Nagyböjt 3. vasárnapja – Előesti szentmise prédikációja

Evangélium: Jn 4,5–42 

Mindannyian ismerjük a szomjúság érzését. Egy hosszú nap után, egy meleg nyári délutánon, amikor kiszárad a torkunk, mennyire jólesik egy pohár friss víz. A víz az élet egyik alapfeltétele: nélküle nem tudunk élni. De nemcsak a testünk tud szomjazni. Az ember szíve is szomjazik. Szomjazunk szeretetre, elfogadásra, békére, értelmes életre.

A mai evangéliumban, Szent János egy különleges találkozásról beszél: Jézus Krisztus találkozik egy szamariai asszonnyal Jákob kutjánál. Ez a történet nemcsak egy régi esemény. Valójában rólunk szól és három fontos üzenetet tartalmaz a mi számunkra.

Az első fontos üzenet az, hogy Jézus kezdeményezi a találkozást az emberrel.

A történetben Jézus Jákob kutjánál ül, és megszólítja a szamariai asszonyt: „Adj innom!” Ez a kérés egyszerűnek tűnik, de nagyon mély jelentése van. A zsidók és a szamaritánusok között abban az időben komoly vallási és társadalmi feszültség volt, ennek következtében nemigen beszéltek egymással. Ráadásul az asszony élete sem volt rendezett: több kapcsolata volt, és a jelenlegi élettársa sem volt az igazi férje.

Jézus mégis megszólítja őt. Nem kerüli el, nem ítéli el, nem fordul el tőle. Ez számunkra is fontos üzenet.

Sokszor előfordul, hogy az ember úgy érzi: túl messze került Istentől. Talán hibákat követett el, talán eltávolodott a hittől, talán régóta nem imádkozott. Ilyenkor könnyen azt gondolhatjuk: Isten már nem keres minket.

Az evangélium azonban azt mondja: Isten mindig kezdeményez. Ő az, aki megszólít, aki keres, aki közeledik felénk. Nem a tökéletes embereket keresi, hanem minden embert. Egy alkalommal Ő maga mondja: „nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek.” (Lk 5,32) Nagyböjt idején különösen fontos ezt meghallanunk: Isten nem mondott le rólunk.

A második üzenet az „élő víz”.

Jézus azt mondja az asszonynak: „Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, soha többé nem szomjazik.” Ez az élő víz nem egyszerűen fizikai víz. Ez Isten kegyelme, az Istennel való kapcsolat, amely betölti az ember szívét.

Az ember sok mindennel próbálja betölteni a szíve ürességét: munkával, sikerekkel, kapcsolatokkal vagy élvezetekkel. De amikor ezek nem elégítenek ki bennünket, könnyen olyan vágyak felé sodródunk, amelyek végül bűnös szenvedélyekhez és káros függőségekhez vezetnek – mert a szívünk mély szomjúságát valójában csak Isten tudja betölteni.

Ezért fordul elő, hogy valaki sok mindent elér az életben – mégis egyfajta üresség marad benne, boldogtalanság.

Jézus azt mondja: van egy mélyebb forrás. Az élő víz, amely az Istennel való kapcsolatból fakad. Amikor az ember imádkozik, amikor hallgatja vagy olvassa Isten igéjét, amikor a szentségekben találkozik Krisztussal, akkor ebből a forrásból merít.

Nagyböjt éppen erre hív bennünket: térjünk vissza ehhez a forráshoz. Talán egy kicsit több imádsággal, egy őszinte szentgyónással, vagy azzal, hogy tudatosabban figyelünk Isten jelenlétére az életünkben.

A harmadik üzenet az, hogy aki találkozik Jézussal, az tanúságot tesz róla. A történet végén a szamariai asszony valami nagyon érdekes dolgot tesz: otthagyja a korsóját, visszamegy a faluba, és elmondja az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki mindent megmondott rólam!”

Ez az asszony nem volt tanult ember, nem volt vallási vezető. Életvitele miatt nem tartozott a megbecsült emberek közé. Mégis misszionáriussá válik a Jézussal történt találkozásnak köszönhetően. Egyszerűen elmondja, mi történt vele a kútnál.

A hit terjedése sokszor így történik. Nem nagy beszédekkel, hanem egyszerű tanúságtételekkel. Amikor valaki a családjában, a munkahelyén, a barátai között megéli a hitét, amikor türelmesebb, megbocsátóbb, amikor reményt ad másoknak.

Nekünk sem kell nagy dolgokat tennünk. Elég, ha az életünkben látszik, hogy Krisztus fontos számunkra, hogy hozzá tartozunk.

„… az asszony otthagyta korsóját”. Azért jött a kúthoz, hogy vizet merítsen, mégis valami sokkal többet talált. Találkozott Jézussal.

És amikor az ember valóban találkozik Krisztussal, akkor rájön, hogy vannak dolgok, amelyeket már nem kell görcsösen hordoznia. Vannak félelmek, lelkisebek, terhek, vágyak, amelyeket le lehet tenni.

Nagyböjt idején talán nekünk is érdemes feltenni a kérdést:
mi az a korsó az életünkben, amelyet ideje lenne letenni? - - -

Talán egy rossz szokás, káros szenvedély.
Talán egy bűn, amelyhez ragaszkodunk.
Talán egy félelem vagy egy régi seb. - - -

Ha engedjük, hogy Krisztus megszólítson bennünket, akkor mi is megtapasztalhatjuk azt, amit a szamariai asszony: hogy az élő víz valóban képes gyógyítani és új életet adni.

Befejezésül: mai evangélium tehát három fontos gondolatot ad nekünk.

Először: Jézus keres minket, még akkor is, ha mi távol érezzük magunkat tőle.

Másodszor: ő az élő víz forrása, amely képes betölteni az ember szívének szomjúságát, boldogság utáni vágyát.

Harmadszor: aki találkozik vele, az tanúságot tesz róla.

Nagyböjt idején érdemes feltennünk magunknak egy egyszerű kérdést: engedem-e, hogy Jézus megszólítson engem? - - - Ha igen, akkor újra és újra megtapasztalhatjuk azt az élő vizet, amely békét, reményt és új életet ad. És talán mi is olyan emberekké válhatunk, akik – a szamariai asszonyhoz hasonlóan – másoknak is el tudjuk mondani és életünkkel bizonyitani, hogy találkoztunk Krisztussal.

Nagyböjt idején minket is hív az Úr:
tegyük le a korsónkat, és engedjük, hogy ő töltse be a szívünk szomjúságát.
Mert aki Krisztussal találkozik, annak az élete már nem marad, nem maradhat ugyanaz, mint előtte. Ámen