„Legyen” – Isten igenje és az ember válasza - Gyümölcsoltó Boldogasszony

fr. Szilveszter ofm archívum 

Alapige: Lk 1,26–38

Az idei esztendő különleges számunkra, ferencesek számára: 800 éves jubileumot ünnepelve emlékezünk Szent Ferenc Atyánk égi születés napjára. És több mint 800 éve annak, hogy Assisi Szent Ferenc Greccióban megrendezte az első élő betlehemest. Nem pusztán egy szép hagyomány született akkor, hanem egy mély felismerés: Isten titkát nem elég elmagyarázni – láthatóvá kell tenni, meg kell élni.

És éppen ez kapcsol bennünket a mai főünnephez, Gyümölcsoltó Boldogasszony titkához. Mert ami Greccióban láthatóvá vált, az itt, a mai evangéliumban kezdődik el. A názáreti csendben, egy egyszerű fiatal lány életében, amikor Isten megszólítja őt.

Szent Lukács evangéliuma elénk tárja ezt a jelenetet, ami nem látványos, nem hangos, nem történelmi méretű eseménynek tűnik. És mégis, itt fordul meg a világ története. Isten kezdeményez. Belép az ember életébe. Nem erővel, nem kényszerrel, hanem egy kérdéssel, egy meghívással.

És ezzel máris közel kerülünk önmagunkhoz. Mert a kérdés nem az, hogy Isten szól-e. Hanem az: mi hogyan válaszolunk?

Mária válasza nem azonnali diadal vagy magabiztos bizonyosság. Az evangélium világosan mutatja: megdöbben, zavarba jön, kérdez. „Hogyan lesz ez?” – teszi fel a kérdést. Ez fontos. Mert sokszor azt hisszük, hogy a hit azt jelenti: mindent értünk, minden világos, nincsenek kérdéseink.

De Mária példája mást mutat. A hit nem a teljes megértés, hanem a bizalom a nem teljesen értett helyzetben.

Ez felszabadító. Mert azt jelenti: nem kell tökéletesnek lennünk ahhoz, hogy Isten munkálkodni tudjon bennünk. Nem kell mindenre tudnunk a választ. Elég, ha nyitottak vagyunk.

És itt jön a döntő pillanat.

„Íme, az Úr szolgálóleánya: legyen nekem a te igéd szerint.”

Ez az „igen” nem egy szép vallásos mondat. Ez egy életet meghatározó döntés. Egy olyan beleegyezés, amelynek következményei vannak: bizonytalanság, félreértések, kockázat. Mária nem látja előre az egész utat. Nem tudja, hova vezet. De mégis kimondja: legyen.

És itt kapcsolódik be mélyen Assisi Szent Ferenc lelkisége.

Ferenc számára a megtestesülés nem egy tanítás volt a sok közül. Hanem egy megrendítő valóság: Isten valóban emberré lett. Kicsivé, szegénnyé, kiszolgáltatottá.

És Ferenc ezt komolyan vette. Nem csak elhitte – hanem úgy akart élni, hogy ez valóban mindent megváltoztasson. Ezért választotta a szegénységet, az egyszerűséget, a kicsinységet. Mert ha Isten így jött közénk, akkor az ember sem élhet úgy, hogy ez ne számítson.

És ezért történt Greccióban az, ami történt. Ferenc nem akarta, hogy a karácsony csak gondolat maradjon. Azt akarta, hogy az emberek lássák, megtapasztalják, mit jelent az, hogy Isten közénk jött. Az Grecciói betlehemállítás nem színház volt, hanem igehirdetés. Látható evangélium.

De ha most mélyebbre nézünk, akkor azt látjuk: Greccio gyökere itt van, Názáretben. Mert ami ott megszületett, az itt kezdődött el. Mária „igenjében”.

Ami Názáretben csendben elkezdődött, azt Ferenc láthatóvá akarta tenni.

És most elérkezünk a legfontosabb ponthoz.

Ez a történet nem zárult le kétezer éve. A megtestesülés nem egy múltbeli esemény csupán. Isten ma is testet akar ölteni. Nem úgy, mint akkor – hanem rajtunk keresztül. A döntéseinkben, a szavainkban, a kapcsolatainkban - és abban is, hogy milyen hivatást választunk, és hogyan éljük azt.

Ferenc ezt nagyon világosan látta. Ezért mondta, hogy minden hívő meghívást kap arra, hogy „Isten anyjává váljon” – vagyis, hogy hordozza és világra hozza Krisztust a saját életében.

Ez elsőre merész gondolatnak tűnik. Pedig valójában nagyon konkrét.

Amikor valaki megbocsát – ott Krisztus jelenik meg.

Amikor valaki igazat mond, még ha nehéz is – ott Krisztus szólal meg.

Amikor valaki felelősséget vállal, szeret, kitart – ott Krisztus válik láthatóvá.

Amikor valaki felismeri a hivatását, és hűségesen megéli – ott Krisztus alakítja az életét.

Ez a mi „igenünk”.

És itt válik személyessé az ünnep. Mert már nem csak Máriáról van szó. Nem csak Ferencről. Hanem rólunk.

Isten ma is kezdeményez. Lehet, hogy nem angyal által. Lehet, hogy nem látványosan. De szól: egy helyzetben, egy döntésben, egy belső indításban – vagy akár egy hivatás felismerésében és elfogadásában.

És a kérdés ugyanaz, mint Názáretben:

Mit válaszolunk?

Sokszor várjuk a nagy pillanatokat. A biztos jeleket. A teljes bizonyosságot. De lehet, hogy Isten éppen a hétköznapokban kér tőlünk egy-egy „igent”.

Egy apró igen is elindíthat valamit. Ahogy Mária igenje elindította a megváltás történetét.

Testvéreim, talán ez a mai ünnep legfontosabb üzenete:

Nem az a döntő, hogy mindent értünk-e.

Nem az, hogy készen állunk-e.

Hanem az, hogy ki tudjuk-e mondani: legyen.

És ha ehhez példát keresünk, akkor előttünk áll Mária, aki egyszer kimondta.

És előttünk áll Ferenc, aki egész életével kimondta.

A kérdés már csak ez:

mi mikor kezdjük el?