„Jeruzsálemtől Betlehemig – az istenkereső ember útja” – Vízkereszt - 2026

Bibliai részek: Iz 60,1–6; Ef 3,2–3a.5–6; Mt 2,1–12

Karácsonykor Isten csendben, szinte észrevétlenül jött közénk. Nem hatalommal, nem erővel, nem pompával, hanem Betlehem szegénységében, egy istálló mélyén, egy jászolban. Aki akkor nem figyelt, könnyen elsétálhatott mellette. Sok ember számára Betlehemben akkor „nem történt semmi különös”. Csak néhány pásztor, Mária és József tudta, hogy az ég megnyílt, és Isten belépett az emberi történelembe.

Vízkereszt ünnepe azonban arról szól, hogy ez az elrejtett Isten megmutatja magát. Ami Karácsonykor még rejtve volt, ma felragyog. Ezért mondja Izajás próféta: „Kelj föl, tündökölj, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége fölragyogott rajtad!”

Ez a világosság nemcsak egy népnek, nemcsak a választottaknak szól, hanem minden embernek. Jézus nemcsak Izrael Megváltója, hanem az egész világ Üdvözítője.

Ezt fejezi ki a napkeleti bölcsek története. Ezek az emberek messziről jöttek, idegen világból, más gondolkodásmóddal, mégis megértették a hívó jelet. Meglátták a csillagot, és nem maradtak mozdulatlanul. Elindultak. Ez nagyon fontos: a hit nemcsak felismerés, hanem mozgás. A hit útra kelt.

A bölcsek keresnek. Nem tudnak mindent, nem látnak mindent előre, de nem tudnak nyugodtan megmaradni ott, ahol vannak. Testvéreim, ez az istenkereső ember állapota. És milyen ismerős ez a mi életünkből is! Mert hiába dolgozunk, hiába igyekszünk, hiába hajszoljuk magunkat nap mint nap, ott marad bennünk a kérdés: tényleg ennyi az élet? Ezért mondhatjuk: Vízkereszt az istenkereső ember ünnepe.

A bölcsek Jeruzsálembe érkeznek. Teljesen érthető módon. Ha király született, akkor ott kell keresni, ahol a hatalom van. A palotában. A fényben. A pompában. De mit találnak? Nyugtalanságot, félelmet, számítást. Heródes félti a trónját, a város megzavarodik, senki nem indul velük tovább.

Ez a mai világ képe is lehetne. Mennyi mindent ígér nekünk a világ: biztonságot, boldogságot, sikert. Azt mondja: ha ezt eléred, ha azt megszerzed, akkor rendben leszel. És mégis, sokszor éppen ott nincs béke, ahol a legtöbb a csillogás.

Hadd mondjak el ide egy egyszerű, hétköznapi történetet.

Egy ember hosszú éveken át kereste a boldogságot. Dolgozott, gyűjtött, mindig azt mondta: „Ha majd meglesz ez vagy az, akkor nyugodt leszek.” Meglett a ház, az autó, a biztos munkahely. Mások irigyelték is. Mégis egyre gyakrabban ébredt fel reggel úgy, hogy valami hiányzik.

Egy este, amikor már minden elcsendesedett, leült a konyhaasztalhoz. Nem szólt a rádió, nem világított a televízió. Először hosszú idő után csend volt. És akkor döbbent rá: évek óta nem volt csend az életében. Nem volt ideje megállni. Nem volt ideje imádkozni. Nem volt ideje Istenre.

Csak ennyit mondott: „Uram, ha itt vagy, mutasd meg magad.” Nem történt semmi látványos. Nem oldódtak meg azonnal a gondjai. De béke költözött a szívébe. Rájött: addig Jeruzsálemben keresett – a sikerben, a teljesítményben. Akkor találta meg Istent, amikor „Betlehembe” ment – a csendbe, az egyszerűségbe, az őszinte imába.

Pontosan ezt teszik a napkeleti bölcsek is. Az értelem elvezeti őket Jeruzsálemig. A tudomány, a számítás elindítja őket. De Jeruzsálem után már a hit vezeti őket tovább. Betlehem felé. Ahhoz hit kell, hogy a fényes palotát elhagyják egy kicsiny falu kedvéért. Ahhoz hit kell, hogy a jászolban fekvő gyermekben felismerjék a mindenség Királyát.

Ez számunkra is fontos tanítás: az értelem és a hit nem ellenségei egymásnak. Az értelem elindít, a hit célba vezet. De pusztán értelemmel nem lehet eljutni Istenhez. Egy ponton túl át kell adni a helyet a hitnek.

Amikor a bölcsek megtalálják Jézust, leborulnak előtte. Ez a hódolat. Nem vitatkoznak, nem kérdeznek, nem méricskélnek. Felismerik: itt van az, akit kerestünk. Isten gyakran nem ott van, ahol várnánk. Ott van a kicsinységben, a gyengeségben, a mindennapok egyszerűségében.

Ady Endre szavai jutnak eszünkbe: „Az Isten van valamiként: Minden Gondolatnak alján.”

Nem a felszínen, nem a zajban, hanem mélyen. Ahol ritkán járunk. A bölcseknek is le kellett hajolniuk a jászol fölé, hogy meglássák Istent. Nekünk is le kell hajolnunk.

És a történet itt még nem ér véget. A bölcsek ajándékot adnak. Nem üres kézzel jönnek. Az arany, a tömjén és a mirha hitvallás.

– Az arany: Jézus a Király. Ez azt jelenti, hogy nem csak akkor hallgatok rá, amikor nekem tetszik. Hanem akkor is, amikor nehéz. Amikor meg kell bocsátani. Amikor igazat kell mondani. Amikor nemet kell mondani a rosszra.

– A tömjén: Jézus az Isten. Ez azt jelenti, hogy időt szánok rá. Nem csak „ha belefér”. Az ima nem luxus, hanem létszükséglet. Ahogy levegő nélkül nem élünk, úgy ima nélkül is elfárad a lélek.

– A mirha: Jézus a Megváltó, aki szenvedett. Ez azt jelenti, hogy a keresztjeimet nem kidobom, hanem vele együtt hordozom. Felajánlom. A betegségemet, a gondomat, a családi nehézségeimet.

Vízkeresztkor házszentelést tartunk, és ajtóinkra felírjuk: C+M+B. Ez nem babona. Ez döntés. Azt mondjuk: „Uram, itt élj velünk.” Ha ő valóban helyet kap otthonunkban és szívünkben, akkor béke költözik oda.

Szeretteim! Vízkereszt arra hív, hogy ne csak keressük Istent, hanem amikor megtaláljuk, akkor adjuk is oda neki az életünket. Nem tökéletesen, nem hibátlanul – hanem őszintén. Induljunk el mi is. Tegyünk egy kis lépést ma. És akkor megtapasztaljuk: a csillag ma is vezet. Ámen.