Húsvét hatodik vasárnapján
az Egyház két olyan szentírási részt ad elénk, amelyek mélyen összetartoznak.
Az egyikben Péter apostol arra buzdít bennünket, hogy mindig készen
álljunk számot adni reményünkről. A másikban Jézus azt mondja
tanítványainak: „Nem hagylak árván benneteket.” A kettő együtt adja meg
a keresztény ember igazi arcát.
Azért tudunk reménnyel
élni, mert nem vagyunk egyedül. És azért nem maradunk árván, mert Krisztus
feltámadt és velünk marad.
Ha őszinték vagyunk,
látnunk kell: a mai világot nagyon sokszor a félelem irányítja. Az
emberek félnek a jövőtől, a betegségtől, a magánytól, a bizonytalanságtól.
Félnek attól, hogy értéktelenné válnak, hogy elveszítik a szeretteiket, hogy
szétesik körülöttük minden. Kívülről sokszor mosolygunk, de belül
rengeteg ember fáradt, sebzett és reményvesztett.
És ebbe a világba hangzik
el ma az evangélium kérdése: te a remény embere vagy, vagy a félelem
embere?
Péter apostol nem azt
mondja: legyen tökéletes válaszotok minden vallási kérdésre. Nem azt
mondja: győzzetek meg mindenkit a hitvitákban. Hanem ezt mondja: „Legyetek
készen megfelelni mindenkinek, aki kérdezi, milyen remény él bennetek.” Ez
nagyon fontos. A kereszténység középpontjában nem egy elmélet áll, hanem a
remény. Egy élő kapcsolat a Feltámadott Krisztussal.
A világ ma elsősorban nem okos
embereket keres, hanem hiteleseket. Olyan embereket, akik sebeik
ellenére is tudnak szeretni. Akik a csalódások után is tudnak újra kezdeni.
Akik a sötét napokon sem engedik el Krisztus kezét.
És tudjátok, mi a
legerősebb tanúságtétel? Nem a hangos vallásosság. Hanem egy békés
ember egy ideges világban. Egy tiszta ember egy zavaros világban. Egy hűséges
ember egy hűtlen világban. Egy imádkozó ember egy zajos világban.
Mint egy gyertya a sötét
szobában, amely nem kiabál. Nem bizonygat. Csak ég. És legyőzi a sötétséget.
De honnan jön ez a remény?
Honnan van erő újra felállni? Honnan van béke a bizonytalanságban?
Az evangélium válaszol: „Nem
hagylak árván benneteket.”
Jézus ezt akkor mondta, amikor az
apostolok féltek. Érezték, hogy közeledik a kereszt, hogy valami megrendítő fog
történni. És Jézus nem azt ígéri nekik, hogy nem lesz szenvedésük. Nem
azt mondja: „Minden könnyű lesz.” Hanem ezt: „Veletek maradok.”
Ez a kereszténység szíve.
Nem vallásos
hangulat.
Nem heti szokás.
Nem egy kis lelki vigasz.
Hanem annak bizonyossága,
hogy az élő Krisztus velünk van.
Ezért a kereszténység nem azt
jelenti, hogy nincs kereszt az életünkben. Hanem azt, hogy nem a kereszté
az utolsó szó. A fájdalom nem az utolsó szó. A bűn nem az utolsó szó. A
halál nem az utolsó szó. Krisztus feltámadt - és ez mindent
megváltoztatott.
Mégis sok keresztény úgy
él, mintha árva lenne. Mintha minden csak rajta múlna. Mintha Isten távol
lenne. És ezért sokan lassan elfáradnak lelkileg.
Két világ között élnek:
vasárnap szeretnének Krisztushoz tartozni, hétköznap pedig teljesen a világ
logikája szerint élnek. A szívük kettészakad.
Pedig Jézus ma világosan mondja:
„Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat.”
A szeretet a
kereszténységben nem érzelem, hanem döntés. Akkor is szeretni, amikor
fáradt vagy. Akkor is tisztességesnek maradni, amikor senki nem lát. Akkor
is megbocsátani, amikor fáj. Akkor is imádkozni, amikor száraznak érzed
a szívedet.
Ott kezdődik az igazi hit.
A világ azt mondja:
„Valósítsd meg önmagad.” Krisztus pedig azt mondja: „Kövess engem.” A világ
azt mondja: „Tedd azt, ami jól esik.” Jézus azt mondja: „Tedd azt, ami
igaz.” És ez sokszor nehéz, mert csak Krisztus tudja igazán szabaddá
tenni az ember szívét.
Ezért nagyon fontos ma
tisztán látnunk. Ma, amikor annyi hang próbálja félrevezetni és
összezavarni az embereket. Hamis látnokok, önjelölt próféták, szenzációhajhász
üzenetek, a világ végével riogató, félelmet keltő vallásosság jelenik meg
körülöttünk.
Vannak, akik Krisztus
helyett látomásokat követnek. Az Egyház helyett saját elképzeléseikre
hallgatnak. Vannak, akik már jobban hisznek az önjelölt prófétáknak,
mint az Egyház kétezer éves tanítóhivatalának.
De az igazi keresztény ember
nem a félelem tanítványa.
Mi nem titkos üzenetekre
vagy az úgynevezett „Igazság Könyvére” építjük a hitéletünket, hanem
Jézus Krisztusra, aki az apostolokra, köztük Péterre és annak mindenkori
utódára, a pápára bízta Egyházát. A hitünk nem emberi fantáziákon, hanem
a Krisztus által hirdetett evangéliumon áll.
Hallhattuk az
evangéliumban Jézus ígéretét: „Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más
Vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad.”
De az Igazság Lelke, a
Szentlélek nem káoszt teremt. Nem szakítja szét az Egyházat. Nem
félelembe és zűrzavarba vezet. A Szentlélek mindig Krisztushoz vezet. Az
Eucharisztiához. A megtéréshez. Az igazsághoz. Az apostoli hithez. Az
alázathoz.
Igen, az igazi keresztény
ember nem a félelem tanítványa.
Mert aki valóban
találkozott Krisztussal, annak az életén lassan látszani kezd Jézus jelenléte. Nem
lesz tökéletes, de egyre inkább világító emberré válik.
És most érdemes nagyon
személyesen feltenni magunknak a kérdést: miből látszik rajtam, hogy Krisztus
él bennem?
Abból, ahogy
beszélek otthon?
Ahogy a házastársamra nézek?
Ahogy a gyerekeimmel bánok?
Ahogy dolgozom?
Ahogy vezetek az úton?
Ahogy reagálok, amikor megbántanak?
Ahogy viselem a betegséget, a csalódást vagy a várakozást?
Mert lehet, hogy valaki
ezen a héten csak rajtad keresztül találkozik Jézussal. Talán a te
türelmeden, a te békességeden, a te reményeden keresztül fog megérezni valamit
Krisztusból.
Lehet, hogy most köztünk
is van valaki, aki fáradt. Talán régóta hordozol egy keresztet. Talán
úgy érzed, Isten hallgat. Talán kiüresedett s nem leled örömöd az imádban.
Talán bűnben élsz, és már magadat sem tudod tisztelni. Talán azt
gondolod: „én már túl messzire mentem.”
Hallgasd meg újra Jézust: „Nem
hagylak árván benneteket.”
Nem azt mondja: „ha
tökéletes vagy”, „ha minden sikerül.” Hanem azt, hogy: „hozzátok jövök.”
Ez a reményünk: Krisztus
ma is belép az ember életébe. Nem azért jön, hogy elítéljen bennünket,
hanem hogy felemeljen, meggyógyítson és új életet adjon. De ehhez nekünk
is lépnünk kell felé. A hit nem csak annyi, hogy néha meghallgatjuk
Isten szavát - hanem hogy elkezdünk aszerint élni.
Talán ma valakinek ki kell
mondania a szívében:
– szeretnék újra
őszintén imádkozni;
– szeretnék meggyónni;
– szeretnék kibékülni valakivel;
– szeretnék szakítani a bűnnel;
– nem akarok másnak látszani a templomban, mint amilyen a hétköznapokban
vagyok;
– szeretném komolyan venni Jézust és követni őt.
Mert az igazi változás
mindig egy őszinte döntéssel kezdődik.
És ne félj attól, hogy
gyenge vagy. Az apostolok is féltek. Mégis ők lettek a világot átformáló
emberek. Nem azért, mert erősek voltak, hanem mert engedték, hogy
Krisztus és a Szentlélek vezesse őket.
Testvéreim, a világ ma nem
új ideológiákra éhezik legmélyebben. Hanem reménnyel teli emberekre. Olyanokra,
akikből látszik, hogy nincsenek egyedül. Olyanokra, akik nem a félelem
szerint élnek, hanem Krisztusból.
Ne feledjük a világ sok
mindent ígér. Krisztus azonban önmagát adja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése