Szentírás: 2Sám6,12b–15.17–19
A mai olvasmányban Dávid
király nagy örömmel viszi fel az Úr ládáját Jeruzsálembe. Táncol, énekel, nem
törődik azzal, hogyan néz ki mások szemében. Szíve tele van hálával és
ujjongással, mert tudja: Isten közel jön népéhez. Ez nem puszta vallásos
esemény, hanem élő találkozás az Úrral.
Ez a kép ma minket is
megszólít. Sokszor hordozzuk a hitünket megszokásból, fáradtan, csendben, talán
kissé visszafogva. Dávid viszont emlékeztet: Isten jelenléte öröm forrása. Nem
teher, hanem ajándék. Nem szégyellni való, hanem ünnepelni való.
Mit jelent ez a mi
hétköznapjainkban? Azt, hogy merjük Istennek megmutatni a szívünket. Merjük
kifejezni hálánkat, akár egy egyszerű imával, egy mosollyal, egy jó szóval, egy
szeretetből tett apró gesztussal. Amikor szeretetet adunk, amikor megbocsátunk,
amikor időt szánunk a másikra, akkor mi is „visszük” Isten jelenlétét a
világba.
Dávid áldást is ad a népnek,
és ételt oszt. Az Istennel való találkozás mindig tovább akar áradni:
szeretetben, gondoskodásban, figyelmességben. A szentmise után mi is így
indulhatunk: nem üres kézzel, hanem áldással a szívünkben.
Kérjük ma az Urat, hogy
adjon nekünk Dávidhoz hasonló, egyszerű és őszinte örömöt. Hogy ne féljünk
kimutatni: Isten fontos nekünk. És hogy rajtunk keresztül mások is megérezzenek
valamit az Ő közelségéből. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése