tanrendszer vagy erkölcsi szabályok gyűjteménye.

A kereszténység egy találkozás.

Találkozás az élő Krisztussal.

Sarlós Boldogasszony ünnepén ezt látjuk kibontakozni. Az angyali üdvözlet után Mária már nem ugyanaz az ember. Szíve alatt hordozza az örök Igét.

Aki Istennel találkozik, többé nem maradhat ugyanaz.

A hit mindig útra indít

Lukács evangélista különös hangsúllyal írja:

„Mária útra kelt, és sietve a hegyek közé ment Júda egyik városába.” (Lk 1,39)

Ez az első mondat önmagában is egész lelkiséget hordoz.

Az angyali üdvözlet után Mária nem marad önmaga körül forogva.

Nem a saját kiváltságával foglalkozik.

Nem önmagát csodálja.

Útra kel.

A hit sohasem jelent mozdulatlanságot.

A hit mindig kilépés.

Mindig elindulás.

Mindig küldetés.

Ferenc pápa gyakran beszélt a „kilépő Egyházról”. Ennek első és legtökéletesebb példája maga Mária. Nem várja meg, hogy Erzsébet keresse fel őt. Ő indul el.

A szeretet ugyanis mindig kezdeményező.

Talán ez az első kérdés, amelyet ez az ünnep föltesz nekünk:

Kihez kellene nekem elindulnom?

Ki vár egy telefonhívásra?

Ki vár egy bocsánatkérésre?

Ki vár egy látogatásra?

Ki vár arra, hogy végre valóban meghallgassam?

A keresztény ember nem önmagát viszi

Az evangélium legmélyebb titka talán nem is az, amit Mária mond, hanem az, amit szavak nélkül is tesz, jelenlétével.

Belép Erzsébet házába.

Köszön.

És valami egészen rendkívüli történik.

„Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, a magzat felujjongott méhében. Erzsébetet eltöltötte a Szentlélek.” (Lk 1,41)

Figyeljük meg: Mária nem tanít.

Nem prédikál.

Nem érvel.

Nem magyaráz.

Egyszerűen jelen van.

Miért történik mégis ekkora változás?

Mert nem önmagát vitte.

Hanem Krisztust.

Ez a keresztény ember legnagyobb hivatása.

Nem önmagunk reklámozása.

Nem saját véleményünk terjesztése.

Nem saját nagyságunk bizonygatása.

Hanem Krisztus jelenlétének hordozása.

Ettől lesz valaki valóban misszionárius.

Lehet valaki kiváló szónok, és mégsem vezeti közelebb az embereket Istenhez.

És lehet valaki csendes, egyszerű ember, akinek puszta jelenléte békét, reményt és örömöt sugároz.

Mert Krisztust hordozza.

Mit viszünk magunkkal?

Ez a kérdés az ünnep egyik legkeményebb lelkiismeret-vizsgálata.

Amikor belépek egy családba...

amikor belépek a munkahelyemre...

amikor belépek az iskolába...

amikor belépek a plébániára...

amikor hazatérek este...

mit viszek magammal?

Békét?

Nyugalmat?

Reményt?

Vigaszt?

Vagy feszültséget?

Keserűséget?

Panaszt?

Haragot?

Az emberek gyakran nem arra fognak emlékezni, mit mondtunk.

Hanem arra, hogy mit éreztek mellettünk.

Mária után öröm maradt.

Képesek vagyunk-e úgy jelen lenni mások életében, hogy utánunk is öröm maradjon?

Minden igazi találkozás a Szentlélek műve

Az evangélium hangsúlyozza:

„Erzsébetet eltöltötte a Szentlélek.” (Lk 1,41)

A keresztény találkozás több, mint jó kommunikáció.

Több, mint udvariasság.

Több, mint emberi rokonszenv.

Amikor két ember Krisztus nevében találkozik, ott mindig jelen van a Szentlélek.

Ő nyitja meg a szíveket.

Ő adja a felismerést.

Ő teszi termékennyé a beszélgetést.

Ezért van az, hogy ugyanazt a mondatot két ember közül az egyik elfelejti, a másik egész életére megőrzi.

Nem a mondat miatt.

Hanem mert a Lélek megérintette.

A digitális kor legnagyobb szegénysége

Korunk egyik legnagyobb paradoxona, hogy mindenkit elérünk, de egyre kevesebbekhez jutunk el.

Több száz ismerős.

Több ezer követő.

Mégis sokszor nincs egyetlen ember sem, akinek igazán megnyitnánk a szívünket.

A képernyők összekapcsolnak bennünket, de nem mindig teremtenek közösséget.

A keresztény ember feladata ezért ma talán fontosabb, mint valaha: újra megtanulni jelen lenni.

Lassan meghallgatni.

Szemébe nézni a másiknak.

Figyelni.

Időt ajándékozni.

Mert a szeretet legszebb nyelve sokszor nem a beszéd, hanem a jelenlét.

Üzenet a fiataloknak

Kedves Fiatal Barátom!

A világ azt mondja: gyűjts minél több követőt!

Jézus pedig azt kérdezi:

Ki lesz boldogabb attól, hogy találkozott veled?

A világ azt mondja: építs magadnak hírnevet!

Jézus azt mondja:

Alakítsd az embereket.

A világ azt kérdezi:

Hányan figyelnek rád?

Krisztus pedig ezt kérdezi:

Kik kerültek közelebb Istenhez miattad?

Az igazi kersztény nem attól nagy, hogy sokan csodálják.

Hanem attól, hogy jelenléte biztonságot ad, reményt ébreszt, békét teremt, és Krisztus felé vezeti a rábízottakat.

A család: a találkozások első iskolája

Sok családban nem a szeretet hiányzik.

Hanem a találkozás.

Egy fedél alatt élünk.

Mégis külön világokban.

Mindenki a saját képernyőjét nézi.

Kevés a közös beszélgetés, közös játék.

Kevés a figyelem.

Kevés a meghallgatás.

Pedig Isten a családot azért adta, hogy ott tanuljuk meg a szeretet nyelvét.

Mária és Erzsébet nem sietnek a találkozásban.

Időt adnak egymásnak.

A szeretetnek mindig van ideje.

Az Egyház: a Krisztussal való találkozás helye

Ezért nem pusztán vallási intézmény az Egyház.

Hanem találkozás.

Találkozás Krisztussal az Igében.

Találkozás Krisztussal a szentségekben.

Találkozás egymással, mint testvérekkel.

A templomba nem azért lépünk be, hogy egy vallási programot teljesítsünk.

Hanem hogy találkozzunk azzal, aki előbb keresett bennünket.

A legmélyebb találkozás: az Eucharisztia

Mária testében hordozta Krisztust.

Mi a szentáldozásban fogadjuk Őt.

Az első tabernákulum Mária szíve volt.

Amikor kilépett Názáretből, Krisztust vitte a világba.

A szentmise végén mi is küldetést kapunk.

Nem véletlenül hangzik el:

„Menjetek békével!”

A küldetés ugyanaz.

Vinni Krisztust.

Nem csupán a templom falai között.

Hanem az otthonunkba.

Munkahelyünkre.

Iskolánkba.

Barátaink közé.

Az egész világba.

Befejezés

Talán ez Sarlós Boldogasszony ünnepének legmélyebb kérdése.

Nem az, hogy hány emberrel találkoztál ma.

Hanem az, hogy mi történt velük, miután találkoztak veled.

Közelebb kerültek Krisztushoz?

Reményt kaptak?

Békét vittek magukkal?

Érezték, hogy Isten szereti őket?

Ha igen, akkor valami abból a csodából folytatódott, amely kétezer évvel ezelőtt Júda hegyei között történt, amikor egy fiatal názáreti leány útra kelt, hogy meglátogassa idős rokonát.

Azóta is ez a keresztény ember küldetése.

Nem önmagát vinni a világba.

Hanem Krisztust.

És akkor a mi találkozásaink is áldássá válnak.

Imádság

Urunk Jézus Krisztus!

Taníts bennünket úgy találkozni egymással, ahogyan Te találkozol velünk. Szabadíts meg az önzés, a közöny és a felszínesség lelkületétől. Add, hogy jelenlétünk békét árasszon, szavaink reményt ébresszenek, tetteink pedig szeretetedről tanúskodjanak.

Sarlós Boldogasszony közbenjárására taníts minket Krisztust hordozni a szívünkben, hogy akik velünk találkoznak, rajtunk keresztül Veled is találkozhassanak.

Ámen.