Isten, aki felemel a mélységből - nagyböjt 2. hete – szombat reggel

Szentírási alap: Mik 7,14–15.18–20

A próféta szavai ma különös erővel szólalnak meg: „Melyik isten olyan, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának vétkét?” (Mik 7,18). A kérdés nem puszta költői fordulat. Valójában szembesítés: milyen Istent hordozunk a szívünkben? Olyat, aki szamon tart és eltaszít, vagy olyat, aki irgalmasan lehajol, felemel és új kezdetet ad?

Nagyböjt második hetének végén sok ember talán már fáradtnak érzi magát. Az elhatározások gyengülni kezdenek, a lelkesedés alábbhagy. A mai világ egyébként sem kedvez az elmélyülésnek: gyors tempó, állandó zaj, információk áradata. Könnyű sodródni, könnyű azt mondani: „minden mindegy”. Könnyű beérni a kényelmes közép szerűséggel. 

De Isten nem közömbös az ember iránt. A próféta képe megrendítő: Isten „a tenger mélyére veti minden bűnünket”. Nemcsak megbocsát, hanem eltörli a múltunkat, amely fogva tartana. Ez az isteni irgalom az, amely Krisztusban teljesedett be. Jézus nem azért jött, hogy emlékeztessen a bukásainkra, hanem hogy kiszabadítson azokból.

Ez az üzenet mindannyiunkhoz szól. Az iskolás fiatalhoz, aki talán bizonytalan a jövőjében. A fiatalhoz, aki keresi az útját és néha eltéved. A szülőhöz, aki fáradtan dolgozik családjáért. Az idős emberhez, aki visszatekint életére, és talán kérdései vannak: vajon jól éltem?

Isten válasza egyszerű és mégis radikális: az ember története soha nem zárul le a bűnnel. Az irgalom mindig új fejezetet nyit.

Ez azonban nem olcsó vigasztalás. Az irgalom hívás is. Hívás arra, hogy mi magunk is irgalmasok legyünk. Hogy a családban ne a sértettség uralkodjon, hanem a megbocsátás. Hogy a munkahelyen ne a közöny vezessen, hanem a becsület. Hogy a konfliktusokban ne a bosszú, hanem a béke keresése legyen az út.

A Krisztus-követés nem látványos hőstettek sorozata. Sokkal inkább apró, mindennapi döntésekből áll: igazat mondani, amikor könnyebb lenne hallgatni; segíteni, amikor kényelmesebb lenne félrenézni; reményt adni, amikor mindenki panaszkodik.

Nagyböjt arra emlékeztet: az ember szíve mindig képes megújulni. Nem azért, mert mi erősek vagyunk, hanem mert Isten hűséges. A próféta ezt mondja: „Hűséges maradsz Jákobhoz, és irgalmas Ábrahámhoz.”

Isten hűsége ma is tart. Akkor is, ha mi ingadozunk. Akkor is, ha elfáradunk.

És talán éppen ez a nagyböjt legmélyebb reménye: Isten nem mond le az emberről.

Imádság

Irgalmas Istenünk,
te látod gyengeségeinket, hibáinkat és terheinket.
Taníts bennünket bízni irgalmadban,
és add, hogy mi is irgalmas szívvel forduljunk egymás felé.
Adj erőt, hogy a mindennapok apró döntéseiben
Krisztus útját válasszuk.
Ámen.

Útravaló gondolat

Aki engedi, hogy Isten irgalma felemelje, az maga is az irgalom emberévé válik a világban.