„Isten a szívet nézi – és az emberért van az ajándék” - Szentmise Páduai Szent Antal közbenjárását kérve

 2. évközi hét, kedd  

Szentírási alap: 1Sám 16,1–13; Mk 2,23–28

A mai szentmise igeliturgiája nem a rendkívüli emberekről szól, hanem rólunk: az egyszerű, sokszor fáradt, kérdésekkel és terhekkel élő hétköznapi emberekről. Olyan üzenetet hoz, amely nem megijeszt, hanem megnyugtat; nem elvárásokkal terhel, hanem reményt ébreszt.

Az első olvasmányban Sámuel próféta Isten parancsára királyt keres Saul helyébe. Jesse fiai sorra megjelennek: erősek, jó kiállásúak, tekintélyt parancsolók. Emberi szemmel mindegyik alkalmasnak tűnik. Isten azonban újra és újra azt mondja: „Nem ő az.” És ekkor hangzik el a döntő mondat: „Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” Végül előhívják Dávidot, a legkisebbet, a pásztorfiút, aki eddig szinte észrevétlen maradt. Ő lesz a kiválasztott.

Ez az ige sokunk számára felszabadító. Mert hányszor érezzük magunkat „kicsinek”: nem elég jónak, nem elég ügyesnek, nem elég fontosnak. Talán másokhoz hasonlítjuk magunkat, vagy úgy gondoljuk, Istennek is csak a „nagyok”, a „tökéletesek” kellenek. A mai olvasmány azonban azt üzeni: Isten lát téged ott is, ahol mások nem. Látja a hűségedet, a jó szándékodat, az imáidat, még akkor is, ha azok hiányosak, töredezettek. Őt nem a látszat érdekli, hanem a szív.

Az evangéliumban Jézus még közelebb hozza ezt az igazságot. A tanítványok éhesek. Nem lázadnak, nem tiszteletlenek: egyszerűen kalászokat tépnek, szétmorzsolják, és megeszik a búzaszemeket. A farizeusok azonban csak a szabályt látják, nem az embert. Számukra ez a szombati munkatilalom megszegése. Jézus válasza megrendítően emberi és felszabadító: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért.” Isten nem ellenünk van a törvényeivel, hanem értünk. Nem azt akarja, hogy összeroppanjunk a megfelelés terhe alatt, hanem hogy éljünk.

Ez ma is nagyon aktuális üzenet. Körülöttünk – és sokszor bennünk is – ott él egy csendes szorongás: elég jó keresztény vagyok-e? Elég sokat imádkozom? Elég türelmes vagyok? Nem vétkezem-e túl gyakran?

Sokan hordoznak lelkiismereti terheket, amelyek nem Istenhez visznek közelebb, hanem inkább elbátortalanítanak. Úgy érzik, Isten inkább figyel, számonkér és méricskél, mintsem, hogy megértene és felemelne.

Pedig Jézus egészen mást mutat nekünk. Amikor tanítványai éhesek, nem prédikációt tart nekik a szabályokról, hanem kiáll mellettük. Nem mondja: „Most kibírjátok.” Nem mondja: „A törvény az törvény.” Hanem kimondja azt, amit talán nekünk is újra és újra hallanunk kell: az irgalom az első. Isten szíve nem kemény, hanem együtt érző. Nem távoli bíró, hanem irgalmas Atya.

A törvény – legyen szó egyházi szabályról, erkölcsi elvről vagy lelki elvárásról – akkor tölti be a szerepét, ha az életet szolgálja. Ha segít növekedni, gyógyulni, szeretni. Ha viszont félelmet szül, bűntudatba zár, vagy elveszi az örömünket, akkor elveszíti igazi értelmét.

Jézus nem eltörölni jött a törvényt, hanem megtölteni szeretettel. Megmutatni, hogy Isten nem azt nézi, hányszor estünk el, hanem azt, hogy fel akarunk-e kelni, és merünk-e vissza térni hozzá.

Ez különösen fontos üzenet azoknak, akik elfáradtak a küzdelmeikben. Akik próbálnak helytállni a családban, a munkában, a betegségek, veszteségek vagy a magány terhei alatt. Isten nem plusz súlyt akar rájuk tenni, hanem megpihenést adni. Jézus ma is ezt mondja: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok.” Nem a tökéleteseket hívja, hanem a megterhelteket.

Ebben a fényben értjük meg igazán Páduai Szent Antalt is. Ő nemcsak nagy tudású tanító volt, hanem együtt érző testvér is.

Tudta, mit jelent elveszettnek lenni: elveszett dolgokkal, iránnyal, reménnyel. Ezért fordulnak hozzá ma is olyan sokan. Nemcsak kulcsokat és iratokat keresünk, hanem békét, megoldást, kapaszkodót. Szent Antal nem elítél, hanem segít visszatalálni – Istenhez és önmagunkhoz.

Ő is azt hirdette életével, amit ma az Ige tanít: Isten közel van az egyszerű emberhez. Ott van a mindennapi gondokban, a munkában, a családi nehézségekben, a csendes imákban. Nem azt kérdezi, mennyit teljesítettünk, hanem azt: bíztunk-e benne?

Kedves Testvérek, a mai nap üzenete talán ez: engedjük, hogy Isten úgy szeressen minket, ahogy vagyunk. Merjünk embernek lenni Isten előtt. Kérjük Páduai Szent Antal közbenjárását, hogy szívünk nyitott maradjon, és hogy ne kemény szabályok, hanem élő szeretet vezessen minket.

Mert ahol szeretet van, ott Isten cselekszik.

És ahol Isten cselekszik, ott mindig van remény. Ámen.