Képzeletbeli riport a Barátok templomából
A Barátok templomának boltívei alatt még tapintható a
hajnali hideg csendje. A sekrestye falát beborító régi vakolat lassan engedi magába
a felkelő nap halvány derengését. A gyertyák fénye még nem adta át helyét a
reggeli világosságnak; a villany csak épp annyira ég, hogy a ferences habitus
barna anyaga aranyszélű árnyékokat vessen az Udvarhelyi Madonna békés alakjára.
A rorátés szentmise után vagyunk – az adventi hajnalok jellegzetes áhítata még
ott lebeg a levegőben.
A hívekkel végzett reggeli dicséret épp az imént ért véget.
Az utolsó elimádkozott könyörgés visszhangja, úgy tűnik, még a falakban is ott
remeg:
„Mindenható Istenünk, te azt kívánod tőlünk, hogy
előkészítsük Krisztus Urunk útját.
Ne engedd, hogy gyöngeségeink letörjenek minket, míg mennyei Orvosunk érkezését
várjuk…”
Ekkor lép mellém fiatal barátom, a riporter. Gimnazista,
érettségire készül, hívő és imádkozó lélek – talán ezért is olyan érdeklődő
mindazzal kapcsolatban, ami az Egyház imádságos életét formálja. Szemben állunk
a sekrestye íves ajtaján át beszűrődő lassan erősödő derengéssel. A háttér
csendes, a templom még nem ébredt fel egészen.
Interjú Anonymus kérdéseivel
– Testvér, most, hogy befejeződött a reggeli dicséret,
mit jelent számodra ez a könyörgés így advent második hetében?
Ferences testvér:
Ez a könyörgés az advent lényegét foglalja össze. Azt mondja: „készítsük elő
Krisztus útját.” De ez nem csupán külső készület. Az Egyház tanítása
szerint az advent kettős természetű: passzív várakozás, amelyben Isten
cselekszik bennünk, és aktív előkészület, ahol mi tesszük rendbe a
szívünket. Amikor a hívekkel elimádkozzuk ezt a könyörgést, az egész közösség
megvallja: vállaljuk a részünket, de tudjuk, hogy a gyógyulás forrása nem a mi
erőfeszítésünk, hanem Krisztus – a „mennyei Orvos”.
– A „gyöngeségeink ne törjenek le” kérés különösen
emberi. Hogyan illeszkedik ez az Egyház tanításába?
Ferences testvér:
Nagyon mélyen. Az Egyház mindig is hangsúlyozta: az ember gyenge, de nem
elhagyott. A Katolikus Egyház Katekizmusa kimondja, hogy a szív tisztulása
kegyelmi mű, de együttműködésre szólít. A könyörgés pontosan ezt a valóságot
fogalmazza meg: mi elindulunk, de könnyen elfáradunk. És itt jön be Krisztus
gyógyító szerepe – nem akkor jön, amikor már erősek vagyunk, hanem azért jön,
hogy megerősítsen.
Advent arról szól, hogy nem vagyunk készek – és mégis jön
Felénk a Megváltó.
– A zsolozsma sokak számára távoli vagy „szerzetesi”
imádságként él. Mitől válhat vonzóvá a híveknek?
Ferences testvér:
A zsolozsma nem a szerzetesek privilégiuma. Az Egyház Imája – az egész Egyházé.
A II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint minden hívőt bátorítunk, hogy
bekapcsolódjon, mert a zsolozsma a nap megszentelése. Nem kell mindent
imádkozni. Elég, ha valaki a reggeli vagy esti dicséretbe belekóstol.
A zsoltárok nyelvén Istenhez szólni olyan, mint amikor az ember belép egy
folyamatos beszélgetésbe, amely kétezer éve zajlik. A személyes élet rezdülései
találkoznak az Egyház imájának gazdagságával – ez óriási erő.
– Miért épp advent alkalmas különösen a zsolozsma
megismerésére?
Ferences testvér:
Mert advent csendes, figyelmes idő. Olyan, mint amikor hajnalban kint állsz, és
nézed, hogyan világosodik. Nem történik látványos dolog, de lassan mégis minden
változik.
A zsolozsma is ilyen: lassan, finoman alakítja a szívet.
Ráhangol Isten ritmusára.
És adventben ezt különösen érezzük – most mozdul bennünk a remény, most éled a
várakozás. A könyörgés is erről beszél: Isten felé indulunk, de közben Isten
is felénk közeledik.
– Testvér, ha egy fiatal – mondjuk egy gimnazista, mint
én – szeretné elkezdeni zsolozsma végzését, mi lenne az első lépés?
Ferences testvér:
Egyszerű: ne bonyolítsd túl.
Válassz ki egy időpontot, amikor két-három perc csend belefér. A reggeli
dicséret jó kezdet. Kezdd a könyörgések egyikével, akár a mait is idézve:
„Ne engedd, hogy gyöngeségeink letörjenek minket…”
Ha ezt rendszeresen elmondod, észre fogod venni, hogy a szívedben lassan
megváltozik valami – mintha kis fények gyúlnának a hajnal előtti sötétben. Ez a
zsolozsma hatása.
– Utolsó kérdés: mit üzensz azoknak, akik mélyebb
lelkiségre vágynak adventben?
Ferences testvér:
Legyen bátorságuk megállni.
Az adventi könyörgés arra tanít, hogy az út előkészítése nem rohanás, hanem
belső rendrakás. Aki engedi, hogy Isten gyógyítsa gyöngeségeit, már el is
kezdte készíteni szívében Krisztus útját. És ekkor az ember már nemcsak várja a
hajnalt – hanem maga is fény lesz benne mások számára.
Zárszó a Riporter tollából
Ahogy kilépek a sekrestyéből, a templom csendje mögött már
érzem, hogy közeledik a reggel. A gyertyák fénye lassan elhalványul, de amit a zsolozsma
imádkozása gyújtott bennem, az nem alszik ki. Valahogy most értem meg igazán: a
zsolozsma nem csupán imaóra, hanem útjelző, amely a mindennapok közé
csempészi a megtestesülés várakozásának csendes örömét.
A könyörgés ma reggel nekem is szólt:
nem a tökéletességre hív, hanem a nyitottságra.
Nem fáradhatatlanságot kér, hanem kitartó reményt.
És ebben a reményben már most elindul bennem a hajnal.
Könyörgés
„Mindenható Istenünk, te azt kívánod tőlünk, hogy
előkészítsük Krisztus Urunk útját. Ne engedd, hogy gyöngeségeink letörjenek
minket, míg mennyei Orvosunk érkezését várjuk. Aki veled él és uralkodik a
Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.”
Utóirat:
„Képzeletbeli riport” – mert bár a szereplők és a
helyzetek ábrázolása irodalmi eszközökkel él, a lelkiség, az ima hangulata és
az Egyház tanítása valóságos. A történet célja nem az események dokumentálása,
hanem annak megjelenítése, ahogyan az adventi zsolozsma képes megérinteni és
formálni a szívet.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése