Naplójegyzet – Házasság hete margójára – A szeretet türelmes iskolája

Az Esztelnek, Kurtapatak, Székelyudvarhely házaspárjainak,

és minden idelátogató házaspárnak,

akiket Isten a szeretet türelmes iskolájában egymásra bízott.

„A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély…  Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.” 

(1 Kor 13, 4-7)

„Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet.”

Ady Endre – Őrizem a szemed (részlet)

A Házasság hete minden évben arra hív, hogy megálljunk egy pillanatra, és újra kimondjuk azt, amit a hétköznapok zajában gyakran csak sejtünk: a házasság nem pusztán emberi megállapodás, hanem meghívás. Meghívás a szeretet iskolájába, ahol tanulni kell a türelmet, az önátadást és a hűséget – nap mint nap.

Az elmúlt napon az Esztelneki ferences kolostor falai között házaspárok számára tartott előadás emlékeztetett erre az igazságra. Az előadó mesélte: „Jó volt látni és hallani, ahogyan férj és feleség együtt keresi a választ ugyanarra a kérdésre: hogyan lehet ma is hűségesen, örömmel, Istenre figyelve házasságban élni?” A válaszok sokfélék, de egy irányba mutatnak: a szeretet nem érzésként kezdődik és végződik, hanem döntésként bontakozik ki.

Szent Pál szavai – „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos…” – nem idealizált költészet, hanem erkölcsi realizmus. A házasság teológiája itt válik tapinthatóvá: Isten nem a tökéletes embereket köti össze, hanem tökéletleneket bíz egymásra. A szentség éppen ebben áll: a férj és a feleség egymás számára Isten türelmének és irgalmának jelei lesznek. A házasság így válik élő ikonává Krisztus és az Egyház kapcsolatának.

Ezt az egymásra bizottságot fogalmazza meg megrendítő emberi egyszerűséggel Ady Endre vallomása: „őrizem a szemedet”. Nem birtoklásról van szó, hanem őrzésről – arról a csendes felelősségről, amelyben a másik ránk van bízva. Erkölcsi értelemben ez azt jelenti: vigyázok rád akkor is, amikor fáradt vagy, amikor sebezhető, amikor nehéz szeretni. Teológiai értelemben pedig: Isten őrző szeretetének eszközévé válok a házastársam életében.

Ma este a székelyudvarhelyi ferences templomban a város házaspárjai együtt ünnepelnek majd szentmisét, és páronként áldást kapnak. Az áldás nem jutalom a jól végzett munkáért, hanem erőforrás az útra. Isten újra kimondja: veletek vagyok a hétköznapokban is, a konfliktusokban, az újrakezdésekben, az örömben és a keresztben.

Ferencesként különösen közel áll hozzám ez a gondolat: a házasság a kisebb testvér útja a szerzetes életben. Lemondani az önközpontúságról, helyet csinálni a másiknak, és felfedezni, hogy az igazi nagyság a szolgáló szeretetben rejlik. A házaspárok áldása ma este ezért nemcsak szép szertartás, hanem prófétai jel: emlékeztet bennünket arra, hogy a világ akkor gyógyul, amikor a szeretet hűséggé válik.

Imádkozom, hogy mindazok, akik részt vettek az előadáson és akik ma áldásért járulnak az oltár elé, új erőt kapjanak ahhoz, amit már régóta élnek – vagy amihez talán most kell bátorságot gyűjteniük. Mert a házasság, minden küzdelmével együtt, Isten egyik legszebb ajándéka az embernek: egy út, amelyen ketten haladnak, de soha nincsenek egyedül.

Ahogy most befejezem e sorokat, nem gondolatokat akarok lezárni, hanem embereket magammal vinni az imádság csendjébe. Arcokat, történeteket, egymás mellett ülő férjet és feleséget – és nemcsak az előbb említett két esemény kapcsán, hanem mindazokat, akikkel az évek során találkoztam, akiket ismerek és tisztelek.

De magammal viszem azokat is, akik az elmúlt nap az esztelneki kolostor csendjében figyeltek, kérdeztek, és újra ki merték mondani az „igen” súlyát. És azokat is, akik ma este a székelyudvarhelyi ferences templomban, a szentmise befejeztével áldásért állnak majd meg – talán fáradtan, talán reménnyel telve, talán mindkettővel egyszerre.

Ferencesként újra és újra tanulom: Isten nem a nagy szavakban lakik, hanem a kitartó szeretet apró gesztusaiban. A házasságban kimondott igen ezért nem egyszeri ünnep, hanem mindennapi vállalás. Néha csendes, néha nehéz, néha örömteli – de mindig szent.

Ezért ajánlom e naplójegyzetet nektek, házaspárok. Nem példaként, nem tanításként, hanem testvéri mellé állásként. Hogy amikor elfáradtok, eszetekbe jusson: a szeretet nem akkor a legerősebb, amikor könnyű, hanem amikor hűséges marad. Amikor őrizni tudja a másik tekintetét. Amikor nem elenged, hanem megtart.

Imádkozom, hogy az áldás, amely ma este elhangzik fölöttetek, ne csak a fejeteket, hanem a mindennapjaitokat is elérje. Otthon, asztalnál, hallgatásban, vitában, kibékülésben. Ott, ahol a házasság igazán él.

Testvéri szeretettel és imádsággal:

Szilveszter barát