Szentírási alap: Mt 5,13–16
Jézus ma is tanít. Nem
elvont fogalmakkal, hanem olyan képekkel, amelyeket mindenki ért: sóval és
világossággal. Két egyszerű, mégis életbevágó valóság, amely rólunk szól.
„Ti vagytok a föld sója.”
A
só nem önmagáért való. Nem hivalkodik, nem tolakodik, mégis nélküle minden
ízetlenné válik. Ízt ad, megőriz, véd a romlástól. Jézus ezzel azt mondja:
jelenlétünk számít. Szavaink, döntéseink, t
ürelmünk, hűségünk – mind-mind
hatással van a környezetünkre. Ha eltűnik belőlünk az evangélium íze, a hit
öröme és ereje, akkor a világ is szegényebb lesz körülöttünk.
„Ti vagytok a világ
világossága.”
A
világosság nem magyarázza magát, hanem világít. Nem csap zajt, hanem utat
mutat. Egy meggyújtott lámpát nem elrejtenek, hanem magasra tesznek, hogy mások
is lássanak. Jézus arra hív, hogy ne rejtsük el a jót, amit kaptunk, ne
szégyelljük a hitünket, hanem éljük meg csendes bátorsággal a mindennapokban.
És mindennek célja van:
„Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva
jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat.”
Nem önmagunkat kell középpontba állítani, hanem Istent. A hiteles keresztény
élet mindig túlmutat önmagán: Istenre irányítja a tekintetet.
A hét kezdetén álljunk meg
egy pillanatra, és kérdezzük meg magunktól:
Hol lehetek ma só? Hol vihetek ízt, reményt, emberséget?
Hol lehetek világosság? Hol mutathatok utat egy jó szóval, egy figyelmes
gesztussal, egy őszinte tettel?
Kicsi dolgok ezek – de Jézus
kezében világot formáló erővé válnak. Induljunk így az újhétnek: sóként,
világosságként, Isten dicsőségére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése