„Nem tudott ott csodát tenni” – amikor a közelség elhomályosítja a hitet - Évközi 4. hét – szerda reggel

Szentírási alap: Mk6,1–6

Jézus hazamegy. Názáretbe érkezik, oda, ahol felnőtt, ahol ismerik a hangját, a járását, az arcát. Tudják, ki volt a családja, mit dolgozott, honnan jött. És éppen ez lesz a probléma. Nem az idegenség, hanem a túl nagy ismerősség. „Hát nem az ács ez?” – kérdezik, és kérdésük mögött nem nyitottság, hanem lezártság van. Mintha azt mondanák: mi már mindent tudunk róla. Nincs mit tanulnunk tőle.

Ez az evangélium fájdalmasan őszinte mondatot mond ki: Jézus „nem tudott ott csodát tenni”. Nem azért, mert elfogyott volna az ereje, hanem mert a hit ajtaja zárva maradt. A csoda nem erőszak. Isten tiszteletben tartja az ember szabadságát – még akkor is, ha ezzel lemondhatna a gyógyításról.

Ez a történet rólunk is szól. Arról, amikor annyira megszoktuk Istent, hogy már nem számítunk rá. Amikor az imádság rutinná válik, az evangélium ismerős szavakká, a vasárnap megszokott programmá. Amikor azt gondoljuk: „ezt már hallottam”, „ezt már tudom”. És közben észre sem vesszük, hogy a szívünk lassan bezárul.

Pedig Jézus ma is hazajön. A mi életünkbe, családunkba, fáradtságunkba, kérdéseinkbe. Nem látványos csodákkal kezdi, hanem csendesen. Egy gondolattal, egy belső indítással, egy hívó szóval: „Bízz bennem.” És talán éppen itt dől el minden: engedjük-e, hogy Isten több legyen, mint amit eddig gondoltunk róla?

A názáretiek botránya az volt, hogy Isten túl közel jött. Mi is sokszor ezt érezzük: túl egyszerű, túl hétköznapi. Pedig éppen itt van a remény. Isten nem csak a rendkívüliben van jelen, hanem a mindennapiban. A kicsi lépésekben, a kitartásban, az újrakezdésben. Abban, hogy ma is felkelhettünk, hogy ma is kérhetünk, és ma is bízhatunk.

Az evangélium végén Jézus csodálkozik – a hitetlenségen. Milyen szép lenne, ha ma rajtunk a hitünkön csodálkozhatna! Nem a tökéletességünkön, hanem azon, hogy a gyengeségeink ellenére is rá bízzuk magunkat.

Ha ma úgy érzed, hogy elfáradtál, hogy nem látsz kiutat, vagy hogy Isten hallgat – ne zárd be az ajtót. Elég egy résnyire nyitva hagyni. Isten a legkisebb nyíláson is be tud lépni. 

Imádság:

Urunk Jézus Krisztus,

bocsásd meg, amikor megszoktunk Téged,

amikor azt hittük, már mindent tudunk Rólad.

Adj nekünk nyitott szívet,

hogy ma újra rácsodálkozzunk jelenlétedre.

Erősítsd hitünket, amikor gyenge,

reményünket, amikor fogyóban van,

és taníts meg bízni Benned akkor is,

amikor nem látunk csodát.

Ámen.