Könyörgő nap a világ éhezőiért - A házasság hetének befejezése - A farsang utolsó vasárnapja
Szentírási alap: Sir15, 15–20 - 1 Kor 2, 6–10 - Mt 5, 17–37
A
mai vasárnap ünneplésében
több minden találkozik. Ma könyörgünk a világ éhezőiért. Ma zárul a
házasság hete. És ez az utolsó farsangi vasárnap is.
Három téma áll előttünk.
Az éhezés valósága.
A házasság hűsége.
Az öröm ünnepe.
Elsőre
úgy tűnhet, nincs sok közük
egymáshoz. Az egyik a szenvedésről szól, a másik a szeretetről, a
harmadik az örömről.
De
Isten igéje ma nem
külön-külön beszél ezekről. Egy irányba mutat. Azt kérdezi: mi
lakik az ember szívében? Milyen döntések formálják az életét? Milyen
bölcsesség vezeti?
Mert
a Szentírás üzenete
ma nem egyszerűen csak témákat ad, hanem döntés elé állít bennünket.
A
Sirák fia könyve azt
mondja: Isten eléd adta az életet és a halált. Nyújtsd ki a kezed
arra, amit választasz. Vagyis az ember nem sodródó lény. Nem a
körülmények játékszere. Van szabadakarata, s énnél fogva választási
lehetősége. És a választásának következménye van.
Szent
Pál a Korintusiaknak írt első levélében
kétféle bölcsességről beszél. Van evilági bölcsesség – amely csak
azt nézi, mi hasznos most, mi hoz sikert, mi ad előnyt. És
van isteni bölcsesség – amely az örök célt tartja szem előtt.
A
világ azt mondja:
érvényesülj, szerezz, élvezd. Krisztus azt mondja: szeress, szolgálj,
adj. És itt dől el minden.
Mert
ha csak az evilági bölcsesség vezet,
akkor az éhező ember terhessé válik. A házasság addig tart, amíg
kényelmes. Az öröm pedig hangos, de üres marad.
De
ha Isten bölcsessége
vezet, akkor másként látunk. Másként döntünk. Másként élünk.
És
ekkor szólal meg Jézus
a hegyi beszédben, a Máté evangéliuma lapjain. Nem eltörli a törvényt, hanem
beteljesíti. Nem a külső szabályt hangsúlyozza, hanem a
szívet.
És
Jézus itt nem apró
javításokat kér. Nem azt mondja: egy kicsit legyetek jobbak. Azt mondja:
döntsetek a szív mélyén.
Nem elég, hogy „nem öltem”.
Hanem a kérdés az, hogy a békesség mellett döntök-e, amikor megsértenek?
Nem elég, hogy „nem követtem el
házasságtörést”.
Hanem a kérdés az, hogy döntök-e a tisztaság mellett akkor is, amikor
senki nem lát?
Nem elég, hogy kimondom az esküt.
Hanem a kérdés az, hogy döntök-e az igaz szó mellett akkor is,
amikor kényelmetlen?
A
keresztény élet nem
automatikus. Nem sodródás. Hanem naponta meghozott, gyakran csendes
döntések sora.
És
itt ér össze a mai
három téma.
A
világ éhezői.
Lehet
legyinteni: „Nagy ügy, én úgysem tudok változtatni rajta.”
De
dönthetek úgy, hogy nem leszek közönyös. Dönthetek a mértékletesség
mellett, a pazarlás helyett. Dönthetek úgy, hogy hálát adok a kenyérért,
és megosztom, amim van.
Az
éhezés mögött
sokszor emberi döntések állnak. És a gyógyulás mögött is döntések
állnak.
A
házasság.
A
világ azt mondja: amíg
jó, maradj. Ha nehéz, lépj tovább.
Krisztus azt mondja: a szeretet döntés. Nem pillanatnyi érzelem,
hanem hűség.
A
hűség nem érzelmi
állapot. Hanem újra és újra kimondott igen. Olyan igen, amely
akkor is érvényes, amikor fáradt vagyok. Amikor csalódtam. Amikor
nem érzem a lelkesedést.
És
ez nem hideg kötelesség.
Ez részesedés Isten hűségében a házasság szentsége révén.
A
farsangi öröm.
Dönthetek a felszínes szórakozás mellett. Vagy dönthetek
a tiszta öröm mellett. Olyan öröm mellett, amely nem rombol, nem
aláz meg, nem okoz kiábrándultságot, szenvedést, lelkiismeretfurdalást, nem
hagy csömört, ürességet maga után.
Testvérek, sok szenvedés abból fakad, hogy rossz
döntéseket hozunk – vagy nem merünk dönteni. Sodródunk. Halogatunk.
Megalkuszunk.
De
Sirák könyve ma
világosan mondja: „Eléd adtam az életet és a halált.” Isten
nem állít csapdát elénk. Nem játszik velünk. Szabadságot ad. És komolyan
veszi a szabadságunkat.
Csakhogy itt jön a
legfontosabb kérdés:
Van-e erőm jól dönteni?
Őszintén: sokszor nincs, mert:
A harag
gyorsabb, mint a megbocsátás.
A kísértés hangosabb, mint a lelkiismeret.
A fáradtság erősebb, mint az elhatározás.
Ezért
nem maradhatunk meg a puszta erkölcsi
felszólításnál. Mert a kereszténység nem önfejlesztés.
A kereszténység: Krisztus, s a tanítása
szerinti élet.
Ő
nemcsak azt mondja, mit
tegyünk. Ő belép az életünkbe. Az Eucharisztiában nem emléket ad, hanem
önmagát. A szentáldozásban azt a Krisztust vesszük magunkhoz, aki
hűséges maradt a kereszten. Aki nem fordult vissza, amikor nehéz lett.
Amikor áldozunk, nem pusztán egy szertartás
részesei vagyunk. Az Ő élete kezd bennünk dolgozni. Az Ő ereje támaszt
fel bennünket.
Ezért
a mérce nem nyomasztó.
Mert nem egyedül kell megugranunk a lécet.
A döntés a miénk.
Az erő az Övé.
És
most hadd mondjam ezt külön
azoknak, akik szenvednek. Akik testileg betegek. Akik
lelki sebeket hordoznak, s szörnyű terhek alatt görnyedeznek. Akik
csalódtak, akik elfáradtak.
Lehet,
hogy most nem nagy döntések
előtt állnak. Lehet, hogy csak annyi a döntés: ma nem adom fel. Ma
is bízom. Ma is imádkozom. Ma is kérek segítséget.
Isten szemében ez nem kicsi döntés. Ez az élet választása.
Testvéreim, az Egyház ma nem riogatni akar. Nem azt
mondja: ha nem felelsz meg, elvesztél.
Azt
mondja: van irány. Van
erő. Van kegyelem, mert:
A templom nem a kiváltságosok
klubja,
hanem a kegyelemre szorulók otthona.
Az oltár nem a tökéletesek
jutalma,
hanem a gyógyulni vágyók találkozási helye Krisztussal.
Az Eucharisztia,
Krisztus Teste, nem
a sikeresek kitüntetése,
hanem a gyengék erőforrása az úton.
Az áldozás nem annak
bizonyítéka, hogy már megérkeztünk,
hanem annak jele, hogy még úton vagyunk – és szükségünk van Krisztusra.
Ma tehát, sőt naponta
három területen döntünk:
a közöny vagy az irgalom között,
a hűtlenség vagy a hűség között,
a felszínesség vagy a mélység között.
És
minden döntés mögött ott
áll Krisztus, csendesen, de valóságosan.
Ha
Őt választjuk,
akkor lassan egység születik bennünk. A szó és a szív összhangba kerül. A
hit és az élet nem válik ketté.
És akkor az életünk nem darabokra hullott témákból áll majd, hanem egyetlen, Isten felé tartó igenből. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése