Szentírás: Jn 6,22–29
estvérem, ma reggel Jézus világosan tükröt tart elénk. Az
emberek ugyan keresik Őt, de valójában nem Őrá vágynak, hanem arra, amit adni
tud. Kenyeret szeretnének, biztonságot, gyors megoldásokat – bármit, ami
kényelmesebbé és könnyebbé teszi az életüket. Jézus azonban egyértelműen és
határozottan rámutat a lényegre: „Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely
megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre.”
Ez nem finom figyelmeztetés akar lenni, hanem irányváltásra
hívás.
Mert valljuk be őszintén: mi is sokszor így közeledünk
Krisztushoz. Amikor baj van, amikor szükségünk van valamire, amikor üresnek
érezzük magunkat.
És ez nem baj – de nem elég. Jézus nem akar „hasznos”
lenni az életünkben. Ő az életünk akar lenni.
A tömeg kérdése is beszédes: „Mit tegyünk, hogy Isten
tetszésére cselekedjünk?” Jézus válasza meglepően egyszerű és mégis mindent
felforgató: „Higgyetek abban, akit ő küldött.”
Nem arról van szó, hogy teljesítenünk kellene
valamit, vagy „kipipálni” a vallásos kötelességeinket. Nem arról, hogy
bizonygassuk, milyen jók vagyunk. Jézus valami sokkal mélyebbre hív:
hitre. Egy élő, személyes kapcsolatra. Arra, hogy valódi barátságban
éljünk a Feltámadottal.
Ez az a pont, ahol sokan megállnak. Mert hinni azt
jelenti: rábízom magam Istenre. Nem csak egyetértek Jézussal, hanem
követem Őt. Nem csak tisztelem, hanem szeretem. Nem csak
keresem az ajándékait, hanem vágyom Rá.
És itt lép be az Egyház. Nem egy intézmény, hanem az
a közösség, ahol Krisztus él és cselekszik. Az apostoli Egyház tanítása
nem teher, hanem biztos iránytű.
A Szentatya, a pápa pedig nem egy vélemény a sok
közül, hanem Krisztus földi helytartója, aki az egység látható jele. Ha
komolyan vesszük Jézust, akkor komolyan kell vennünk azt az Egyházat is,
amelyet alapított.
Ma reggel döntést kell hozni, mégpedig: Nem csak
„keresem” Jézust – hanem vele akarok élni.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése